Már egy éve folyamatosan csökken a nyersanyag ára a világon. A CRB-index a legfontosabb nyersanyagok árának mutatója – 2014 februárjától számítva 25 százalékot esett, 2008 ősze óta most érte el a legalacsonyabb szintet. Kínának meghatározó szerepe volt ebben, hiszen a hatalmas ország „szívja fel” a világ réz-, alumínium- és a cinkfogyasztásának csaknem a felét, de az energiahordozók fogyasztásában sem marad le. A világ szén-, kőolaj- és gázfogyasztásának is mintegy felét ott használják el. Kína gazdasága tavaly„mindössze” 7,4 százalékkal bővült, 1990 óta ez volt a legalacsonyabb ütem. A kínai gazdaság 2013-ban és 2012-ben egyaránt 7,7 százalékkal, 2011-ben pedig 9,3 százalékkal növekedett. Főként ennek tudható be, hogy esett a fontosabb nyersanyagok ára. Az olaj, az arany, az ezüst árának csökkenését viszont a dollár erősödésével és az alacsony inflációval is magyarázzák. A folyamat kialakulásához valószínűleg az is hozzájárult, hogy korábban a magas árfolyamok miatt a bányatársaságok, -kitermelők komoly beruházásokat hajtottak végre. Ezért most részben a túlméretezett kapacitások, részben a gyenge kereslet miatt esik az ipari fémek árfolyama.
KINEK JÓ, KINEK NEM?
Eddig is megfigyelhető volt, hogy a nyersanyagárak egészen más ritmusban mozognak, mint pl. a részvény- vagy devizaárfolyamok. Ennek valószínű oka, hogy a nyersanyagok mégis csak kézzel fogható termékek. Az arany, kukorica, olaj, vagy szója árfolyamára hatással vannak ugyan az általános pénzügyi feltételek, hosszú távon azonban mégiscsak a kereslet és a kínálat alakítja az árakat. A piac reagál az árfolyamra: ha egy termék ára emelkedik, megkezdődik az új kapacitások kiépítése. Ennek tudható be, hogy a nyersanyagok piacán egy emelkedő ciklust minden esetben visszaesés, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy alkalmazkodás követ, a megépült kapacitások működtetői pedig arra törekednek, hogy fennmaradjanak. Ez versenyhelyzetet teremt, ami stabilizálja az alacsony árakat. Így aztán a következő nyersanyagpiaci fellendülésig évek telhetnek el, ez pedig a nyersanyagban gazdag országokban jelentősen ronthatja a gazdasági kilátásokat. Ugyanakkor az importőr országokban alacsonyabb inflációs nyomással és javuló kereskedelmi mérleggel lehet számolni, ami jelentős megkönnyebbülést jelenthet. Mindezen belül az olajárcsökkenés pozitív hatással van a globális növekedésre, komolyan fellendítheti a fogyasztást. Azt ugyanis, amit a lakosság nem üzemanyagra költ el, másra fordíthatja. Feltehetően alaptalanok azok a félelmek is, melyek a deflációval riogatnak. Az olajár-esésnek van ugyan egy átmeneti deflációs hatása, ez azonban arra ösztönözheti a jegybankokat, hogy továbbra is nyitva hagyják a pénzcsapokat.
GOMBÓC ARTÚR IS AGGÓDIK?
Ha már a nyersanyagáraknál tartunk, nem csökken minden nyersanyag ára. Gombóc Artúr valószínűleg aggodalommal szemléli azt, ami az utóbbi két évben a kakaóárakkal történik. Gyermekkorunk egyik kedvenc rajzfilmhősének karakteréből ugyanis a leginkább az emelhető ki, hogy rajong a csokoládéért. A legújabb hírek szerint viszont ismét emelkednek a világpiaci kakaóárak. Április végén, március végéhez viszonyítva, majdnem 10 százalékkal kellett többet fizetni a New York-i árutőzsdén a kakaó júliusi határidős szállításáért. Az áremelkedést – más bonyolult mechanizmusok mellett – az idézte elő, hogy ismét csökkent a piacon felkínált kakaó mennyisége. A globális kakaókínálat ugyanis évek óta lemarad a kereslettől. A kakaófeldolgozók által felkínált mennyiségek ismét csökkentek. A kakaó 2013 közepén kezdett drágulni, tonnája akkor 2100 dollárba került, azóta 3000 dollárra emelkedett. A drágulás több okra vezethető vissza: a fogyasztás egyre inkább átáll a tejcsokiról az étcsokoládéra, utóbbinak azonban nagyobb a kakaótartalma. Emellett a világon egyre többen élnek jól, főleg Ázsiában, ahol jelentősen nő a csokoládéfogyasztás. A trend várhatóan a következő években is megmarad, leghamarabb 2020 körül léphetnek be új kapacitások, termőterületek, amelyekkel növelhető a kínálat. Közben azonban nem mellékes megjegyezni azt a tényt sem, hogy a kakaótermelőknek nem sok örömük telik az egészben. Ugyanis amíg a csokoládé piaca nő, a kakaótermesztő gazdák és az ültetvényeken dolgozó munkások továbbra is többnyire szegénységben élnek. A probléma gyökerei odáig nyúlnak vissza, hogy az áremelkedésből szinte sosem a termelőknek van jelentős hasznuk, de Gombóc Artúr valószínűleg ezen aggódik a legkevésbé…
