2024. május 8., szerda

Újabb milliárdos csalás?

Befektetők pénzével tűnt el egy karcagi cég tulajdonosa

Felszívódott a tulajdonosa annak a karcagi utazási irodának, amely az atv.hu információi szerint befektetésekkel is foglalkozott, és 20 százalékos hozamot ígért. Portálunk tudomása szerint a Kun-Mediátor tulajdonosa egy levelet is hátrahagyott azzal a feltétellel, hogy csak délután 3 óra után bonthatják ki a megkárosított ügyfelek. A levél tartalmáról nincs tudomásunk.

Kedden kora délután már körülbelül százfős tömeg gyűlt össze a vállalkozás székhelye előtt – vélhetően ekkor tudták meg a befektetők, hogy a tulajdonos és családja eltűnt a rábízott pénzzel. Később a rendőrség is megjelent a cég telephelyén, ahol házkutatást tartottak. Az ügyről a videk.ma is beszámolt. Eszerint kedden délután Teleki Zoltán karcagi rendőrkapitány a rendőrségi folyamatmenet elindításáról tájékoztatta a vállalkozás telephelyénél összegyűlt károsultakat és érintetteket.

A hírportál megkérdezte dr. Séllei Ilona ügyvédet a károsultakat érintő lehetőségekről, aki az alábbiakat nyilatkozta: „Ha beigazolódik, hogy valóban bűncselekmény történt, vagy annak alapos gyanúja áll fenn, akkor a károsultaknak mindenképp a rendőrségi segítségen túl jogi segítséget is kell kérniük, mert nem csak büntető, de polgári vonatkozása is lehet az ügynek”.

Meg nem erősített információk szerint a cég által okozott kár milliárdos nagyságrendű lehet.

 Magas kamatot ígértek

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben közölte: többen személyesen tettek bejelentést a Karcagi Rendőrkapitányságon, mert egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában befektetési szándékkal elhelyezett pénzükhöz a lekötési idő lejárta után nem fértek hozzá. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a budapesti székhelyű szolgáltató kft.-nél. A bejelentéseket követően a rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen és vizsgálja az ügy körülményeit. A vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozóhatóság előtt ismeretlen.

Mostanáig 195 feljelentést tettek annak a pénzügyi szolgáltatással is foglalkozó karcagi utazási irodának a károsultjai, amelynél a rendőrség is nyomozást rendelt el – mondta Dobos László, karcagi polgármester az M1-nek. Tegnap délelőtt többen álltak a Kun-Mediátor karcagi fiókja előtt, amely be volt zárva. A polgármester a helyszínen nyilatkozva szomorúnak és meglepőnek nevezte a helyzetet, ugyanis – mint mondta – az utazási iroda vezetőjéről, „a köztiszteletben álló karcagi emberről”, akinek azóta nyoma veszett, senki sem feltételezte a történteket. Az emberek, akik rábízták megtakarításaikat és most nem jutnak pénzükhöz, érthetően fel vannak háborodva.

 Vizsgálatot indít a jegybank

Jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít a Magyar Nemzeti Bank a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft.-nél – közölte a felügyeleti hatóság. A cégnek nincs pénzügyi tevékenységre vonatkozó engedélye az MNB-től. A jegybank a beérkezett piaci jelzések alapján kezdte meg az ügy áttekintését, s ennek során egyeztetett az illetékes rendőr-főkapitányság szakembereivel is. Az ügyben számos feljelentés érkezett a rendőrséghez is.