Német cégek keresnek szerb partnereket

Félkész- és késztermékeket vásárolnának a hazai gyártóktól

s.l

2015. április 30., 14:57

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szerdán a Körzeti Gazdasági Kamara adott otthont annak a találkozónak, ahol a régió vállalkozói közelebbről is megismerkedhettek azokkal a németországi cégekkel, amelyek Szerbiában keresnek maguknak üzleti partnert, azaz innen szeretnék beszerezni a kész- és félkész termékeket. Az eseményt a németországi energetikai és gazdasági minisztérium támogatja.

Milan Krstić, a németországi vállalkozók delegációjának üzleti konzultánsa elmondta, a találkozó célja, hogy a német vevőket és a szerbiai szállítókat összeismertessék.

– A német gazdaság ezzel a projektummal elsősorban a fémfeldolgozó iparra összpontosít, de a fém mellett a műanyag-feldolgozás és még egyéb területek is szerephez jutnak. Ma a megjelentek hallani fognak az érdeklődő német cégekről, ezt követően pedig június 9-én Münchenben lesz egy egynapos konferencia, ahol számításaink szerint mintegy száz szerbiai cég képviselője személyesen is találkozik majd azokkal a – legalább húsz – németországi cég képviselőivel, akik érdekeltek hazai partnerekkel üzletet kötni. Arra számítunk, hogy Szerbia cégei, Horvátország és Szlovénia mellett igen nagy számban ott lesznek majd, hiszen bár nem mindegyik cég tud konkurens lenni, vannak olyan vállalatok, melyek képesek eleget tenni a német elvárásoknak – részletezte Milan Krstić.

A szabadkaihoz hasonló találkozóra már sor került Szerbia más városaiban is, aminek kapcsán Nebojša Ševo, a Körzeti Gazdasági Kamara bizottságának titkára elmondta, igen jónak mondható a régió vállalatainak érdeklődése.

– Ez egyfajta tájékoztatója az itteni vállalatoknak, illetve szelekció is, hiszen nem mindegyik cég képes eleget tenni azoknak a feltételeknek és magas elvárásoknak, melyeket a német partnerek támasztanak elsősorban a logisztika és szabványok terén. Később Münchenben egy közvetlen b2b beszélgetés alkalmával születik meg a végső döntés, hogy lehetséges-e az együttműködés a felek között – magyarázta a titkár.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége