2024. április 26., péntek

A menekültkérdésről másképpen

Öt év után újra színházban rendez Tolnai Szabolcs, aki a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban rendhagyó előadást készít a menekültekről

Néhány nappal ezelőtt kezdődtek meg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház idei évadbeli első előadásának próbái. Az Exodus című produkciót a társulat Tolnai Szabolcs irányításával viszi színre, aki rendezőként öt év után tért vissza a színház világához. A legutóbbi, Éljen a szerelem! című előadását szintén a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban állította színpadra. A mostani, Exodus című produkció középpontjában napjaink egyik legaktuálisabb kérdése, a menekültkérdés áll majd, a rendhagyónak ígérkező előadás bemutatóját november elejére tervezik.

– Jó ideje szerettem volna készíteni egy költői filmet Slobodan Tišma Az erdő királya című műve alapján, amin el is kezdtünk dolgozni. Időnként kijártunk a Szabadka szélén található kiserdőbe, a szeméttelep mögé forgatni, ám a valóság beleavatkozott a dologba, ráadásul elég furcsa módon, hiszen egyszer csak megjelentek a menekültek, akik először csak a készülő film díszletébe folytak bele, aztán már mindannyiunk életének díszletébe is. A menekültkérdés mára már olyan megkerülhetetlen témává vált, amivel akár akarjuk, akár nem, akár elítéljük azt, ami történik, akár nem, foglalkoznunk kell – hangsúlyozta a készülő előadás előzményeivel kapcsolatban Tolnai Szabolcs.

– A közelmúltban viszonylag sok időt töltöttem a menekült emberek között, és nagyon megrázó sorsokkal találkoztam. Nyilvánvaló, hogy ahogyan közöttünk, úgy közöttük is vannak mindenféle emberek, de úgy érzem, hogy ha már úgy döntöttem, hogy előadást készítek a témáról, akkor semmiképpen sem szeretnék olyan produkciót létrehozni, amely kimerülne annyiban, hogy egy zárt színházi környezetben nagyon okos és esztétikus dolgokat mondjunk el ezekről az emberekről, illetve arról a világról, amelyből érkeznek, miközben kinn, az utcán menekültek ezrei vonulnak el mellettünk. Úgy gondolom, hogy ki kell menni közéjük, és ha már kimegyünk közéjük, akkor nagyon fontosnak érzem azt is, hogy valamilyen módon ők is részt vegyenek benne, és nekik is jelentsen valamit, nekik is tudjon adni valamit ez az előadás. Ez viszont értelemszerűen nagyon megnehezíti a munkafolyamatot, illetve nagymértékben meghatározza azt is, hogy hogyan és hol lehet majd játszani az előadást. Ilyen szempontból további nehézséget jelent az is, hogy ezek az emberek mindössze néhány napot töltenek nálunk, hiszen ezáltal azt sem lehet megvalósítani, hogy esetleg találjunk köztük néhány olyan érdekes személyt, akiket esetleg bevehetnénk az előadásba, hogy közösen próbáljunk meg létrehozni valami izgalmasat. Állítólag most már szép számmal vannak köztük olyanok is, akik belefolytak az embercsempészetbe, viszont ha azokat közelítenénk meg, akik már lehorgonyoztak nálunk, akkor az véleményem szerint hamis dolgokat eredményezne. Úgy érzem, hogy azokat a menekülteket kell megszólítanunk, akik éppen úton vannak, hiszen éppen erről az útról kell, hogy szóljon az előadás, mind a külső, mind a belső vonatkozások tekintetében – magyarázta az Exodus című előadás rendezője, aki a színházi és a filmrendezés kettősségére vonatkozó kérdésünkre válaszolva elmondta, a kettő teljesen eltér egymástól, hiszen mindkettő egészen másféle munkafolyamatot, sőt, egészen másfajta gondolkodásmódot is igényel.

– A romlás virágai című filmem ugyan valamennyivel közelebb áll a színházhoz, mint a többi, hiszen egy félig-meddig színházi csapattal vonultunk ki a Zorka díszletei közé, ahol elkezdtünk forgatni, ám ott is elsősorban a pillanatot szerettük volna megragadni. Azt gondolom, hogy két egymástól teljesen különböző világról van szó, és jómagam is egészen másként állok hozzá mindkettőhöz. A filmnél előre kitalált snittekben kell gondolkodni, ami azt jelenti, hogy a rögzíteni kívánt pillanat végső formájának már akkor a fejemben kell lennie, amikor kinn vagyunk a helyszínen, a színház esetében viszont elsősorban azt kell kitalálnom, hogy miként fogom beindítani azokat az energiákat, amelyek egy termékeny alkotófolyamatot tudnak eredményezni – fogalmazott Tolnai Szabolcs, aki elmondta, a színházi munkája mellett a filmezés terén is tele van tervekkel.

– Ami a filmezést illeti, jelenleg több tervem is van, amelyek közül az egyiken két budapesti rendezővel, a Buharov fivérekkel dolgozunk együtt, ez Domonkos István A kitömött madár című 1969-ben írt regényének a filmváltozata lesz, amit a magyarországi Mozgókép Alapítványnál próbálunk fejleszteni, ami azt jelenti, hogy lassan harmadik éve vagyunk benne egy olyan folyamatban, amely reményeink szerint azt eredményezi majd, hogy támogatni fogják a filmünket. Ezenkívül van egy másik forgatókönyvem is, ami a szabadkai ködlovagokról szól, azaz arról a közösségről, amelynek tagjai egykor benne voltak a komolyabb nemzetközi körforgásban is, ám akkor, amikor Szabadka határvárosi helyzetbe került, ez az értelmiségi réteg valahogyan elvesztette a talajt a lába alól. Ez tehát az a két téma, amelyeken jelenleg is dolgozom, remélem, a közeljövőben elkészülhetnek majd az ezek alapján megszülető filmek is! – mondta el lapunknak nyilatkozva Tolnai Szabolcs.