A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége (pontosabban: az elnökség többsége) egyetért a Magyar Szó azon újságíróival, akik aláírták a sajtóban is megjelent nyílt levelüket, hiszen: Valóban elég volt az újságírók elleni támadásokból! Érkezzen az bárki részéről, és irányuljon bármelyik szerkesztőség munkatársa ellen. Mert nem csak a Magyar Szóban dolgozó kollégáknak kell elszenvedniük az ilyen és hasonló „támadásokat”, amelyek a telefonos odaszólásoktól kezdve elég széles skálán mozognak. Meg kellene szokni, hogy az újságírónak van véleménye, az újságíróknak pedig vissza kellene szokniuk, hogy a véleményüket kimondják.
De ne térjünk el a Magyar Szó-ügytől! Egyesek szerint túl messzire, egészen a napilap átszervezéséig, a három szerkesztőségre való bontásig kellene visszapillantani ahhoz, hogy megértsük a jelenlegi állást. Ez viszont nemcsak sajtótörténet, hanem a politikai érdekek érvényesítésének a története is.
Mi most nem akarunk ilyen messzire visszamenni, de ha a probléma ilyen régi keletű, akkor végső ideje lenne az illetékeseknek, a témában mérvadó személyeknek leülni a szerkesztőség tagjaival és megoldást találni egyetlen napilapunk sorsára. De mindenekelőtt a belső párbeszédet kellene elindítani a három szerkesztőség, valamint az újságírók és a főszerkesztő között, mert nincs az rendjén, hogy a lap hasábjain teregetik ki a saját szennyesüket. Úgy véljük, a vajdasági magyarság egyetlen közszolgálati napilapjának nem ez a feladata, és az olvasót sem érdeklik a feszülő ellentétek, csak az, hogy milyen tartalmat kap. Az érem másik oldala viszont az, ha ekkora ellentét van a főszerkesztő és az újságírók között, az minden bizonnyal kihat a munkára, a lapban megjelent írások minőségére is.
Valóban nagyon fontos lenne, hogy a Magyar Szóban közmegelégedésre rendeződjön a helyzet, de ha a vajdasági magyar újságírás helyzetéről beszélünk, akkor legalább ennyire jelentősnek tartjuk a magánosítás problémáját is, amely számos vajdasági, magyar adást is sugárzó rádiót érint. Ez is az újságírók elleni támadások egyik formája. Vészesen közeledik a határidő (július elseje), és továbbra is mindenki hallgat, a kollégákat senki sem tájékoztatja a várható helyzetről, bizonytalanságban végzik a munkájukat. Azt már tudjuk, hogy egyes községekben a helyi rádiók az idén már nem pályázhattak az önkormányzati pénzekre, és lassan, de biztosan ellehetetlenítik a munkakörülményeiket, mintegy felkészítik őket a bezárásra. Legalábbis azokat az újságírókat, akik a végsőkig kitartanak, mert sokan máris új állás után néztek, otthagyták a szerkesztőségeket. Ez lenne a cél? Amelynek a végrehajtásában elsikkad az anyanyelvi tájékoztatásra való alapvető jog.
Mivel ezekben a napokban még egy cikk borzolja a kedélyeket, a Hét Nap hetilapban megjelent Tojásdobáló romaőrület című írás kapcsán ezúttal mondanánk el, hogy természetesen elítéljük az általánosító, egy népcsoportot vagy közösséget – és most nem csak a romákra gondolunk – rosszindulatúan, egyoldalúan bemutató újságcikkeket, műsorokat, jelenjenek meg, vagy hangozzanak el azok bármelyik tájékoztatási eszközben. Méltányoljuk azonban, hogy az újságíró és a főszerkesztő elnézést kért, és bízunk abban, hogy ilyen hangvételű írást a jövőben sem a Hét Nap hetilapban, sem máshol nem olvashatunk. De a bűncselekményt vagy a békés polgárok zaklatását is elítéljük, kövesse azt el bármelyik nemzet tagja.
A szöveg közzétételét a VMÚE tizenegy tagú elnökségének a többsége támogatja.
