2024. április 26., péntek

Leáldozóban a klasszikus folyóirat-kultúra?

Milyen következményekkel jár a szellemi műhelyekként is szolgáló kiadványaink léte szempontjából az anyaországi támogatások drasztikus csökkenése és az itthoni takarékossági program?

Folyóirataink helyzete eddig sem volt rózsás, most pedig nagy érvágást jelent számukra, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Folyóirat-kiadás Kollégiuma a közelmúltban kevesebb pénzt tudott kiosztani, tehát a vajdasági pályázók is kisebb összeget kaptak, illetve van olyan folyóiratunk is, amely támogatás nélkül maradt. Az előállt helyzetről, a jövőről beszélgettünk az érintettekkel. Magyarországi tekintélyes folyóiratok szerkesztőit is megszólaltattuk a témáról. A stabilitást az adná – fogalmazott egyik interjúalanyunk – ha a Nemzeti Kulturális Alapnál nagyobb összegeket tudnának szétosztani, hiszen folyóirataink megérdemlik, hogy ne kínkeservesen kelljen létezniük.

A Forum Könyvkiadóhoz két folyóirat tartozik: a Híd irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat és a Létünk társadalomtudományi-kulturális folyóirat.

Úgy értesültünk, hogy csökkentek a folyóiratok anyaországi támogatásai. Ez már az elmúlt évekre is jellemző volt, vagy pedig most érte nagyobb érvágás a folyóiratainkat. Ez, a pénzek bizonyos mértékű elvonása, apadása minden forrást érint, vagy leginkább csak az NKA esetében tapasztalható? – kérdeztük Virág Gábortól, a Forum Könyvkiadó igazgatójától.

– Nem csupán az anyaországi támogatások csökkenéséről beszélhetünk, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság is arra szólította fel a kulturális intézeteket, hogy a szerb kormány takarékossági programja szellemében csökkentsük a szerzői tiszteletdíjakat, s ennek következtében kevesebb eszközt is hagytak jóvá az ez évi pénzügyi tervünkben. Magyarországi, de szerbiai viszonylatban is pillanatnyilag csupán az NKA eredményei ismertek, így a többi forrás alakulásáról még nem tudunk beszámolni, több pályázati kiírás is érvényben van, az viszont elmondható, ez egy évek óta megfigyelhető tendencia: már a tavalyi évben is jelentősen csökkent az NKA-s támogatás, az idei csökkenés mértéke azonban valóban drasztikusnak mondható. Mindez csöppet sem örvendetes, viszont el kell mondani azt is, hogy az NKA esetében egy évekkel ezelőtt megfogalmazott stratégia beteljesüléséről van szó, s az idei évi pályázati kiírásokban is jelezték, hogy hosszú távon a folyóiratok online megjelenését részesítik előnyben. Mindez valóban megrázó és kijózanító tud lenni, főleg olyan esetekben, amikor több évtizedes hagyományokról beszélhetünk, viszont azt is észre kell vennünk, hogy átalakulóban van a folyóirat-kultúra, patinás magyarországi folyóiratok szűnnek meg vagy lehetetlenedik el a megjelenésük. Azt is látni kell, hogy megváltoztak az olvasási szokásaink, s egy médiai fordulat kellős közepén vagyunk, amelynek a hosszú távú következményei még nem teljesen átláthatóak. Érdemes egyébként ezzel kapcsolatban elolvasni a Magyar Narancsban nemrégiben megjelent Kulcsár Szabó Ernő-interjút, melyben többek között az értelmiségi szerepek és szokások, a tudományos-kulturális élet átalakulásairól beszél.

Bizonyos folyóiratszámok, könyves publikációk esetében egyébként magam is úgy látom, fölösleges a papíralapú megjelenés, főleg, amikor olyan információk publikálásáról van szó, amelyek esetében a hosszú távú hozzáférhetőség a legfőbb cél. Azt is be kell látnunk, hogy egyrészt a gazdasági helyzet, másrészt az olvasási szokásaink átalakulásával a könyv luxuscikké változott, s bizonyos publikációk esetében a párszázas példányszámok a pazarlással egyenértékűek. Jómagam egyébként napi szinten látom, miként csökkennek az eladott példányszámok, egyes esetekben név szerint fel tudnám sorolni, hány vajdasági értelmiségi vásárol meg egy-egy folyóiratszámot vagy könyvet. Ez nem feltétlenül jelenti persze azt, hogy ezek a publikációk nem értékesek, de igazán dühítő tud lenni, amikor az ember nyolcvan-kilencven százalékos remittendákkal szembesül.

Konkrétan, számszerűsítve mekkora a csökkenés?

– A Híd folyóirat esetében egymillió forinttal csökkent a támogatás, a Létünk viszont semmilyen támogatást nem kapott az NKA-tól. A döntés után egyébként telefonon beszéltem Kollár Árpáddal az NKA Folyóirat-kiadás Kollégiumának elnökével, aki vajdasági kötődésének köszönhetően az elmúlt években sikeresen lobbizott a folyóirataink ügyében, pillanatnyilag azonban ő is csak sajnálkozását tudta kifejezni, egyúttal elmondta azt is, hogy egyértelműen pénzügyi, nem pedig szakmai okai voltak az elutasításnak, a Kollégium több száz millió forinttal kevesebb támogatást kapott, s a rendelkezésre álló keretösszeget csak hatalmas harcok árán sikerült elosztaniuk.

 Tudja-e majd a többi támogatónál folyóirat-kiadásra nyert összeg pótolni az űrt?

– Ahogyan el is mondtam, a többi pályázat eredménye még nem ismert, így nem tudjuk a végleges összegeket, el kell mondanom azonban azt is, hogy több esetben is tanúja voltam annak, mekkora harcok és veszekedések kísérnek egy-egy pályázatelbírálást, és sok esetben azt láthattam, hogy pár tízezer dináros tételek miatt milyen sértődések és ellenségeskedések alakulnak ki. Ezek a helyzetek részben nevetségesek, de sokkal inkább siralmasak: miközben aprópénzek miatt szakadunk különböző táborokra, érintetlenül hagyunk ott forrásokat, amelyek ugyan sokkal nagyobb energiabefektetést igényelnek, de lényegesen több anyagi eszközt is jelentenek, gondolok itt elsősorban az európai uniós pályázatokra. Ehhez persze sokkal keményebb munkára és nagyobb felkészültségre van szükség.

 Mit tehet a Forum Könyvkiadó ennek áthidalására, tud-e valamit tenni, segíteni folyóirataink zavartalan megjelenése érdekében?

– Mindenféleképpen jelezni fogjuk az NKA-nak elégedetlenségünket, úgy érzem azonban, hogy ennek inkább csak szimbolikus, semmint tényleges következménye várható. Tudom, hogy szentségtörésnek fog hangzani, ez azonban már a könyvkiadó igazgatóbizottságán is elhangzott: nyugaton bevett szokás a jelentős, tudományos folyóiratok esetében, hogy nem a folyóirat fizet tiszteletdíjat a szerzőnek, hanem a szerző fizet azért, hogy publikálhasson a folyóiratban, lévén, hogy saját tudományos karrierje szempontjából fontos a közlés, egy-egy megjelenés különböző pontokat hoz számára a tudományos ranglétrán. Említettem azt is, hogy több évtizedes hagyományokról beszélhetünk mindkét folyóirat esetében, észre kell vennünk azonban azt is, miként változott meg mind a demográfiai, mind a gazdasági helyzet, ezért el kell gondolkodni azon, miként alakítható át egy-egy jelentős fórum úgy, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsük ki a gyereket is – szögezte le Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó igazgatója.

 VESZÉLYBEN A LÉTÜNK LÉTE

A Létünk folyóirat egyetlen forint támogatást sem kapott a Nemzeti Kulturális Alap legutóbbi pályázatán. Mit jelent ez a folyóirat léte szempontjából? – tettük fel a kérdést Bence Erika főszerkesztőnek:

– A Létünk egy meghatározott befogadói közönséghez szól, csakis ezt szólíthatja meg. Az utóbbi mintegy tíz évre jellemző az a kifejezett törekvés, hogy kilépjen abból a szűk műhelyi, intézményi körből – tehát tudományos kutatói műhelyek vagy az egyetemi katedrák tudományos kutatók által működtetett intézményes keretek közül – és egy szélesebb olvasóközönséget szólítson meg. Természetesen úgy, hogy eközben azért a lap tudományos színvonala hatványozottan emelkedő és erősödő értéktendenciát mutasson. Nyilvánvaló azonban, hogy egy kisebbségi közösségben, egy ilyen regionális térben, mint Vajdaság, egy folyóirat példányszáma nem tudja meghaladni a néhány százat. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatának esetében nem csak arról van szó, hogy arányosan csökkent a folyóiratok támogatása, hanem arról, hogy tudomásom szerint a pályázaton részt vett vajdasági folyóiratok közül a Létünk kivételével mindegyik kapott valamilyen arányos támogatást. Nehezen hiszem el azt, hogy itt nem kizárásról, kizárólagosságról van szó, mert ellenkező esetben a Létünk is esetleg kapott volna legalább csökkentett összegű támogatást – szögezte le a főszerkesztő.

– Soha nem vitattam el más folyóiratok létjogosultságát, tekintélyét, soha nem léptem fel ártó szándékkal velük szemben. Tisztelem a Forum Könyvkiadó másik folyóiratát, nagyra tartom – ezt bizonyítja az is, hogy 20 évig állandó munkatársa voltam a Hídnak, egy időben főmunkatársként működtem közre – de azért elfogadhatatlan számomra az, hogy ugyanazon kiadó testvérfolyóiratai közül az egyik kap támogatást, a másik pedig nem. Nehezen lehet meggyőzni arról, hogy itt kizárólag anyagi tényezők játszottak szerepet. A Nemzeti Kulturális Alap által eddig folyósított támogatás a Létünk esetében az egyik legnagyobb anyagi forrást jelentette, tehát a megjelenési lehetőségei nagy mértékben ettől az összegtől függtek.

 Miben látja a megoldást?

– Az illetékeseknek kell a megoldást megtalálni, és szerintem ez ügyben az alapítóknak kell lépniük: a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárságnak. Mint tudjuk ugyanis, negyedévente megjelenő folyóiratról van szó, és nem lenne értelme valamiféle terjedelmi korlátot bevezetni, összevont folyóiratszámok megjelentetése pedig még ennél is rosszabb megoldás lenne. Még egyszer hangsúlyozom, sem korábban a Létünk munkatársként, sem az elmúlt 8 évben szerkesztőként, főszerkesztőként nem emlékszem olyan esetre, hogy ugyanattól az alaptól vagy fórumtól ugyanannak a kiadónak az egyik folyóirata kapott támogatást, a másik pedig nem. A Létünk immár 44. éve jelenik meg, tehát nem állítható róla, hogy hagyomány nélküli folyóiratról lenne szó. Épp most vált a folyóirat léte kérdésessé, amikor bebizonyította, hogy nemzetközi hatókörű tudományos tanácskozásokat képes szervezni, nemzetközi jelentőségű kutatások bemutatásával, akadémikusok is publikálnak a folyóiratban, a fiatal kutatóknak is teret ad a lap, most került a Létünk megjelenése veszélybe, amikor a Szerbiai Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium tudományos folyóiratnak minősítette, és magasabb fokozatot kapott, mint más folyóiratok, amelyek kaptak támogatást – hallottuk Bence Erikától, aki mint megjegyezte, döbbenetesnek tartja, hogy a Nemzeti Kulturális Alap szabályzata szerint fellebbezésnek a döntés ellen helye nincs. Mint mondta, hogy támogatás nélkül maradtak az NKA e pályázatán, abban sok minden közrejátszhatott, például személyes tájékozatlanság.

 A FIATALOK MŰHELYE (IS)

A Híd folyóiratnak az NKA folyóirat-kiadás kollégiuma a korábbinál lényegesen alacsonyabb összeget ítélt meg. Mint Faragó Kornélia főszerkesztőtől megtudtuk, az elmúlt években a támogatás csökkenő tendenciát mutatott, és a most kapott támogatás csak valamivel több mint a fele a 2012-ben kapott összegnek.

– A Híd számára a Nemzeti Kulturális Alaptól származó támogatás jelenti a fő anyagi forrást, bár tavaly a Bethlen Gábor Alap, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság és Újvidék Város Önkormányzata is támogatta a folyóiratot. Minden pályázati lehetőséget igyekszünk megragadni, projektumokban is gondolkodunk, és ha nem sikerülne egy-egy pályázaton kisebb összegekhez is hozzájutni, akkor nagyon komoly problémákkal kellene szembenéznünk. Eddig az NKA által megítélt összeg lefedte a nyomdaköltségeket, és néhány más előállítási alapkiadásra is költhettünk belőle, de most már egyre nagyobb összegekkel kell kiegészítenünk ahhoz, hogy változatlanul színvonalas számokat tudjunk létrehozni, és mégis ki tudjuk fizetni a teljes évfolyam költségeit. Nagyon fontos hangsúlyozni, és remélem, a támogatók sem feledkeznek meg erről, hogy a Híd esetében nem pusztán egy egyszerű publikációs felületről van szó, hanem ennél sokkal, de sokkal többről. Azt hiszem, a lap munkatársi gárdája több vonatkozásban is bizonyította már, hogy ez egy gazdag szellemi műhely, amely a fiatal generációk pályakezdő megnyilvánulásinak, kulturális szocializációjának a helyéül is szolgál, de például teret nyújt kutatási eredmények közlésre is, hiszen tudományos minősítése is van. A vajdasági közvélemény is érzékelheti, hogy a folyóiratnál kiteljesedett egy új generáció, költők, prózaírók, képzőművészek, műfordítók, néprajzosok, színházi szakemberek, de doktoranduszok, irodalom- és társadalomkutatók is vannak közöttük. Az idén tavasszal egy újabb izgalmas akciósorozattal juttatják majd kifejezésre a maguk kulturális elgondolásait. Ugyanakkor a Híd sohasem volt pusztán generációs természetű, igyekezett mindig megtartani a korábbi neves munkatársakat is, és szerintem az egy külön értéket ad a lapnak, hogy nemzedéki értelemben is kereszteződnek a nézetek, a szemléletek, hogy létrejöhetnek ilyen értelmű együttgondolkodások is – hangsúlyozta Faragó Kornélia, az egyetlen vajdasági havilapként megjelenő kiadvány főszerkesztője.

– Nyilvánvaló, hogy a támogatás csökkenése összefüggésben van azzal is, hogy meghirdették a papíralapú, vagyis a klasszikus típusú, nyomtatott folyóiratok leépítését, és lassan mindenkit afelé irányítanak, hogy térjen át az elektronikus megjelenési felületekhez. Véleményem szerint azonban egy ilyen nagy múltú, és egy ilyen erősen műhely jellegű nyomtatott formátumú folyóiratot a Vajdaságban is meg kellene őrizni, és emellett erősíteni az online megjelenést, bár az is pénzkérdés – jegyezte meg beszélgetőtársunk. S bár sok ingyenmunka is beépül a Hídba, nagyon fontosnak tartja, hogy a Híd tudjon honoráriumot fizetni, munkatársaik között nagy létszámban vannak olyan fiatalok, akik nem rendelkeznek munkahellyel, hiszen bizonyos munkába állási stop is akadályozza az elhelyezkedésüket. Sikerként könyveli el, hogy tavaly például sikerült úgy lezárniuk az évet, hogy nem volt veszteséges a folyóirat, és bizonyos megkötésekkel még honoráriumot is tudtak fizetni, bár igencsak szerény összegekről volt szó.

Kérdésünkre, hogy a csökkenő támogatási összeg ellensúlyozására miben látja a megoldást, azt válaszolta, sajnos nem lát megoldást, legfeljebb a még intenzívebb pályázási tempót, de mindenütt megszorításokat tapasztal, ilyen például az arra vonatkozó ajánlás is, hogy csökkentsék az eddigi munkadíjakat, amelyek egyébként már 6 éve már nem változtak. Még akkor is kötelesek lesznek erre, ha időközben hozzájutnak olyan eszközökhöz, amelyek erre költhetők.

Mint már szóba került, a Hídban a jeles irodalmárok, szaktekintélyek mellett sok fiatal publikál, és mint Faragó Kornélia hangsúlyozza, nagyon fontos, hogy kinevelődött egy nagyon tehetséges műfordítói gárda is.

– Azért kezdtünk el évekkel ezelőtt e fiatalokkal foglalkozni, mert amikor hozzáláttunk az új szerkesztőség felállításához, rádöbbentünk, hogy szerb–magyar viszonylatban nincs egyetlen műfordítónk sem. Ma már többen is nagyon magas szinten művelik a műfordítást, díjazottak is vannak közöttük, és újak is indultak a pályán. Mindenképp említést érdemel, hogy már most fordítják a NIN-díj legszűkebb körébe bekerült regényeket, egy Horvat-részlet már el is készült, Laslo Blašković-kötetének fordítására is számítunk, és megjelenik magyarul Maja Solar verseskötete, s újabban Zvonko Karanović- és Tomislav Marković-versfordítások is készültek, és más munkák is folynak Marko Čudić fiatal belgrádi egyetemi docens értékes együttműködésével. A fordításkultúra gazdagítása a Híd egyik legfontosabb aspektusa, de a fiatal műfordítóktól azt végképp nem lehet elvárni, hogy nagy terjedelmű irodalmi szövegeket ingyen fordítsanak le, ezért is említettem, hogy egyáltalán nem mellékes, hogy mekkora a Híd folyóirat esetében a támogatás összege.

A KIEGÉSZÍTÉSBEN BÍZVA

– A Bácsország 30 százalékkal kevesebb anyaországi támogatást kapott a folyóirat megjelentetésére a korábbihoz viszonyítva – tudtuk meg Ricz Péter főszerkesztőtől.

Több száz előfizetőnk van, de a lapeladásból befolyó összeg csak a kiadásaink egy kis részét tudja fedezni, hisz minden költség növekszik, és szerzőink is úgy tartják méltányosnak, ha valamekkora tiszteletdíjat fizetünk a munkájukért. A lapárat, az előfizetési díjat nem tudjuk emelni, mert így is jelentős számú olvasót veszítettünk, akik anyagi okok miatt kényszerültek lemondani a Bácsországról – magyarázta a főszerkesztő.

– Ez, hogy kevesebb támogatást kaptunk, azt jelenti, hogy borotvaélen táncolunk, és az év vége felé kritikussá válhat a helyzet. Szerencsére van egy szponzorunk, a Grafoprodukt Nyomda, és ha szorult helyzetbe kerülünk, Özvegy Károly a segítségünkre siet, kinyomtatja a lapot, és hajlandó várni a költségek lefedésére. Értetlenül állok ez előtt, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál csökkentették a folyóirat-támogatás összegét, holott a magyar gazdaság erősödéséről szólnak a hírek – jegyezte meg beszélgetőtársunk. Mint mondta, most jelent meg a szerbiai művelődési minisztérium pályázata, nem tudni, hogy kapnak-e valamekkora összeget, fontosnak tekintik e a kisebbségi folyóiratok megjelenésének finanszírozását.

– Úgy tűnik, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál és a Bethlen Gábor Alapnál a vajdasági folyóiratok átlagosan mintegy 30-40 százalékkal kaptak kevesebb összeget, abban bízok, hogy a nyáron vagy az ősz folyamán ezt korrigálják – ahogy erre a múzeumi tevékenység esetében volt már példa –, mert ha ez nem történik meg, akkor képletesen azt mondhatjuk, hogy a magyar állam lemondott rólunk. Nagyon hiányzik ez a 30-40 százalék, mert ha más forrásból tudnánk pótolni, nem lenne gond, de sajnos nem tudjuk – osztotta meg velünk véleményét Ricz Péter.

MEGMOZDULTAK AZ OLVASÓK

Érdekelt bennünket az anyaországi folyóiratok főszerkesztőinek tapasztalata is. Mint Ágoston Zoltán, a pécsi Jelenkor folyóirat főszerkesztője hangsúlyozta, a magyar irodalom erőteljesen folyóirat-irodalom, az újabb irodalmi irányzatok mindig valamilyen folyóirat köré tömörültek, a könyv ugyanis nem tud elég gyorsan reagálni az irodalmi folyamatokra, ám a különböző folyóiratokban – az internet előtti korszakban is – a viszonylag gyorsan megjelenő szövegek egymással párbeszédben tudtak állni. A folyóirat jó, mozgalmas, eleven irodalmi életet jelent. A rendszerváltás után a folyóiratok száma megszaporodott, korábban nagyon sokan figyeltek az irodalomra, a folyóiratokra – a sorok közötti olvasás miatt, mert ilyen formában politikai üzeneteket is kaptak a szerzőktől –, ez a rendszerváltás után azonban megszűnt, ma nyilván kevesebb az olvasó is, más kulturális, civilizációs javakhoz is hozzájutnak, az internet elterjedése is fontos ilyen szempontból. Tehát az történik, hogy egy kulturális folyóirat nem tudja magát eltartani támogatás nélkül. A kulturális folyóiratok nem keltik fel a pénzerős szponzorok érdeklődését, tehát e kiadványok folyamatosan pénzhiánnyal küzdenek.

Mint Ágoston megjegyezte, az államnak kötelessége a folyóiratokról való gondoskodás, hisz a folyóiratok működése, a magyar irodalomnak, kultúrának az állandó magas szinten tartása nyilvánvalóan nemzeti érdek.

A Jelenkor minden évben pályázik a Nemzeti Kulturális Alapnál, és minden évben kaptak is támogatást. Pécs város önkormányzata is juttat anyagi eszközöket a folyóiratnak, és néhány évvel ezelőttig Baranya-megye önkormányzata is ítélt meg pénzt számukra. Megjegyzésünkre, hogy a közelmúltban arról olvashattunk, hogy támogatói esteket voltak kénytelenek szervezni, a Jelenkor főszerkesztője elmondta: amikor az év végén teljesen pénz nélkül maradtak, akkor megszólították az olvasóikat, ők is tegyenek azért, hogy megmaradjon a lap. Pozitívak voltak a tapasztalatok, a pécsi és a pesti esten is nagyszerű szerzők léptek fel, és megvolt a szolid anyagi haszna is, amellyel az aktuális pénzügyi nehézségeket áthidalták. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is támogatást ajánlott a Jelenkornak a miniszteri különkeretből, amely nemsokára megérkezik. Médiakampányt is csináltak – amely a Facebookon zajlott, és rengeteg érdeklődőt vonzott – amely során szerzőiket megkérték, hogy dedikáljanak könyveket azoknak, akik új előfizetőként jelentkeznek a Jelenkornál. December és január hónapra vonatkozott ez az előfizetői akció, és Bertók Lászlótól Nádas Péterig, Tolnai Ottótól Tóth Krisztináig a szerzők felajánlottak könyveket, ezeket kisorsolták az új előfizetők között, a nyertesek pedig a műveket a saját nevükre dedikálva fogják megkapni.

A Jelenkor azon folyóiratok közé tartozik, amelyeknek nem csökkent a Nemzeti Kulturális Alap részéről a támogatása, mert egy hároméves szakaszban kiemelt státusú lapként szerepelnek, erre az évre is megvan ítélve a támogatásuk. Gondot jelent az, hogy a szükséges egyéb támogatásokhoz viszont nagyon nehéz hozzájutni.

EURÓPÁBAN EGYEDÜLÁLLÓ

– Igazából megmagyarázhatatlan ez a helyzet, hisz a magyar kultúrának egyik nélkülözhetetlen területéről van szó, amelynek nagy hagyományai vannak. Egy ilyen folyóirat-kultúrát, amely egyedülálló Európában, őrizni kellene, nem pedig megszüntetni, vagy legalábbis megtizedelni – véli Villányi László, a győri Műhely főszerkesztője. Mint mondta, elfogadja, hogy vannak olyan fórumok, amelyek az internetes megjelenést választják ilyen vagy olyan okokból. A győri Műhely arculatát, grafikai, fotóanyagát tekintve elképzelhetetlen, hogy az interneten jelenjen meg. Mindenképp meg kell őrizni a nyomtatott változatot.

– Azt gondolom, hogy bizonyos olvasnivalók: komoly esszék, tanulmányok, irodalmi művek megérdemlik a nyomtatást, mert az internetes megjelenésre való áttéréssel olyan olvasói szokásokat szándékoznának megszüntetni, amely sokkal inkább megőrzendő. Mint Villányi László fogalmazott, érthetetlen számára, hogy miért vannak ilyen jelentős elvonások az NKA-nál, és miért hozták olyan helyzetbe, hogy lényegesen kevesebb összeget oszthat ki, amelyekből folyóiratot kiadni képtelenség. Különböző akciókat el lehet indítani, így bizonyos összeget össze lehet szedni, de a folyamatos megjelenést ez nem biztosítja, ez csak ideglenes megoldás lehet. A stabilitást az adná, ha a Nemzeti Kulturális Alapnál nagyobb összegeket tudnának szétosztani, hiszen – mint Villányi hangsúlyozta – megérdemli a magyar folyóirat-kultúra, a magyar szellemi élet, hogy ne kínkeservesen kelljen léteznie. Nyilvánvalóan fontos az is, hogy az adott település, ahol a folyóirat működik, magáénak érezze az adott szellemi terméket. Nem lehet, mondjuk, a múlt század harmincas éveihez visszamenni, és magára hagyni a folyóiratokat, a szellemi életet.

– Tudom, hogy a kisebbséghez tartoznak azok, akik szellemi munkát végeznek, olvasnak, és fontos számukra a szellemi élet. A társadalmon belül ez egy kisebbség, amely megérdemli az odafigyelést, azt, hogy az anyagi javakból méltó módon részesüljön – adott hangot véleményének Villányi László.