Ha elfelejted a JUL-t

Muharem Bazdulj

2015. június 22., 17:00

Kommentek száma 0 

Létezik az itteni mentalitásnak egy jellemvonása, amelyről gyakran folyik vita a publicisztikában, de a kávézói és utcai beszélgetések során is, ezt pedig „negatív szelekciónak” lehetne nevezni. Mindannyian, milliószor hallgattunk ilyen történeteket: az egyetemi professzor asszisztense kiválasztásakor nem a legjobb jelöltet választja, mert attól tart, hogy az idővel elhalványíthatja az ő akadémiai csillagát, és árnyat vethet a karizmájára, ezért aztán poltront választ, és így tovább. Ez az „utánam a vízözön” típusú stratégia pusztító a társadalom egésze szemszögéből. A fejlődés helyett stagnálást és mocsarat eredményez.

Ennek a stratégiának a bajnokai a politikusok. Mivel állandóan attól tartanak, hogy valaki „kést döf a hátukba”, alkalmatlan szófogadókkal veszik magukat körbe, így pedig pártjaik számára, ha esetleg ők maguk elveszítenék sokéves elnöki tisztségüket, garantált a marginalizálódás. Mint az a nyilvánosság előtt bebizonyosodott, a ritka kivételek egyike ilyen értelemben Vojislav Šešelj. Millió negatív tulajdonsága van, de nem vitatható el ügyessége a káderválogatás terén. Szerbia formálisan (és részben nem csak formálisan) legbefolyásosabb szerbiai politika az ő keze alól került ki: Aleksandar Vučić, Tomislav Nikolić, Maja Gojković és Jorgovanka Tabaković. Persze, nem Šešelj az egyedüli vezér a kilencvenes évekből, aki szolid casting menedzsernek bizonyult. Ahogy múlik az idő, egyre világosabb, hogy a mai Szerbiában, Šešelj káderei mellett egy olyan casting menedzser emberei uralkodnak, aki ma politikai menedékjogot élvez. Természetesen Mirjana Markovićra gondolok, a Jugoszláv Baloldal (JUL) alapítójára.

Ha a négy felsorolt személy jól szimbolizálja a Šešelj-féle casting minőségét, itt az ideje, hogy hasonló módon leírjuk a JUL-castingot is, amelynek társadalmi-politikai jelentősége ma, 10–12 évvel a párt megszűnése után és több mint 20 évvel megalapítása után sem kisebb, mint amikor még ez a párt a hatalmi koalíció része volt. Négy név adja magát rögtön: Aleksandar Vulin, Željko Mitrović, Zoran Čičak és Ljubiša Ristić. Történeteik persze különbözőek, de egyben ki is egészítik egymást. Vulin mint aktuális munkaügyi miniszter és a Szocialisták Mozgalmának vezetője, operatív tekintetben a legközvetlenebbül folytatja a JUL-vonalat. Pártja és az ő hatalmi pozíciója a legerősebb párttal kötött előválasztási koalíció közvetlen eredménye, a párt önálló ereje ugyanis a szavazótestületen belül elhanyagolható.

Željko Mitrović és Zoran Čičak nem foglalkozik politikával, de mindketten erőteljesen jelen vannak a közéletben. Mindkettejükre illik a JUL-os káderek azon profilja, amelyet egy alkalommal Slobodan Antonić szociológus írt le szuggesztíven, egy Miloševićről szóló könyvében, amelyben csak érintőlegesen szól a JUL-ról: „Üzletemberek, akik minél könnyebben szeretnének állami monopóliumhoz vagy valamilyen export-import kedvezményhez jutni”. Mitrović médiamágnás, akinek a birodalma az elektronikus médiatérben az aktuális hatalom kulcsfontosságú propagandaeszköze. Čičak üzletember, aki 7-8 évvel ezelőtt megvásárolta a Krušik vállalatot, az Argonauts csoport elnöke, területe pedig a biztonsági elemzés, a politikai kockázatelemzés, a politikai folyamatok prognózisa és a politikusok személyiségi profiljainak kialakítása. Egyes médiumok úgy mutatják be, mint „befolyásos twitterezőt”, aki józan ésszel gondolkodik, és kritikusan viszonyul Aleksandar Vučić uralmához.

Végül pedig elérkeztünk Ljubiša Ristićhez, aki a legnagyobb utálatnak örvend ebből a körből, még ha nem is ismeretes, hogy valaha is pozitívan nyilatkozott volna Vučićról. Ristić egy külön eset, hisz ő az egyetlen, akinek a pozíciója sokkal mellékesebb, mint a kilencvenes években. Emellett a felsoroltak közül ő az egyedüli, aki ideológiai tekintetben jugoszláv és baloldali volt és maradt is, így hát lényegében ott volt a helye a párt élén, a gond csak az, hogy ez a párt sem jugoszláv, sem baloldali nem volt. De még egy ennyire marginalizált Ljubiša Ristićnek is erőteljes politikai-jelképes hatása van. Alátámasztja ezt az a hír is, amelyet a napokban olvashattunk a Kompleks Ristić című előadás előkészületei kapcsán, amelyet Oliver Frljić rendez, és az idei Bitefen viszik színre.

Frljić művészi inspirációja világos, így a Ljubiša Ristićről szóló előadás teljesen illeszkedik az opusába, arról már nem is beszélve, hogy ő mint rendező talán a legautentikusabb követője a ristići értelemben vett színháznak. A Bitefen várható premier egy igen specifikus helyzetet teremt. Frljić a minap arról beszélt, hogy Ljubiša Ristić „egyfajta nem formális lusztráció egyedüli szerbiai áldozata”. Ez többnyire igaz (talán pontosabb lenne a megfogalmazás, hogy egyike a két-három áldozatnak, nem épp az egyedüli, de ne legyünk szőrszálhasogatók), noha ezt a nem formális lusztrációt épp az a csoportosulás hajtotta végre, amelynek a holdudvarába tartozik a Bitef is, amely saját kedvenceinek megbocsát annál nagyobb csínyeket is, mint amivel Ljubiša Ristić akár elméletileg is vádolható.

Október 5-e után 15 évvel szinte a teljes szerb közélet, így a JUL káderei is, akik fontos szerepet töltenek be, igazából annak az állításnak az illusztrációja, miszerint „mindent meg kell változtatni, hogy minden ugyanaz maradjon”. Úgy látszik, ez a társadalmi funkciója a famózus tranzíciónak is: ugyanazon elit megmaradása az ideológiai keretek változásával. Ha elfeledkezel a JUL-ról, és minden elmúlik, kezdődik minden az elejéről, minden ugyanúgy, csak sokkal rosszabban.

 

 

 


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége