Sutivan, a kikötő (fotó: Léphaft Pál)
A tengerről kellene írni, fövenyről, sziklákról, napsütésről, kis kikötőkről és a távolban feltűnő tengerjárókról. Mint annyiszor, most is megtorpanok. Kezdésnek egyik szó, egyik kép sem jó. Mire mondatba illeszteném, addig más, lényegtelennek tűnő apróság jelenik meg lelki szemeim előtt. Folyton babérfák, gránátalmák és leanderek jutnak eszembe, de mindenekfölött a hullámzás. Végtelen kékség mozog velem ma is, ha behunyom a szemem. „ A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.”(Weöres Sándor)
A SZELEK JÁRÁSA
Először talán vegyük számba a hullámokat. Nyárutó van, ilyenkor ritkán adódik, hogy sima a tenger. A nap még kitart, de az apróbb hullámok fölött, a misztrál nyomán párás függöny emelkedik Brač nyugati sarka és Split között. Már nem olyan sebesen szökik a párolgás a felhőtlen ég felé, nyugodtan emelkedik. A szemben levő kastelek és a keletebbre fekvő híres kalózváros, Omiš, csak homályosan rajzolódik ki a kékség fölött, a csatorna túloldalán. Délután északkeletre fordul az áramlás és a bóra kisöccse, a burin érkezik közepes karcsapásokkal Sutivanba. Úszás közben, bárhogy is emelem a fejem, apró vízcseppek csapódnak az arcomba, sófoltos a szemüvegem. Így van ez, ki pápaszemmel merül a tengerbe. A strand féltenyérnyi, vagy apróbb kavicsokkal van egyenletesen megszórva. Ezt a kavicsszőnyeget mozgatja, susogtatja estig a burin. Bizonyára később is van valami ellenkezés a tenger és a kövek között, de ezt már csak messziről hallgatva sejtjük, amikor az alkonyatban vízre szálló kis halászhajók libegő lámpáit figyeltük a sétányról. Három, négy, néha öt hajó próbál szerencsét az éj leple alatt. Kevés a zsákmány. Talán a nyugodni nem akaró szél rontja a halászok esélyét, a hold állása vagy valami más. Mondjuk a halak nem éhesek, a tintahalak pedig a köves tengerfenékre ereszkedtek már. Különben is, hold nélküli éjjel sötét a tenger.
AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A MACSKA
Akárhogy is gondoljuk, de van valami atyafiság a kő és a tenger között. Egy anyagból teremthette őket a Fennvaló, mert mindkettő kemény. Az egyik keményen ostoroz, a másik keményen ellenáll. Végül a víz győz, de egymásba hullnak. Aki parton ül, csak látja, aki hajóba száll, meg is tapasztalja, hogy milyen nagy úr a tenger. Reggel fotókat készítek, bámészkodok. A kikötőben egy sétahajó, néhány vitorlás, hajók és csónakok állnak. Az egyik hajócska előtt a parton fekete macska ül, türelmesen strázsál. Az öreg halász a hajóban varsáját igazgatja, nem sok tenyérnyi hal a fogás. Mielőtt kiszállna, apró halat dob a macskának, és az nyugodt léptekkel elvonul a zsákmánnyal. – Mi a neve a macskának? – Nem tudom, nem az enyém, de rendszeresen megvár, ha visszaérek a vízről. Ilyenkor dobok neki egy halat és ő elégedetten elvonul. Egy ideig sirályom is volt. A hajó orrára állt és mindig megvárta, hogy hallal jutalmazzam türelmét. Aztán hosszabb időre eltűnt, majd megjelent, de közben valamilyen baj érhette, azt hiszem, kagylót nyelhetett, mert a nyaka nagyon meg volt dagadva. Aztán többet nem jött. Nyugdíjas vagyok, jó, ha nincs egyedül az ember.
BABÉRRÓZSA
Leander. Magyar megnevezése: babérrózsa. A leander a Földközi-tenger partvidékén honos, ahol bőségben teremnek a mítoszok. A növény latin neve: Nerium oleander, ez pedig Néreuszra, a görög mitológiából ismert idős tengeristenre utal, akinek lányai a Néreiszek, a kék hajú tengeri nimfák, a hajósok oltalmazói voltak. A leander népszerűségéből semmit sem von le az a tény, hogy a növény minden része mérgező. Aki vízre száll tudja, a tengeren gyakran és váratlanul szorul segítségre az ember. Ilyenkor elkel a nimfák, védőszentek és oltalmazók pártfogása. Nem csoda, hogy nem egy templom áll majdnem mindegyik tengerparti városkában. A Katarói-öbölben levő Perast városkát hoznám fel példának. Sok évvel ezelőtt ottjártunkkor a plébánia területén 17 templom állt. A helybeliek szerint a tengerre szállók védelme és viselt dolgaik miatt kell is ennyi. Sutivan szelídebb városka. Itt három templom van. Természetesen a városka névadójáról, Sveti Ivanról, vagyis Szent Jánosról elnevezett templomocska, a pestistől oltalmazó Szent Rókus-temploma és a különös, hagymakupolával ellátott Kisboldogasszony főtemplom. A nagy hajózások és kalózkodás ideje lejárt, az olajligetek és szőlőültetvények felé forduló helybeliek lelki üdvének pedig, úgy látszik, ennyi szakrális hely is elegendő. Természetesen a turizmus a húzó ágazat. Egy turnusban akár 2000 turista is szállást kaphat a városkában, ahol – ez itt a reklám helye – a strandokon ingyen mosdó, zuhanyozó és újszerűen kialakított spanyolfal található, így a nedves fürdőruhát nem tenyérnyi, derékra kötött törülköző alatt kell a strand közönsége előtt szárazra váltani.
ORADA, MÁS NÉVEN KOMARČA
Sparus aurata. Ez a hal itthon, jobban ellátott halüzletekben is kapható. Nem olcsó, de megéri. Mi Sutivanból a sziget fővárosába, Supetarba kocsikáztunk és az ottani piacon választottunk magunknak két, körülbelül 35 grammos komarčát, amiért 50 kunát (közel 7 €-t) fizettünk. Pikkelye apró és könnyen tisztítható. Köretnek fokhagymás mángoldot képzeltünk. Amíg a hal besózva a hűtőben készült a forró fürdőzésre, addig mi a strandon a hullámverést számolgattuk, partról és vízből egyaránt. Itt, annak rendje, módja szerint délben harangoznak, nem mint nálunk, az újvidéki Telepen, így az ember nem feledkezhet meg az ebédről. Két hal elkészítésére nem volt kedvem a rostély alá tüzet rakni. A legegyszerűbb: sütő, kevéske olaj, rozmaring, tűzhelyelkészítési módot választottam. Kétszer nyolc perc alatt – mivel két oldala van a halnak – varázsoltam asztalképessé, sőt csodálatossá a nemes, fehér húsú halat. A sütőben maradt olajból merítettem néhány kanállal és az apróra vagdalt fokhagymára öntöttem, majd rövidke ideig az alkalmi edényben, egy csészében állni hagytam. Petrezselyem nem volt kéznél, így az kimaradt a játékból. Feleségem közben, a halsütéstől felmaradt forró olajban, megfonnyasztotta a lószemnyire vagdalt mángoldot (blitvát). Igaza volt a piaci kofának, a nyalábnyi mángold nem bizonyult soknak, tartós kavargatás, forgatás után úgy összeesett, hogy az asztalnál ketten is meg tudtunk birkózni vele. A két adagra való rizs már megfőtt, így a fejedelmi ebédhez még csak egy pohár bor hiányzott. Nem sokáig. A Plavac remekül zárta le az ebéd ízvilágát. Kenyeret alig ettünk.
RIVA, TENGERPART, SÉTÁNY
Nyárutó. Magunkhoz való időt és helyet kerestünk. Megtaláltuk. Este lefeküdtünk, reggel felkeltünk. A kímélő nap sugarait is megbecsültük, a tenger vizét is. A sétány, bármennyire is csábító volt a tenger közelsége, az illatok és az esti fények, mégis mindig hosszabbnak tűnt, mint erőnlétünk bírta volna. A parton elegáns fiatalok siettek, a kerthelyiségekben ápolt német nyugdíjasok élvezték a tenger gyümölcseit, magas, talpas poharakból fűszeres borokat ittak. A helybeliek is kint ültek a falak tövében, beszélgettek jellegzetes, olaszos hanglejtésű dalmát nyelvükön. Nappal még szólt a kabóca, de ilyenkor már csak a hullámok hangja hallatszik. És tudjuk „A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést...
Megerősödik a burin, a nyárutó visszafordíthatatlanul halad az ősz felé.
Nyitókép: Sutivan, a kikötő (fotó: Léphaft Pál)
