2024. április 26., péntek
SAJTÓ – SZABADSÁG – FELKÉSZÜLTSÉG – FELELŐSSÉG

A mentori képzésnél nincs jobb

Kókai Péter, Klemm József és Tóth Lívia vall a vajdasági magyar újságíró-nevelés változatairól

Valamikor a ’90-es években hatalmas űr keletkezett az újságíróképzésben, miután az addigi jól bevált mentori gyakorlattal szinte valamennyi vajdasági magyar médiaházban kénytelenek voltak anyagi és káderhiány miatt szakítani. A Magyar Szóban az volt a szokás, hogy ösztöndíjazták az egyetemi hallgatókat, miután letették a felvételi vizsgát. Amíg az egyetemi oktatásuk tartott, nyaranta bejártak a szerkesztőségbe gyakorlatra, hogy tanulják a szakmát. Szinte mire diplomáztak, elsajátították az újságírás csínját-bínját, de a képzés továbbra is folytatódott, hiszen minden kezdő újságíró mellé mentort állítottak a szerkesztőségben. Abban az időben a vezetőknek az volt a vesszőparipája, hogy nem is fontos, hogy újságíró szakon végezzen a felvételiző, jobbnak látták, ha más szakterületekről toborozzák a tollforgatókat, mert meggyőződésük volt, hogy közgazdász, jogász, mezőgazdász, bölcsész, biológus és egyéb szakértőként jobban tudják kamatoztatni a tudásukat a lapnál. Jól működött a mentori képzés, nemcsak a mi szerkesztőségünkben, hanem más médiaházaknál is. Ennek vetett véget a balkáni háború, a pénztelenség, a káderek elvándorlása és az újságírók hiánya. A ’90-es évek során az egyre mélyülő űrt valamiképpen pótolni kellett, ezt a szerepet hivatott betölteni a különböző újságírói iskolák megalakulása. Ezúttal arra keressük a választ, hogy milyen volt a kiegészítő képzés, miért nem lehetett azt szerkesztőségi berken belül megoldani, miért hagyott alább a kezdeti lendület, és ma mi lenne a legkézenfekvőbb megoldás az újságírók képzésére.

BETÖLTENI AZ ŰRT

Kókai Péter (Fotók: Ótos András)

Kókai Péter (Fotók: Ótos András)

Kókai Péter 23 éve újságíró, a Magyar Szó főszerkesztője volt hét éven át, 15 évvel ezelőtt hozta létre a Z11 Polgárok Egyesületét, kimondottan fiatal újságírók képzésére.

– A felvázolt helyzettel teljesen egyetértek, csak annyit tennék hozzá, hogy azért döntöttem az újságíróképzés mellett, mert mit tehet egy fiatalember, aki felső fokon szeretne újságírást tanulni Szerbiában, vagy nem az anyanyelvén sajátítja el a szakmát, vagy pedig külföldön, Magyarországon szerzi meg a tudást. Némi kivételt jelent, ha a magyar tanszék ritkán indít egy-egy képzést, szinte búvópatakként, de egyébként azt mondom, hogy nagy űr tátong a felsőfokú magyar nyelvű médiaoktatásban Szerbiában.

Tehát űrpótlási célból jött létre a Z11?

– A civil szféra azért van, az a feladata, hogy pótolja azt, ami hiányzik, igen, hogy betöltse azt az űrt, amely a társadalom működésében felbukkan. Ez egy űrpótlási tevékenység volt másfél évtizeddel ezelőtt. A ProMedia űzte ezt a legkomolyabb, hiszen külföldi oktatókat is bevontak, majd a Z11 következik a rangsorban. Mi középiskolások, gimnazisták oktatását vállaltuk, alapítványi támogatásból működtettük a Z11-et, és kétévente szerveztük 1, 3 vagy 6 hónapos képzést. Büszke vagyok arra, hogy mi is hozzájárultunk az űr betöltéséhez, és mondhatom, hogy ma vannak ismert személyek a közéletünkben újságírók és színházi emberek (Máriás Endre, Kávai Mucsi Katalin, Lénárd Róbert, Táborosi Margaréta), akik nálunk kezdték. Megemlíteném még a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület nevében Tóth Lívia fémjelezte tanfolyamot is. Ők Tiszaszentmiklóson nyári tábort indítottak, ezzel is pótolták az újságíróképzésben tapasztalt hiányt.

A képzés folyamatos most is?

– Az utóbbi két évben azt tettük, hogy eggyel lejjebb vettük a szintet, általános iskolások számára tartunk képzést a zentai önkormányzat támogatásával tesszük ezt, és az egyik zentai általános iskolában. Valamikor 2000-ben indult az első újságíróképzés, és kétévenként szerveztük meg, ami jobbára az újságírók részére a műfajok ismertetéséből és elsajátításából állt, tehát tudósítás, cikk, vezércikk, kommentár, interjú, riport megírását tanulták. A képzésen részt vett újságírók 75 százaléka inkább az írott sajtóhoz vonzódott, de azért rádiós műfajokkal is foglalkoztunk, mint pl. a beszédtechnika.

Hét évig a Magyar Szó főszerkesztője voltál. Próbáltad-e bevinni az újságíróképzést a szerkesztőségbe, legalább a gyakorlati részét?

– Gondolkodtam rajta, sajnos időm nem volt elég, hogy megvalósítsam. Tény, hogy az igazi újságírást a szerkesztőségen belül lehet megtanulni. Ezért is tartom fontosnak a Magyar Szó mostani mentorprogramját, amely azt a célt szolgálja, hogy az utánunk jövő generációkat az idősebb, szakavatott, nagy tapasztalatú újságírók megtanítsák mindenre, amit az újságírásról tudni kell.

ÚJSÁGÍRÁSKÉPZÉS NÉLKÜL A HIVATÁS HALÁLRA VAN ÍTÉLVE

Klemm József

Klemm József

Klemm József 38 éve újságíró, jelenleg a Vajdasági Rádió és Televízió hírigazgatója, a ProMedia civil szervezet alapítója, amely azzal a célkitűzéssel jött létre, hogy magyar szellemiségű újságírókat neveljen felsőfokon itt, a Vajdaságban.

– A ’90-es évek válsága idején nagyon sok kollégánk eltávozott, nagy volt a vajdasági magyar újságírók táborának a vérvesztesége, s amikor 2000-ben éreztük, hogy most valami történik, egy újfajta újságírást kellene művelni, és megpróbáltuk visszanyerni a korábbi tekintélyét a vajdasági magyar újságírásnak. A ProMedia létrehozási tervben Sándorov Péter volt a segítőpartnerem, ugyanis én 1992-től együttműködtem a BBC magyar szerkesztőségével, ahol Sándorov volt abban az időben a főszerkesztő-helyettes. Az újságíró-iskola megteremtésével három feladatnak kívántunk eleget tenni: elsősorban szerettünk volna kinevelni egy fiatal képzett újságíró-nemzedéket, akik elsajátítják azt, hogy milyen az objektív újságírás, de teszik a dolgukat magyar szellemiségű újságíróként. Mert határozottan vallottuk, hogy a vajdasági magyarságnak nemcsak magyar nyelvű hanem magyar szellemiségű újságírásra van szüksége, s ezt a nézetet már az ideiglenes magyar nemzeti tanács első ülésén határozottan megfogalmaztuk. Azt, hogy fel kell vállalni ennek a magyar nemzeti közösségnek a létkérdéseit, a sorskérdéseit, ami az újságíró feladata, s a feladatát akkor teljesíti, ha mindezért harcol, és ennek a szószólója lesz, magyarán a saját nemzeti közösségének az érdekeit szolgálja. Tehát a ProMedia civil szervezet legfőbb célja az új, fiatal, magyar szellemiségű újságíró-nemzedék kinevelése lett.

Mi volt a másik két feladat?

– A hivatásos kollégáknak, akik már valamilyen szerkesztőségekben dolgoztak, az állandó továbbképzése lett volna a feladatuk, hiszen a Nyugaton bevett gyakorlat, hogy minden szakterületen folyamatosan továbbképzik az ott dolgozókat. Miután az első feladatkör teljesítése töretlenül sikerült, ez a második csak részben, két-három továbbképző tanfolyamot hoztunk létre Szabadkán. A harmadik célunk meg egy erős menedzseri réteg kialakítása, szinte alig-alig valósult meg. Ennek az volt a lényege, hogy ha váratlanul állami támogatást nélkül marad egy-egy médium, vagy egyszerre kérdésessé válik a fennmaradása, akkor a felnevelt menedzseri réteg tudjon gazdasági hátteret szavatolni a vajdasági magyar sajtónak. Mint látjuk, ez a községi alapítású rádió, tévé, sajtószerv esetében most mutatkozik meg.

Mi az, ami sikeres volt a ProMedián belül?

– A 10 éves működésünk alatt több mint 200 vajdasági magyar fiatal járt hozzánk képzésre. Eleinte nagyon nagy volt az érdeklődés, 30-as létszámban vettek részt az oktatásban, később ez 10–12 fiatalra csökkent. Színvonalas képzésre törekedtünk, Szegedről, Budapestről és Erdélyből hívtunk tanárokat, mert a fő célunk azt volt, hogy megteremtsünk a vajdasági újságírás elméleti alapját. Kétévesre, négyszemeszteresre tervezetünk egy-egy oktatási ciklust. Az első évben az elméleti, a másodikban pedig a gyakorlati munkát terveztük, amikor a szerkesztőségi munkába kívántuk bekapcsolni a hallgatókat. Ez az utóbbi nem mindig valósult meg, aminek az oka többnyire a támogatás hiányával magyarázható, hiszen mi magyarországi támogatásból működtettük az iskolát. Azzal dicsekedhetek, hogy szinte nincs olyan vajdasági magyar médium, ahol ne lennének jelen azok a fiatalok, akik a ProMedia újságíró-iskolába jártak. Sorolom: a nálunk végzettek 40–50 százaléka oda került a Magyar Szóba, az Vajdasági Rádióba és Televízióba, a 7 Napba. Neveket is említhetek: nálunk tanult Bajtai Kornél, Tómó Margaréta, Tomek Viktor, Rencsényi Elvira, Madár Anikó, Horváth Zsolt, Máriás Endre, Rózsa Anikó és Mirnics Gyula.

Az MNT és annak tájékoztatási bizottsága mennyire támogatta a ProMediát?

– Az MNT szinte minden évben kimondta, hogy szükség van az újságíróképzésre, mert a vajdasági magyarság nem maradhat fenn képzett szakemberek nélkül. A ProMediának nem volt közvetlen köze az MNT-hez, én viszont 11 évig az MNT tájékoztatási megbízottja voltam, és kötelességemnek tartottam, hogy az üléseken folytonosan aktualizáljam ezt a témát, a vajdasági magyar sajtó helyzetét. Nem fért hozzá kétség, hogy csak mi tudtuk megteremteni a lehetőséget ahhoz, hogy magyar szellemiségben író, gondolkodó és a vajdasági magyar közösség helyzetét, létét ismerő, felvállaló újságírók képzését megszervezzük. Az is világos volt előttünk, hogy a vajdasági magyar újságíróképzés nélkül a hivatás halálra van ítélve.

Miért nem lehetett a szerkesztőségbe visszaterelni a gyakorlati képzést?

– Feltett szándékunk volt, hogy a két utolsó szemesztert szerkesztőségi gyakorlattal valósítjuk meg. Valahogy úgy alakult, hogy ez hétvégi órákká formálódott át, pedig a szakmát igazán csak szerkesztőségi légkörben lehet elsajátítani. Ma ez káderhiány miatt nem valósulhat meg, én a rádió magyar szerkesztőségéről tudok beszélni, 10 évvel ezelőtt még Olajos Mihály mentorkodott a fiatalok felett, de miután a szerkesztőség lélekszáma 104-ről 37-re csökkent, így egyszerűen nincs rá idejük az újságíróknak, hogy foglalkozzanak a fiatalokkal. Pedig a jó mentori képzés pótolhatatlan. Szerintem az lenne a megoldás, ha felsőoktatásban létrehoznák újságíróképzést, természetesen magyar nyelven, vagy itt Újvidéken, vagy Szabadkán, s az ott tanulók a szerkesztőségekben szereznék meg a gyakorlati tudást.

ÉVENTE 15 TANULÓ 15 ÉV ÓTA

Tóth Lívia

Tóth Lívia

Tóth Lívia 30 éve újságíró, a Vajdasági Magyar Újságíró Egyesület elnöke, a 7 Nap főszerkesztő-helyettese, ő volt a Bánáti Újság nyári újságíró-iskolájának az elindítója 15 évvel ezelőtt, amelynek minden évben 15 növendéke volt, akik 5 napos tanfolyamon vettek részt.

– Immáron 15. éve a Bánáti Újság nyári újságíró-iskolája néven fut az egyhetes tanfolyamunk, amely hézagpótlóként indult. A bánáti fiatalokat kívántuk megszólítani, hogy a 7 Nap Bánáti Újság mellékletébe legyen tudósítónk. Azért a bánátiakat, mert ők távolabb estek a nagyobb sajtóházaktól, és így kíséreltük meg tiszaszentmiklósi központtal felkarolni őket. Alapképzést tartottunk, a hírrel, tudósítással, interjúval, jegyzettel és a riporttal ismerkedtek a fiatalok, és az elméleti részt kötelező gyakorlati megvalósítás is követte, interjút, jegyzetet kellett írniuk, a munkákat elemeztük, szakmailag, nyelvhelyességileg és stilisztikailag. Eleinte szinte csak bánáti fiatalok jöttek, de amint terjedt a híre a tábornak, Vajdaság-szerte mind többen érkeztek máshonnan is, sőt kiterjedt a Kárpát-medencére is, hiszen Brassóból, Kárpátaljáról is jöttek hozzánk növendékek. Mindig Tiszaszentmiklóson tartottuk meg a tábort. Az ottani művelődési egyesület pályázta meg a szükséges pénzt, s a VMÚE, valamint a 7 Nap segítségével közösen szerveztük meg.

Kik vettek részt a munkában?

– Középiskolás fiatalok, de a nyolcadikosok jelentkezését is elfogadtuk, sőt egy idő után jöttek egyetemi hallgatók is, főleg olyanok, akik szerb nyelvű képzésben részesültek, s nálunk szerették volna tökéletesíteni a magyar médiatudásukat. Mindig csak 15 személyt fogadtunk, mert nagyobbra nem tudtunk duzzasztani a létszámot. Örömmel jelentem, hogy az idén is meg fogjuk tartani a tábort, bizonyos újítások bevezetésével.

Próbáltátok-e a szerkesztőségekbe bevinni a gyakorlati képzést?

– Bizony, az újságírást igazán csak a szerkesztőségben lehet megtanulni, én az újvidéki rádiónál kezdtem, Papp Imre bácsi foglalkozott velem, elmondta, hova menjek, mit csináljak, irányítgatott, ugyanúgy mint a többi kezdőt, ő volt a mentorunk. Sajnos, ez valami módon megszűnt, most nem működik a szerkesztőségekben, mi a 7 Napban beszéltünk erről, hogy vissza kellene állítani, még keressük a módját hogyan. Vagy a nyugdíjba vonult kollégák besegítésével, vagy pedig a gyakorló, tapasztaltabb újságírók irányításával, akik kellő tudással és gyakorlattal rendelkeznek, hogy biztos kézzel irányítsák a fiatalokat, s a mentoraik legyenek.