2024. április 26., péntek

Szerbia szent tehenei

Az utóbbi két évben a kormány, de főleg annak első embere szinte úton-útfélen azt szajkózza, hogy a gazdaság talpra állításának elmaradhatatlan eleme a közvállalatok nyereségessé tétele. Ezzel még azok is egyetértenek, akik csak felületesen kísérik figyelemmel a honi eseményeket. Annál is inkább, mert az olyankor, természetesen leginkább az ellenzéki sajtóban, felröppenő hírek szerint a köztársasági költségvetésből igen komoly összegekkel támogatják ezeket a cégeket. Óriási könnyítés volna az államkasszának, ha néhány közvállalat megállna a saját lábán, s megfelelő belső intézkedésekkel eljutna a nyereségig.

A probléma nem nevezhető bagatellnek, hiszen néhány hónappal ezelőtt a miniszterelnök félreérthetetlenül közölte a nyilvánossággal, hogy ha júniusig a Srbijagas nem hajtja be a félmilliárd euró kinnlevőségét, a szocialista igazgatónak mennie kell. Azóta már túl vagyunk júliuson, sőt lassan augusztuson is, de az említett közvállalatról csak annyit tudunk, hogy az első negyedévben csaknem egymilliárd dinár újabb veszteséget halmozott fel, az igazgató viszont továbbra is betölti a tisztségét.

Ennél is rosszabb eredménnyel „dicsekedhet” a villanygazdaság, hiszen március végén több mint 2 milliárd dinár volt a mérleghiánya. Így még inkább érthető, hogy a kormány miért tette rá a kezét az egyébként nyereségesen gazdálkodó Elektrovojvodinára! Kellett a pénz, hogy a kimutatásban kisebb legyen a félévi hiány. Az már más lapra tartozik, hogy a vajdasági „drótosok” annak a töröknek a sorsára jutnak, aki Nándorfehérvár ostroma idején összeakaszkodott a behemót Dugonics Titusszal. Mivel Dugonics látta, hogy nem képes legyőzni ellenfelét, leugrott a várfalról és magával rántotta a „kontyost”.

Ha már Vajdaságnál tartunk, még egy példa igazolja a csúcspolitikum iránta való viszonyulását.

A Srbijašume ugyanis alig három hónap alatt hetvenmillió dinár veszteséget „termelt”, s 40 százalékkal túlszárnyalta a tervezett szintet. Már az is elgondolkodtató, hogy a kormány miért és hogyan engedheti meg, hogy a hatalmában tartott vállalat eleve úgy kezdje az esztendőt, hogy veszteséget tervez.

Másrészt, nagyjából tíz évvel ezelőtt semmivel sem volt jobb helyzetben és állapotban a vajdasági erdőgazdaság. Rendes körülmények között ki lehetett volna tenni a kapujára a „Tönkement” táblát. S akkor jött egy kisebbségi fiatalasszony, aki – úgymond – gatyába rázta a közvállalatot, és azt csak ő tudja, hogy mennyi munkával, felvirágoztatta. Ez a siker nyilván szemet szúrt a központi hatalomnak, s az igazgatóválasztás hercehurcájában árgus szemmel figyelte a legkisebb bakit is, amibe bele lehet kapaszkodni, és az immár jól működő vállalatot saját pártkatonájának jutalmaként lehet(ne) odavetni. Minden bizonnyal még sokan emlékeznek erre a cirkuszra, amelynek az lett a vége, hogy a köztársaságba regnáló párt elcsendesedett. Okkal tételezzük fel, hogy ebben annak (is) szerepe volt, hogy – ugyancsak köztársasági szinten – a VMSZ és az SZHP vezetése „szót értett egymással”. De ez esetben legalább valami haszna keletkezett a tartománynak.

Hozzávetőleg 580 millió dinárral „úszik” a Putevi Srbije, amelynek az igazgatója azzal szerzett igen kétes hírnevet, hogy egy halálos baleset után dölyfösen azt nyilatkozta, hogy csak a vak nem láthatta az egyébként szabálytalanul elhelyezett betontömböt, ami egy fiatal életébe került. Akkor egy ideig úgy volt, hogy menesztik, hiszen ma is bírósági eljárás folyik ellene, de a kormány – egyáltalán nem nagy meglepetésre – kinevezte megbízott igazgatónak.

A szembeszökő veszteséget felhalmozók közé tartozik a szerbiai vízgazdálkodási vállalat és a tankönyvkiadó is.

Csupán a fent említettek több milliárd dináros negatív előjelű „eredményt” produkáltak, a miniszterelnök azonban mélyen hallgat arról az ígéretéről, hogy ezen cégek igazgatóit meneszteni fogja.

Vajon miért nem teszi meg?

Vagy ők Szerbia érinthetetlen szent tehenei?