2024. április 26., péntek

Örök átváltozásaink

Előfordulhatott már bizonyára, hogy öntudatlanul az asztalra még egy terítéket teszünk, holott szinte azonnal rádöbbenünk, az illető nem jöhet. De gondolatban velünk van, a képzelet mellénk invitálja. Így a hiány átírja a tételt, miszerint a mindennapi emberek csak véges ideig léteznek. Marad tehát a gondolat ereje, hiszen felsőbbrendű tulajdonságokkal nem rendelkezvén eszköztárunkból hiányzik a mindenhatóság, a mindentudás, a tökéletes szabadság és az örökkévalóság. Ám miénk a jónak gondolt cselekvés esélye, valamint annak kényszerű elfogadása, hogy rossz is kell ahhoz, hogy a jót megtapasztaljuk. A választás szabadsága tehát a sajátunk, hasonlóképpen a remény is, hogy az örömre való hívás erősebb, mint a rossz. Miközben gondolkodásunk morális alapját csakis a másikhoz, másokhoz való viszonyulás képezheti – ez a lét titkának lehetséges megközelítése.

Az ember mégis önteremtő, -alakító lény, aki a mérhető időn és a látható téren belül elhelyezkedve, a végesség tudatával szembesülve, továbbá a fegyelmező valószínűséget számításba véve támaszkodhat mégis a lélek mélyén kirajzolódó szimbólumokra. Meg az értelmezésekre. Viszont felkészületlen a váratlansággal szemben. A tanítványok nem számítottak a feltámadásra, az asszonyok azért mentek a sírhoz, hogy bebalzsamozzák a testet. Csak utóbb derült ki a szenvedés feloldó jellege. Valamint a teremtő alkotás és a felmentő áldozat párhuzama. Mindkettő teret nyit az újnak.

Nincs halál, ha nincs az élet szeretete, nincs elszakadás, ha nincs odatapadás.

Ő – aki elrendelt szolgálatban csakis egyetlen földi életet élt – felszállt, a felhők mögé, ahová szemünk már nem lát fel. De meghatározhatja tekintetünk irányát, miként a növények is mind az ég felé néznek. És akkor már zúghatnak az ünnepi orkeszterek!