2024. április 26., péntek

Kövesút a Marsra

Ha igaz a napokban az egyik fővárosi (pletyka)lap által kiszivárogtatott hír, Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója nem is túl lassan szedheti a betyárbútorát, s a hamuba sült pogácsával teli, a négy sarkánál fogva összekötött és egy görcsötös botra akasztott tarka kendőt pedig a vállára vetheti. Arról van szó ugyanis, hogy – állítólag – a miniszterelnök kiadta az ordrét: a szóban forgó közvállalat júniusig köteles behajtani a nagyjából egymilliárd eurót, pontosabban 121158 953 158 dinárt kitevő kinnlevőségét, s a teljes összeget befizetni a köztársasági költségvetésbe. Ha nem teljesíti a parancsot, semmiképpen sem kerülheti el a leváltást.

Térségünkben ekkora feladatot igazgató még nem kapott. S az is jó előre borítékolható, hogy mindebből nem lesz semmi, hiszen olyan (állami) cégek szerepelnek a Srbijagas adósainak listáján mint a pancsovai vegyi művek (39 milliárd dinárral), az ugyancsak pancsovai kőolajfinomító (22 milliárddal), a távhőszolgáltató üzemek (12 milliárddal) és a kisfogyasztókat vezetékes gázzal ellátók (13 milliárddal).

Bajatovićnak arra is lehetőséget kell találnia, hogy a szendrői (smederevói) vasgyártól valami módon behajtsa a 3,8, a Galenika gyógyszergyártól pedig a 2,2 milliárdos tartozást.

Persze a miniszterelnöknek ezzel a húzásával nem csak a felsorolt vállalatok kerül(het)nek súlyos helyzetbe, hiszen a tartozásokat felhalmózók listája olyan hosszú, mint Szent Iván éneke. Bizonyos információk szerint nem kevesebb mint 177 cég és vállalkozás kapott helyet rajta. Ezeknek az igen jelentős része állami tulajdonban van, vagy pedig a gazdájuk meglehetősen szoros kapcsolatokat ápol(t) a mindenkori politikai csúccsal, s mindeddig félvállról (vagy még arról sem) vette a nagy közvállalatok (Srbijagas, villanygazdaság) iránti kötelezettségeit. Köztük található a közelmúltban letartoztatott Goran Perčević, a Koteks tulajdonosa is, aki több mint 10 millió dinárral „lóg” az államnak, de mindeddig a „medvecsoportba”, vagyis a védettek közé tartozott, hiszen igen közeli ismerőse a jelenlegi külügyminiszternek.

A tavalyelőtt félmilliárd euró(!) veszteséget felhalmozott Bajatović sem ismeretlen a politikai szintéren. Ő is a szocialisták egyik oszlopos vezetőségi tagja, de a havonta tízszeres államelnöki fizetést felmarkozó igazgatót ezért keményen bíráló miniszterelnök ellen, legalábbis a pillanatnyi hangulat szerint, neki sincs sok esélye. Dačić ugyanis mélyen hallgat. Hogy miért, azt csak ő tudja, de nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a saját miniszteri bőrszékét előbbrevalónak tartja, mint közvetlen munkatársainak további sorsát. Annál is inkább, mert az utóbbi időben a szocialista táboron belül is disszonáns hangokat hallani, amelyek a jelenlegi vezetőséget érintik.

Mindent összevetve, akár megdöbbentőnek is nevezhető Vučićnak a saját és a koalíciós partner pártkáderei ellen intézett, egyre erélyesebb kirohanása. A nagy kérdés azonban, hogy kitart-e állásfoglalása mellett és valóban meneszti azokat a közvállalati igazgatókat, akik eddig sem sokat tettek az ország gazdaságának talpra állításában. Egy rendezett országban ilyen helyzetben a miniszterelnök szavahihetősége volna a tét. Vagyis, ha nem következetes, illik azonnal lemondania. Ha pedig hű marad az általa kiadott parancsokhoz, azoknak a végrehajtása felérne a Marsig vezető kövesút kiépítésével.