2024. április 26., péntek

Szalmából házat

Szerbia első ökofalujának kezdeményezője Szabadkára jött tanulni – Horvát Lehel mérnök szerint élni csak a természettel harmóniában érdemes

Horvát Lehel szabadkai építőmérnök a természetközeli élet elkötelezettje. Azt vallja, a környezetünkben lévő természetes anyagokból kell építkezni, ha megtehetjük, termeljünk magunk, fogyasszunk egészséges élelmiszereket, és amit csak lehet, hasznosítsuk újra. A tavalyi Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjában helyet kapott két vajdasági szalmaházának felvétele, története. Az egyik a saját tanyáján épülő szalmaház. Itt idén harmadik alkalommal szervezte meg a nemzetközi Szalmaházépítő tábort, ugyanis konokul hirdeti, hogy ha a természet ellen teszünk (márpedig kirablásával, kifosztásával ezt csináljuk), az megbosszulja magát, az ember pedig, ha enged a fogyasztói társadalom nyomásának, a pénz rabszolgája lesz. Szabadon csak a természetben természetesen lehet élni.

A Horvát-tanyán minden természetes anyagból épült. Az épületek egy része döngölt falú, másik téglafal, a gerendák, cserepek pedig kivétel nélkül újrahasznosítottak. Három évvel ezelőtt egy szalmaházat is elkezdtek itt építeni, mert mint a tanyatulajdonos mondja, fel kell hagyni a pazarló életmóddal, és a természet felé kell fordulni. Ez azt jelenti, hogy meg kell becsülni a környezetünkben található anyagokat. Ilyen a szalma is, amiből házat lehet építeni.

– Az emberek leggyakrabban attól félnek, hogy ez az anyag nem olyan tartós, mint – mondjuk – a téglából épített ház. A legnagyobb ellensége a szalmaháznak a nedvesség, a tűz és a rágcsálók. A külső nedvességtől széles eresszel óvjuk meg a falakat, a szigetelés pedig üvegből meg nádból készül. Ha rendesen elszigeteljük, ráadásul természetes anyagokkal, nincs mitől tartani. A kísérletek bizonyítják, hogy a sárral bevakolt szalmából készült fal 1000 Celsius-fokos égetésnek két óra hosszat tud ellenállni. Az európai szabványok szerint a tűzbiztos fal fél órát kell hogy ellenálljon a lángoknak. A rágcsálóktól, rovaroktól sem kell tartani, a szalma ugyanis emészthetetlen. Alapanyaga a cellulóz, a lignin meg a kovaföld. Az élőlények ilyen helyeken „nem vernek tanyát” – mondja Horvát Lehel.

A III. Nemzetközi Szalmaház-építő táborba svájci, francia, montenegrói, romániai és szerbiai érdeklődők jelentkeztek. Csakúgy mint tavaly, a táborlakók mindegyike komolyan érdeklődik az ökoépítészet iránt.

– Van egy 21 éves montenegrói egyetemi hallagató, aki környezetvédelmet tanul az egyetemen, egy másik egyetemi hallgató Újvidékről, aki hamarosan építőmérnök lesz, de van villamosmérnök, gépészmérnök, menedzser végzettségű érdeklődő is. És eljött a Bor melletti ökofalu kezdeményezője, beruházója is, hogy lássa, hogyan néz ki a gyakorlatban a szalmaház építése.

Sőt, ez a beruházó elhozta két munkását is, hogy gyakorlatot szerezzenek. Nos, ez az ismeretség addig jutott, hogy rám bízták az első szerbiai ökofalu tervezését. Anélkül, hogy hirdettem volna ezt a tábort, megtaláltak az emberek, mégpedig azok, akiket igazán érdekel a természetközeli életmód. Ez nekem azt jelenti, hogy Szerbiában is kezd táptalajra találni az az életmód, amit én képviselek. Nagyon nagy élmény volt számomra, hogy a Podgoricából érkező Nina azt mondta, ő látja a globalizálódó világ csapdáit és veszélyeit, és ő ezt az életformát szereti és szeretné meghonosítani környezetében, ezért a következőkben is minden táborba el fog jönni. Azt láttam, hogy nagyon igyekezett, kitartóan, odaadóan dolgozott. Azt éreztem, hogy vele és a többiekkel is, mi egy világ vagyunk – részletezi Horvát Lehel táborvezető.

Elméleti oktatás is folyik. Ezen belül nem csak szakmai kérdésekről esik szó.

– Mindenképpen szükségesnek tartom elmondani, hogy nem azért kell szalmából építeni a házat, mert az olcsóbb, mint a hagyományos építésű ház, hanem azért, mert meg kell változnunk, másként kell viszonyulnunk a környezetünkhöz és önmagunkhoz is. Ez másfajta gondolkodásmódot követel – hangsúlyozza a szabadkai mérnök.

A Horvát-tanyán egy hatalmas szalmabála-épület áll. A száz négyzetméteres alapterületű helyiség közösségi tér, illetve koncertterem lesz. Most még félkész, mert maguk a táborozók építik évről évre. A terveiről kérdezem a szabadkai mérnököt, mire elmeséli, hogy a közösségi oldalon 200-an fejezték ki tetszésüket a szalmabálatábor iránt, s a megkeresésekből is az látszik, hogy különösen Újvidék és Belgrád környékéről és magából a nagyvárosokból érezhető a fokozott érdeklődés a szalmabála-építészet iránt. Ezért úgy döntött, hogy a jövőben ennek szenteli idejét, továbbá etnobútorgyártással és rakétakályha építéssel is foglalkoznak majd a táborokban.

Az avatatlan úgy gondolná, azért kell szalmából házat építeni, mert az olcsóbb, Horvát Lehel szerint, ha szalmából épül a ház, akkor annak már az építési módja is más.

– Vidékünkön még mindig divat a kaláka. Ez jóval olcsóbbá teszi az építést, és ez a rendszer lehetővé teszi, hogy közös munkával folyjék az építkezés. És persze a szalma is olcsóbb a téglánál, de végtére is, a többi anyag azonos. Ha újrahasznosított anyagokból kalákában épül a szalmaház, akkor akár a hagyományos építésűnek a 40 százalékába kerülhet. Jelentős árkülönbség van, de mégsem ez a lényeg, hanem a fenntarthatósága. Ez lényegesen olcsóbb: nem kell bele klíma, mert önmagában nyáron hűvös, télen pedig meleg, energiatakarékos. Úgy kell elképzelni ezt az energiatakarékosságot, mintha a külső falakat 26 centiméteres hungarocellel szigeteltük volna el. Ezenkívül az egyik legfontosabb szempont, hogy nagyon egészségesek ezek a házak: a pára cserélődik a falakon keresztül, nincsen benne párakondenzáció. S mivel lélegző házról van szó, mindenféle szellőztető rendszerek nélkül cserélődik az oxigén meg a széndioxid. Bármit lehet szalmából építeni, de én földszintes házat javaslok. Jövőre itt a tanyámon kis vendégházakat fogunk építeni, tavaszra pedig egyik barátomnál apartmant építünk a turistáknak – meséli Horvát Lehel.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara zentai kihelyezett tagozatának tangazdaságában építette meg Horvát Lehel az első szalmaházát. Ez az épület belekerült a tavalyi velencei építészeti világkiállítás katalógusába. A magyar pavilonban kapott helyet emellett Horváth Lehel tanyájának szalmából épült közösségi háza is.

Zoran Stanimirović villamosmérnök az első szerbiai ökofalu kitalálója és beruházója is. Mint mondja, nem csak az építészetben vagy a házak fenntarthatóságában kívánnak majd természetközeli életet élni, hanem permakultúrás termeléssel egy teljesen a rendszertől független, önellátó életet kívánnak kialakítani. Az elképzelés szerint mindenki kap egy hektár földet, és azon építi meg a házát, meg azon gazdálkodik. Forrásvízzel látják el a falut. A termeléshez közösen vesznek munkagépeket. Mindent együtt csinálnak. Egyelőre 30 hektárt vásárolt meg a beruházó.

Azt tervezik, ősi fajta gyümölcsfákat ültetnek majd, a veteményeket pedig permakultúrás eljárással termelik. A napenergiát meg a geotermális energiát is hasznosítják. A tervek szerint a napokban kezdik meg egy közösségi ház építését, hogy legyen egy hely, amíg mindenki felépíti a saját otthonát. Egyelőre 15 jövendő lakója van az ökofalunak. Zoran Stanimirović azt mondja, ismeri az egész országot, és tudja, hogy ezen a területen a legszakavatottabb Horvát Lehel az egész Szerbiában. Ezért jöttek el hozzá tanulni, s nem bánták meg. Sőt arra számítanak, hogy a szabadkai mérnök ott lesz az ökofalu építésének kezdetekor is, hogy ellássa őket jó tanáccsal.

– Én az interneten találtam rá Horvát Lehel táborára. Engem nemcsak az öko építészet érdekel, hanem minden, ami környezetkímélő, mivel én környezetvédelmi mérnök leszek, ha befejezem az egyetemet. Ilyen tábor Montenegróban nincs, azért jöttem el ide. Nagyon örülök, hogy itt lehettem, mert Leheltől élőben sokkal többet megtanultam, mint egy könyvtárnyi könyvből, sőt olyasmiket tapasztaltam, amiket könyvből nem lehet megtanulni. És az sem mellékes, hogy remek embereket ismertem meg – mondja a podgoricai Nina Lončarević.

Dragan Petrović Belgrádból érkezett Horváték tanyájára. Mint mondja, a felesége, aki menedzser, szeretne kivonulni a nagyvárosból, és a természetben, egészségesen élni. Azt tervezik, saját házat építenek. A gépészmérnök úgy tartja, ami egészséges, az jó, a szabadkai szalmatábort pedig egyenesen páratlannak nevezte. Mint mondta, az a tapasztalat és tudás, amellyel a táborvezető rendelkezik, és hajlandó ezt át is adni, egyszerűen csodálatos. Nagyon sok mindent megtanult, teszi hozzá. Semmivel sem pótolható a gyakorlati oktatás. Dragan szerint Horvát Lehel hiteles oktató, mert nem csak a könyvekből megtanult szakmai kérdéseket mondja el, hanem komoly szakmai tudása mögött élettapasztalat és elkötelezettség is van, mindez érezhető, amíg a természetközeli, egészséges életmódról beszél.

Pavle Poljovka Stara Pazováról érkezett Horvát Lehelék tanyájára. Kereskedelemmel foglalkozott, majd a gazdasági válság miatt az üzletelés is hanyatlani kezdett. Ekkor kerültek kezébe azok a könyvek, amelyek egy másfajta életet hirdetnek, az egészséges életmódot, távol a betonrengetegtől. Elhatározta, hogy kivonul a városból. Megismerkedett az első szerbiai ökofalu kezdeményezőjével, és ő is a Markov potoknak nevezett területen vett birtokot, hogy ott építsen, és a hozzá hasonló életszemléletű emberekkel éljen és dolgozzon. Azt mondja, kiváló alapokat szerzett a szalmaház építésről tartott táborban, rendkívül jól érezte magát, a szakmai tudás mellett rengeteg élményt visz magával. Itt szerinte minden csodálatos, Horvát Éva, a táborvezető felesége valósággal kényeztette a vendégeket. Vajdasági ételeket főzött, a tanya hangulata pedig páratlan, mondja az egyébként szlovák nemzetiségű Pavle. Körös-körül erdő, a közepében a tanya, amely kizárólag természetbarát és újrahasznosított anyagokból épült.