Kalapács alatt a Telekom

Sz-cs

2015. július 14., 09:58 >> 2015. július 14., 18:01

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Tegnap óta hivatalosan is új gazdát keres a kormány a Szerbiai Telekomnak, ugyanis tegnap hirdették meg a nyilvános felhívást, amely a következő hónap 2-áig áll nyitva az érdeklődők előtt.

A telekommunikációs közvállalat felvásárlásáról szóló felhívásra nem kötelező jellegű vásárlási kínálatokat vár a magánosítási ügynökség. Az idevágó döntés értelmében a cég 58,1 százaléka (amelynek a szerb állam a tulajdonosa) vándorolna új kezekbe. Az eddig kiszivárgott információk szerint a legkedvezőbb feltételeket kínáló befektetővel akár egy évig is tárgyalhat a kormány, mielőtt megejtené a tranzakciót. A beérkezett kínálati adatokról pedig nem sokat fog tudni a közvélemény, hiszen azokat „bizalmas információként” kezeli majd az állam vezetősége.

A lehetséges vásárlónak legalább egy kvalifikációs feltételnek kell eleget tennie. A felvásárló lehet hazai, illetve külföldi cég. Az első előfeltétel, ha legalább az elmúlt három évben telekommunikációs szolgáltatások nyújtásával foglalkozott, és ha az említett időszakban legalább félmilliár euró forgalmat valósított meg. A második, ha a javaslattevőnek az elmúlt 10 évben összesen 500 millió euró hasznot valósított meg. A harmadik előfeltétel értelmében a lehetséges vásárló ingatlanjának a teljes értéke 2014-ben meg kellett haladnia a kétmilliárd eurót. Végül pedig a kínálat feladójának már tíz éve tízszázalékos részesedéssel kell rendelkeznie egy telefonszolgáltató cégnél. Ennél az opciónál külön meghatározták azt is, hogy az illetékes befektetőnek visszamenőleg évente mennyit kellett befektetnie a szolgáltatóba.

Mint ismeretes, ez a Telekom eladására szánt harmadik próbálkozás. Legutóbb négy évvel ezelőtt tett kísérletet az államvezetés a vállalat értékesítésére, ám sikertelenül. Akkor az osztrák állami telekommunikációs cég kicsivel kevesebbet mint egymilliárd eurót kínált fel a vállalat értákánek a feléért, akkor a cég teljes értékét 2,2 milliárdra becsülték.

A szakértők ismét az osztrák céget, és első alkalommal a német állami telefonszolgáltatót jelölik meg legesélyesebb pályázókkként.

Az eladási és a javaslattevési folyamatok menetét egyébként már meghatározta a kormány egy nemrég elkészült határozatban, amely a nagyvállalatok eladással kapcsolatos teendőit részletezi. Ennek értelmében a lehetséges vásárlóknak húsz napjuk van arra, hogy átvegyék a pályázat részvételére szükséges dokumentációt. Miután a javaslattevők elküldik jelentkezésüket, a vizsgálóbizottság két héten belül összeállít egy vásárlói listát, amelyen azok a cégek szerepelnek, amelyek bejutottak az adásvételi folyamatok második körébe. Ezek után a sikeresen szereplő pályázóknak két hét áll rendelkezésre, hogy jelezzék, ha továbbra is igényt tartanak a szerbiai Telekomra. Csak ezek után kell eljuttatni a Privatizációs Ügynökséghez a hivatalos, kötelező kínálatokat, legkésőbb hat hónapon belül.

Ezek után a javaslatok átvizsgálása következik, majd az ügynökség állami illetékesek és privatizációs szaktanácsadók segítségével kiválasztják a legjobb pályázatot, és megkezdődhetnek a tárgyalások, amelyek végül az adásvételi szerződés megkötésével zárulnak. E két utolsó fázisra összesen harminc napot (legrosszabb esetben pedig negyvenet) irányoz elő a kormány.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége