Elkeserítőnek és rendkívül súlyosnak ítéli meg az ENSZ a líbiai helyzetet. Claudio Cordone, a világszervezet helyi missziójának (UNSMIL) emberjogi osztályát vezető igazgatója annak ellenére fogalmazott meg lesújtó értékelést a kőolajban gazdag észak-afrikai országról, hogy márciusban egyeztetések kezdődtek a szembenállók között a tartós tűzszünetről és egy stabil egységkormány megalakításáról.
Már-már közhely: Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása és kivégzése óta belpolitikai káosz uralkodik Líbiában; fegyveres bandák harcolnak egymással a hatalomért és a kőolajából származó jövedelmekért. A tavalyi választás után két-két rivális kormány és parlament alakult (Tripoliban és Tobrukban). A két halálos ellenség csapatai és a velük szövetséges fegyveres bandák egymást támadják. A harcokban már legalább 2500-an haltak meg, főként civilek. A menekültek száma megközelíti a félmilliót. Elemzők okkal tartanak attól, hogy Líbia könnyen Szíria vagy Irak sorsára juthat, ha nem sikerül sürgősen lezárni a polgárháborút és megoldást találni a válságra.
A Nyugat a Tobrukban működő – Abdalláh al-Száni vezette – kormányt és parlamentet ismeri el. Ez a kormány egy csonka államot irányít Kelet-Líbiában. Másutt pedig a Fadzsr Líbia (Líbiai Hajnal) iszlamista fegyveres szövetség, illetve az általa 2014-ben önhatalmúlag létrehozott kormány és parlament kezében a hatalom.
Az országban egyre nagyobb a befolyása az Iszlám Állam helyi szárnyának is, amely az utóbbi időben több véres akciót hajtott végre. A dzsihadista terrorszervezet térnyerése egyre jobban aggasztja az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, amelynek déli határait alig néhány száz kilométer választja el Líbiától.
Bernardino León Gross, az ENSZ líbiai különmegbízottja már többször elítélte a harcokat. Egyik beosztottja, Claudio Cordone a napokban viszont arra figyelmeztetett, hogy a káoszba süllyedt országban sokkal nagyobb az elnyomás, mint Kadhafi uralkodása idején volt.
Cordone szerint legalább 200 ezer, de az is lehet, hogy akár 300 ezer fegyveres van az országban, s a milíciák többsége nem tűri a másként gondolkodókat az általuk uralt területeken. Ezért szinte mindennaposak a leszámolások.
Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy Kadhafi bukása után a líbiai nők kerültek a legrosszabb helyzetbe, mivel fokozatosan kiszorulnak a politikából, a munkaerőpiacról és a felsőoktatásból. Kadhafi idején – a térségbeli országok közül – Líbiában volt a legmagasabb a diplomás nők száma. A bukott diktátor egyik legnagyobb sikerének épp az ingyenes oktatás bevezetését tartják, illetve azt, hogy a nőket a felsőoktatásból sem rekesztették ki.
