A tények makacs dolgok! A statisztikai adatok viszont néha furcsaságokra engednének – tévesen – következtetni. Tévesen, még akkor is, ha csak simán feldolgozzák a rendelkezésre álló adatokat, majd pedig a statisztika szigorú matematikai elveken alapuló szabályai és módszertana szerint járnak el, és nem próbálják manipulálni az eredményeket.
Az országos adatokat böngészve gyakran első látásra is meglepő adatokat fedezhetünk fel. A legutóbbi furcsaság: Szerbiában decemberben nettóban kifejezve 49 970 dinár volt az átlagfizetés, a bruttóban kifejezve pedig ez alapján átlagosan 68 739 dinár volt a tavalyi év utolsó hónapjában. A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint az összeg 13,5 százalékkal volt magasabb, mint a novemberi átlagbér. Hirtelen ennyivel emelkedtek a bérek? Az átlag már elérte a 400 eurót, közben a munkanélküliségi ráta erősen csökkenő tendenciát mutat. A ráta a negyedik negyedévben már „csak” 16,8 százalékot tett ki, a harmadik negyedév adataihoz képest 0,8 százalékkal kisebb. Nemrég még a hivatalos adatok szerint is 20 százalék felett volt a munkanélküliség, 2012 decemberében pedig rekordszintű, 28,8 százalék volt az állástalanok aránya. Valóban így „dübörgünk”, vagy mi történhet?
MI TÖRTÉNT DECEMBERBEN?
Nem egyedi eset a mostani. Inkább szokványos, hogy a decemberi átlag kiugróan magas. Már 2013 decemberében 50 820 dinár volt az átlagfizetés nettó összege, nominálisan magasabb, mint 2014 decemberében. Rá egy hónapra – 2014 januárjában viszont – hirtelen majdnem 30 százalékkal csökkent, 37 966 dinárt tett ki. Nem kell komoly szakértelem hozzá, hogy megállapítsuk, mi történik minden év decemberében. A legtöbb cégben a hónap elején vagy közepén kifizették a novemberi béreket, majd az év utolsó napjaiban a decemberi fizetést is megkapták a dolgozók, vagy csak előleget fizettek ki újév előtt, de ebben a hónapban sok helyen többet fizettek a szokásos havi bérnél. Emellett – nem mellékesen – a takarékossági felhívás ellenére is, néhány közvállalatban, az állami szervekben, tehát többnyire a közszférában, prémiumokat is kiosztottak, különféle hivatkozással és indoklással, de ezt a statisztika mind beszámította. Ugyanakkor néhány nehéz helyzetű vállalatban semmit nem kaptak a dolgozók decemberben, ezeknek a számát azonban nem adták hozzá annak a bizonyos törtnek a nevezőjéhez, ezek nem kerültek bele az átlagba, azaz a statisztika nem vette számba őket. Ahogyan nem látták azok a politikusok sem, akik a decemberi átlagok nyilvánosságra hozását követően sikerekről, eredményekről, előrelépésről beszéltek. Tényleg nem láthatták? Vajon mit mondanak majd néhány nap múlva, amikor megjelenik a januári átlag, ami – az említet okok miatt – feltehetően jóval elmarad a decemberitől?
A munkanélküliségi ráta esetében szintén téves következtetéseket vonhatunk le. A másik oldalt, a foglalkoztatottak számának alakulását megvizsgálva jöhetünk rá, hogy a különbség csupán abból adódik, hogy sokan elvándorolnak, sokakat pedig más okból egyszerűen törölnek a nyilvántartásból.
ÜZEN A GÉPHÁZ
Nézzünk más statisztikákat! Olyanokat, melyeket nem befolyásolnak az év végi prémiumok, az előre felvett vagy fel nem vett pénzösszegek, jubiláris járandóságok, 13. fizetések, és más, a statisztikák által helytelenül beazonosított adatok. A hivatalos statisztika szerint az ország teljes kivitelének 33-34 százalékát Vajdaság valósítja meg, a régiók közül Šumadija következik a sorban 31,3 százalékkal, a főváros, Belgrád, pedig önálló régióként 21,5 százalékkal a harmadik. A behozatal merőben eltérő szerkezetet mutat: az importnak csaknem a fele, 43 százaléka Belgrádban köt ki, Vajdaságban 29,2 százalék „landol”, harmadik a sorban Šumadija 18 százalékkal. Fontos erre vonatkozólag is megjegyezni, hogy az adatok régiókra bontása az ügyletet lebonyolító cégek székhelye alapján történik. Így pl. a kőolajszármazékok és a földgáz behozatalát a jól ismert nagyvállalatok, Belgrádban és Újvidéken bejegyzett cégek valósítják meg, de ezeket aztán az ország egész területén felhasználják. Tehát a statisztika itt is téves következtetéseket engedne meg levonni, ha csak a puszta tények, számok, adatok alapján ítélkezünk, nem próbáljuk meg értelmezni is az adatokat. Ezzel kapcsolatban szokás azt a szakállas viccet idézni, amely a gépház és a hajóskapitány dialógusát így írja le:
– Mennyi?
– Ötven!
– Mi ötven?
– Mi mennyi?
