2024. május 8., szerda

Történelmi földművelési mélypont

Az 1960-as mezőgazdasági összeírási adatokhoz képest 2012-re 1 400 000 hektár termőfölddel kevesebbet jegyeztek be

Első alkalommal fordult elő Szerbia történelmében, hogy a nyilvántartott művelhető földterületek összmennyisége kevesebb az ország területének felénél – nyilatkozta Miladin Ševarlić, a Belgrádi Egyetem Mezőgazdasági Karának tanára a Termőföldek Szerbiában elnevezésű tanulmányának bemutatóján, amely a 2012-es mezőgazdasági adatok alapján készült.

Mint kiderült, az országban jelenleg 3,8 millió (49,8 százalék) hektárnyi termőföld található, 1,430 000 hektárral kevesebb, mint 1960-ban.

– Az adatokból az is kiviláglik, hogy a csaknem hatvan évvel ezelőtt és a 2012-ben végzett felmérés közötti időszakban 400 ezer hektárnyi föld „tűnt el” a szövetkezeti szektorból. A megmaradt szövetkezeti területek 54,3 százaléka az állam kezében van, 28,5 társadalmi, 17,2 pedig szövetkezeti tulajdon. A használaton kívül lévő földek legnagyobb részét a büntetőjogi intézmények használják díjmentesen, a legkevesebbet, vagyis fél százalékát pedig az egyetemek. Úgy vélem, hogy akár bérdíj nélkül is kiadhatná az állam ezeket a területeket, hiszen többet ér termelni rajtuk valamit, mint teljesen parlagon hagyni őket – magyarázta az egyetemi tanár.

A professzor véleménye szerint a biotermelés a növénykultúrák tekintetében évente 270 millió eurót hozna a szerbiai mezőgazdaságnak, a bioméhészet viszont 111 milliót az említett, parlagon fekvő földeken.

– Az említett összegek összesítve pedig akkorák, mint az ország átlagos kukorica-exportja – hangsúlyozta Ševarlić.