2024. április 26., péntek

„A bukovinai székelység a gyökerem”

Fábián Éva és Szabó Zoltán: A mese és a zene együtt még nagyobb csodára képes

Nagy varázserővel bír a mese, ezt állítja Fábián Éva budapesti népdalénekes, mesemondó. Szabó Zoltán budapesti dudás, furulyás szerint pedig éppen a mese segít abban, hogy bő szókinccsel, tiszta gondolatokkal indítsák útnak a szülők gyermekeiket. A mese és a karácsonyra való készülődés csodáját elhozták magukkal Belgrádba is, a belgrádi Collegium Hungaricum szervezésében, a Mikulás-váró rendezvényén mesélt Fábián Éva Krisztus születéséről, és kísérte őt furulyával és dudával Szabó Zoltán. Itt beszélgettünk az előadókkal mi is.

Miben különböznek a vajdasági gyerekek a magyarországi gyerekektől?

Azt mondhatnám, hogy semmiben, de azért egy kicsit más. A Vajdaságban vagy a Kárpátalján vagy Erdélyben azért teljesen más légkör alakul ki egy ilyen mese során. Nekünk volt szerencsénk Fábián Évikével, hogy végigjárhattuk a Kárpát-medencei szórványközösségeket két évvel ezelőtt, a Mese-mese mátka programmal, amikor eljutottunk Drávaszögbe, a szlovén Lendva környéki magyarokhoz, Burgenlandba, illetve itt, a Vajdaságban is voltunk, Székelykevén, Torontálvásárhelyen, Ómoravicán, és örömmel konstatáltuk azt, hogy itt sokkal értőbben figyeltek a gyerekek a mesére, mint például Lendva vidéken vagy Burgenlandban, ahol már nehéz volt mesélni, mert nehezen értették a magyar szót. A magyar nyelv megőrzésére kell nagyon vigyázni, ebben segít a mese, a sok-sok kifejezéssel, szófordulattal, aminek Évike nagy mestere.

Régi hangszereken játszik. A gyerekek mennyire nyitottak ezekre a hangszerekre?

Úgy vettem észre, hogy szeretik ezeket a furulyákat, dudákat. Érdeklődők a gyerekek, bennük van a kíváncsiság, hogy mivel szólaltatjuk meg egyik-másik hangszert. És miután megmutatom, a zene mindjárt más légkört varázsol. Ezekre a zenékre pedig jól lehet táncolni. Hiszen ezeket a hangszereket erre is találták ki, hosszú évszázadokon keresztül ezeknek a hangszereknek a muzsikájára táncoltak. De nem csak táncoltak. Ha megnézzük a Krisztus-ábrázolásokat, a tizenkettedik századtól a pásztorokat dudával ábrázolják a Németalföldön ugyanúgy, mint Drávamarosban, vagy akár a pravoszláv ikonosztázokon is fel lehet fedezni ugyanezt. Szerbiában is nagy kultusza van a dudamuzsikának, de a Balkánon például a bolgároknál vagy a macedónoknál is, ők is nagyon szeretik ezt a nádnyelves sípos hangszert. Hosszú évszázadokon keresztül szórakoztatta az embereket, hát miért felejtsük el. És bár megjelentek újabb hangszerek, a pásztorok megőrizték a dudát. A horvát pásztor is dudával ment karácsonyt köszönteni, és dudával ment karácsonyt köszönteni Pál Pista bácsi is, a híres pásztor dudás.

Tudomásom szerint Ön nemcsak a magyar népzenét ápolja, hanem a balkáni népzene sem áll Öntől messze.

Igen. Olyan szerencsém volt, hogy Pécsre kerültem, és ott a baranyai horvátokkal, szerbekkel együtt zenéltünk. A táncegyüttesben meg kellett tanulnom az ő zenéjüket, így persze a horvátok zenéjét, a szerbek muzsikáját, nagyon szerettem a szerb furulyazenét, tisztelem a szerb dudazenét. Évekkel ezelőtt Szenttamáson találtam egy nagyon jó dudás bácsit, Rade Maksimovićot, aki, amikor jöttem hozzá, mindig gyönyörűen muzsikált nekem. Sokat tanultam tőle.

Hol lehet ma dudát vásárolni?

Szerencsére már a hangszerüzletekben is megtalálható, de mesterembereknél. A Vajdaságban is vannak nagyon jó dudakészítő mesterek. Ha jól tudom, Nagykikindán is van egy ilyen mester, de Baranyában is van, hál’ istennek, és Budapesten is vannak olyanok, akik akár a szerb gajdét, akár a magyar dudát, elkészítik. Ezek rokon hangszerek, egy hangszercsalád tagjai.

Kik befogadóbbak, a gyerekek vagy a felnőttek? Ebben a nagyon fejlett műszaki világban a mesének még van ereje?

Mivel mi gyermekműsorral lépünk fel, a gyerekeket célozzuk meg, de azt vettem észre, hogy a felnőttek sem ellenkeznek, illetve a mesére és a dalra ugyanolyan szomjasak ők is. És ha jól közreműködnek, nagyon jó hangulatú est tud lenni, ha közösen énekelünk, táncolunk, vagy mesét hallgatunk. Kodály Zoltán is azt mondta, hogy a zene és a mese lelkeket gyógyít meg. Aki tud zenélni, táncolni, mesélni, és ezt meghallgatni, vagy továbbadni, az az ember nem betegedhet meg. Én Budapesten a Hagyományok Házában dolgozom, és azt vettem észre, hogy egyre többen szeretnének mesét mondani. Egyre nagyobb igény van arra, hogy élőszóban mesét hallgassanak. Éppen ezért azt javaslom a szülőknek: ha azt szeretnék, hogy a gyermeknek megfelelő szókincse legyen, a 2 és 8 éves kor között minden este meséljenek nekik.

Fábián Éva mesemondása, ízes nyelvhasználata és szófordulatai családi örökség.

Én is bukovinai székely vagyok. 250 esztendeje, amióta a madéfalvi veszedelem megesett, a világnak ereszkedtek a székelyek, mindenhova jutott belőlünk. De nagyon számon tartjuk egymást, és mindig örülök annak, ha eszébe jutok valakinek a környéken. Nagyon szeretek a Vajdaságba jönni. Édesanyámék, amikor 1941-ben kitelepítették őket Bukovináról, Bácskába kerültek egy pár rövid esztendőcskére. Édesanyámék Topolya környékén éldegéltek. Addig, amíg nem mondta be a rádió, hogy mindenki fusson, akinek az élete kedves. Mozdult a front, és menni kellett. Én már Tolna megyében születtem, a kiűzött svábok házában helyeztek el minket. A mi bukovinai székely népünk ilyen zaklatott sorsú, sok vándorlással megvert vagy megáldott nép.

De azért a gyökereit a Vajdaságban érzi?

A bukovinai székelység a gyökerem. Tolna megyében, abban a piciny faluban, ahol éltünk, meg a szomszéd faluban, ahol iskolába jártam, a tősgyökeres lakosságnak a mai napig gyüttmentek vagyunk. Így a népem, ahova tartozom, aki a családom, ahogy mi mondjuk: a müfajtánk, az a bukovinai székelység.

Ezek szerint a mese Önnek egy kicsit a gyökerek keresését vagy a gyökerekhez való visszatérést is jelenti?

A gyökereket nem nagyon kellett keresni, inkább a visszatérést jelenti. Középiskolás koromban bekerültünk Szekszárdra, a nagyvárosba, ahol igyekeztünk levetni a falusi beszédet. De mivel óvónőképző volt, sokat kellett mesélni. Nagyon jól ismertem Kakasdon Fábián Márika nénit, aki csak névrokon, tőle nagyon sok mesét hallottam, de otthon, édesapám szabóműhelyében is nagyon sok történetet hallottam. A verbális örökség megvolt, csak olvasni kellett. Itt, Pancsován Lőcsei Antal, aki szintén bukovinai székely, irtó jó mesemondó, arra a kérdésre, hogy hogyan kell jól mesét mondani, azt válaszolta: „A mese az olyan, ami érted-e, hogy az ember az lássa, s csak mondani kell és kész.”

A rajzfilmek világában mennyire könnyű vagy nehéz lekötni a gyerekeket a mesével?

Bennem fel sem merül a fejlett műszaki világ. Divatos kifejezés ez: interaktív mesélés. Az az igazság, hogy nagyon sokat táncházaztam, minden héten kiszámíthatatlan volt, milyen lesz a gyerekközönség, és hozzászoktam ahhoz, hogy úgy kell mesélnem, hogy a figyelmüket ébren tudjam tartani. A táncház egy órát tartott, ahol tanultunk egy dalocskát vagy egy mondókát, szerettem, ha úgy mennek haza, hogy azt memorizálni tudják az alatt az idő alatt. Ezért kezdtem ezeket beleszőni a mesébe, így a mesefiguráim kezdték mondani a mondókát, énekelni az éneket. Ezúttal is a Parasztbiblijából vettem az alaptörténetet, jó pár történetet hallottam gyerekkoromban is, és ez mind bennem összeolvadt. A történetet telerakom karácsonyi, adventi énekekkel, és a mesébe belekölcsönzök olyan pásztorjátékokat is, amit tudom, hogy gyorsan meg lehet tanulni. Ebben az esetben a Gyökér adja fáját meg a Pásztorok, hol vagytok? dalokat tanultuk meg, amit, azt gondolom, később is dúdolni fognak a gyerekek.

A téli időszak hozza magával a mese iránti igényünket…

Igen, mert korán sötétedik. Mindenki szeret bebújni valami védett sutuba, ahogy a mi székelyeink mondják. És bizony olyan a jó mese, mint a jó meleg kandalló. Melegsége, a kemence otthonossága kell is hozzá. A mesének például a nagyon tágas, nagyon nagy tér nem elég meghitt. A kisebb teremben lehet csendeket teremteni, van atmoszférája.

A meséhez hozzátartozik a zene is?

Nem hiszem, hogy régen hozzátartozott. Nekem az életem hozta, hogy így mesélek, mert tényleg minden eszközt megragadtam, hogy a különböző korú gyerekek figyelmét fenntartsam, hogy a dalokat gyakoroljuk. Az Óbudai Népzenei Iskolában pedig nem volt elég nagy termünk ahhoz, hogy tudjunk mozogni, táncolni. Így azt találtam ki, hogy a pici előképzősöknek mesébe ágyaztam a dalokat. Az új dal, amit tanultunk, mindig kapcsolódott egy történethez. Így még az is sikerül, hogy a kicsi gyerekek a széken ülve maradjanak. Csodaerővel bír a mese.