2024. május 5., vasárnap
A VILÁGPOLITIKA IRÁNYÍTÓI

Obama

Mielőtt szakmailag áttekintenénk ennek a titokzatos embernek a különös életútját, el kell, hogy meséljek egy személyes történetet:

Barack Obamáról, a világ egyik legbefolyásosabb emberéről, az Amerikai Egyesült Államok elnökéről nehéz úgy írnom, mint Vlagyimir Putyinról vagy Angela Merkelről. Obama története abból a szempontból más, hogy vele személyesen is találkoztam első elnöki ciklusának utolsó évében.

2011. augusztus. A helyszín Marthas Vineyard egy Bostonhoz közeli sziget Massachusetts államban. Kennedyék óta az Egyesült Államok elnökének félhivatalos nyaralóhelye.

Az étterem, ahol dolgoztam, már két héttel az elnök érkezése előtt lázban égett, mivel kiderült, hogy idén hozzánk jön Obama. Az amerikai étteremiparban hatalmas presztízst jelent, ha az elnök legalább egyszer megiszik egy limonádét az adott helyen. Ezzel a gesztussal egy étterem évekre bebiztosítja magát, ami a forgalmat illeti.

Az amerikaiak rajongása az elnök iránt leírhatatlan. Képesek több száz fényképet készíteni azon a helyen, ahol az elnök megjelent, és amit ez elnöki család kiválaszt az étlapról, az bizonyára a legkedveltebb étel lesz az egész nyáron.

Egyes étterem-tulajdonosok még át is építik helységeiket, hogy minden szempontból megfeleljenek a szigorú biztonsági előírásoknak. Hihetetlennek tartottam, hogy például az elnök alatt nem lehet pince és meghatározott emeletszám esetén helikopterleszálló is kötelező a tetőre. A helyiség belmagasságáról, az épület építésénél használt anyagösszetételről és a szomszédos épületek helyzetéről nem is beszélve. Állandó takarítás, és megduplázott biztonsági erő, igaz még csak az étterem részéről. Az összes alkalmazott 110 százalékon teljesített, azt remélve, hogy ő lesz beosztva az elnök érkezésének napján. Megindult a visszaszámlálás. Bevallom, én is kicsit izgatott voltam, de ezt inkább az amerikaiak szokatlan rajongása váltotta ki belőlem, mintsem az elnök érkezése.

Három nappal Obama érkezése előtt lezárták a sziget feletti légteret, ami komolyan megbolygatta a régió légi forgalmát. Lassan elérkezett a nagy nap, amire én is be lettem osztva – szerintem véletlenül. Ellenőrző pontok, motozás, az étterem kutyákkal történő átvizsgálása. Az elnök és családjának pontos érkezési időpontját szándékosan nem tudatták velünk. Mi megérkeztünk a munkahelyünkre és sehol senki. Az étterem aznap csak nekik volt nyitva. Kongott az egész terem az ürességtől. Felsőbb utasításra előkészítettem az ásványvizeket és négy fajta kenyeret egy kosárba, két elnöki testőr és egy szigorúan kiképzett, de kedves kutyus társaságában. Az elnöki család késik. Nem mintha tudnám, hogy mikor érkeznek, de az ügynökök beszélgetéséből azt szűrtem le, hogy csúszás van. Az ételek és a rám bízott kenyérkosarak folyamatosan készültek, pár perc után a mérnöki pontossággal megtervezett kenyérkompozíció a szemétben landolt és készíthettem az újat, hiszen nem tudni, mikor vágódnak be az elnök úrék, akiknek azonnal friss kenyér kell az asztalukra. Az ötödik kosár elkészítése után felgyorsultak az események, megérkezett négy fekete autó, talán Lincoln Navigátor. Az autók biztonsági felszerelését nem ismerem, de biztosan megér egy külön történetet, annyi azonban biztos, hogy az elnököt szállító autóban több adag, az elnök vércsoportjával megegyező friss vér is be van készítve. A négy autó egyikéből kiszáll Michelle, a First Lady. Azt sejtettem, hogy külön autókkal érkeznek, de azt nem, hogy minden családtag érkezésekor négy autó áll be. Michelle megjött, a négy autó továbbállt. Pár percen belül újabb négy autó jött. Valószínű a gyerekek. Újabb kör és megjött Barack is. Amerikában ugye több autója van egy családnak, de az, hogy az elnök és családja 12 autóval érkezik az nekem kicsit furcsa. Az étterem felett keringő helikopter rotorjának tompa zúgása mellett leültek a biztonsági előírásoknak legjobban megfelelő asztalhoz. Nézegették az étlapot és bizonyára nem is gondoltak arra, hogy az étlapon szereplő összes étel mérnöki precizitással folyamatosan készül, és amint rámutatnak az egyikre, azt azonnal meg is kapják. A menedzser köszöntője után eljött az én időm, mint segédpincér.

Eddig csak azon szórakoztam, hogy mennyire izgul mindenki, de most már én is lámpalázas lettem. A kenyereskosarammal és az angoltudásommal odasétáltam az elnöki asztalhoz, amelynek sorszámát előzőleg százszor elmondattak velem, nem mintha nem lenne teljesen lényegtelen, hiszen csak ők ültek az egész étteremben. Enyhén erőltetett mosollyal letettem a kosarat, a mérnökien elhelyezett szeletek eldőltek, mire a kosár az asztalon landolt, de most már teljesen mindegy. Hi, how are you? A szokásos amerikai szia, hogy vagy kérdésre, annyit válaszoltam Obamának, hogy köszönöm jól. Ebben a pillanatban megszűnt minden idegeskedésem, az elnök pont úgy viselkedett, mint egy egyszerű vendég. Erre már korábban is gondoltam, de az amerikaiak idegeskedése annyira feszültté tett, hogy nem tudtam elvonatkoztatni arról, hogy ő az Egyesült Államok elnöke. A kosár landolása után megkérdeztem tőle, hogy szénsavas vagy mentes vizet kér. Bevallom a válaszra nem emlékszem, mert ekkor már a Fisrt Ladyt néztem, aki szénsavasat kért, de különben is teljesen mindegy, hiszen éttermi utasításra szénsavasat és menteset is vinnem kellett. A két lány a telefonjába volt belebújva, velük nem is kellett foglalkozni, nekik majd a pincér visz valami édes üdítőt. Visszapillantottam az asztalukra még egyszer és visszavonultam a kenyérszelő pulthoz. Reflexből elkezdtem további kenyereskosarakat rendezgetni, talán idegesség, de lehet csak a megszokás. Az első dolog, ami ezután eszembe jutott, hogy felesleges több kosár, hiszen nincs több vendég – végül is ez egy könnyű munkanap. Borravaló nyilván nem lesz, hiszen még ha az elnöki pár ott hagyna egy százast is, azt úgyis szétosztják, így alig marad pár dollár. Egy pillanat alatt elmúlt az egész várakozás és izgulás, csak arra gondoltam, hogy nincs borravaló és bizonyára unatkozni fogok a munkaidőm végéig. Így is lett. Az elnököt és családját aznap már nem láthattam, hiszen szigorúan tilos volt a vendégek részére fenntartott helyen feleslegesen tartózkodni. A kenyeres pult mellől néha benéztem ugyan az asztalukhoz, de semmi különös nem volt, ettek ittak beszélgettek, és háromnegyed órán belül távoztak is. Hazafelé eszembe jutott az elnök mély és határozott hangja, a gyerekek telefonjainak csipogása és a First Lady fantasztikusan nyugodt kisugárzása.

2013-ban újra láttam Obamát, igaz ekkor már távolról, golfozás közben.