2024. április 26., péntek

Hol a határ?

Apró hőzöngések

Jól beszélem szomszédjaim nyelvét. Sőt. Nemcsak azt értem, amit mondanak, hanem azt is, honnan jöttek, azt is, ami a szavak mögött, között húzódik meg. Mégis. Jóhiszemű vagyok. Sokszor önmagammal is, bár eddigi tapasztalatom gyanakvásra int. Ilyen kíváncsisággal olvasom a sajtót, amikor közös múltunkról, vidékünkről cikkeznek. Olvasmányaimból nem kívánok általános következtetéseket levonni, de… Néha felháborodok. Nem is azon, hogy a kollégák néha közös dolgainkban tájékozatlanok, hogy néha hibás adatokat közölnek, még azon sem, ha a nyelvi különbözőség folytán elírják neveinket, hanem, leginkább azon, amikor úgy érzem, szándékosan írják át a múltat. Úgy, száz éve. Tudjuk, közhely, a történelmet mindig a győztesek írják. De ennyire? Bizonyára nem én vagyok az első, aki az elmúlt, közel száz év alatt sajnálattal olvasta, hogy, bár az idő kereke mindenkinek egyformán forog, a történelem itt azokkal kezdődött, akik ezt a vidéket velünk együtt birtokolják. Ez van. De elmondom, mit olvastam. A Zrenjanin című hetilapban, amely nemcsak a partizántanító nevét öregbíti, hanem Közép-Bánság szerbül olvasó polgárait is ellátja közérdekű hírekkel, többek között a következő áll: Jaša Tomić kilenc évtizede. Nem a Nikola Pašić Radikális Pártjához tartozó neves szerb publicista és politikus kilencven éves, nem ő, aki mellesleg 1890-ben, az újvidéki vasútállomáson leszúrta politikai ellenfelét, Miša Dimitrijevićet, hanem a róla elnevezett falu. Az írásban, melyet a helyi közösség tanácsa jegyez, az is olvasható, hogy 1918. november 25-én, arra a hírre, hogy Délvidék egy részét (Vajdaságot) elcsatolták a monarchiától, nagy ünnepségek voltak a szerb többségű Módoson is. Jaša Tomićnak nagy érdemei voltak abban, hogy Módost mégis a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták. Iránta való tiszteletből vette fel a falú a politikus nevét.

A helységről a következő olvasható a Wikipédián:

Módos nevét 1323-ban említette először oklevél Modus néven.

A település 1323 előtt Magyar Pál és András birtoka volt.

1323-ban való osztozkodásukkor Módos András mesternek jutott.

1333-ban már egyházas hely volt. A pápai tizedjegyzék szerint papja ez évben 21 garas pápai tizedet fizetett.

1910-ben 4750 lakosából 878 magyar, 1941 német, 1374 szerb volt. Ebből 2973 római katolikus, 1550 görögkeleti ortodox, 101 izraelita volt.

1920-ig Torontál vármegye Módosi járásához tartozott, ekkor Romániához csatolták, ahonnan településcserével került a Szlovén–Horvát–Szerb Államhoz 1924-ben, ahol az egyidejűleg Romániához csatolt Zsombolya pótlására járásszékhely lett.

Végül, hány éves a falu, és története tényleg csak 1924-ben kezdődik? Minden lehetséges, még ez is, annak, aki csak ezt a hetilapot olvassa.

Másik olvasmányom sokkal egyszerűbb. A belgrádi Politika hétvégi melléklete, a Magazin a bánsági szerb határőrvidék negyed évszázados évfordulójáról ír. Szép, kerek évforduló. Ebben az írásban, nemcsak a hazafiságról olvashatunk, meg arról, hogy az udvar alatt mégis jobb volt, mint a magyarok alatt, hanem többek között a hódoltság utáni gazdasági fellendülésről is, melynek egyik ékes példája az első balkáni sörfőzde beindítása Pancsován. (A pozsonyi Képes Ábrahám 1722. január 12-én vásárolta meg Temesvárott az állami engedélyt, hogy Pancsován, Karánsebesen és Újpalánkán sörházat és pálinkafőzőt hozzon létre. A működés még májusban beindulhatott.) Na, most, tudtommal akkor és ma is, a Balkán félsziget határát nálunk a Duna és a Száva folyók jelentik. Másoknak máshol a határ. A balkáni magatartás, tudjuk, egészen más fogalom. Abba kényelmesen belefér az is, amit a mai, temesvári sörgyár, a Timişoreana egyik, korábbi reklámkorsóján olvashattunk: Să ridicam această bere in cinstea Principelui Eugeniu de Savoia care... Ami, a szöveg folytatását is megismerve, szabad fordításban imigyen hangzik: Emeljük föl ezt a sört, Savoyai Jenő herceg tiszteletére, aki a törökök feletti temesvári győzelem után, 1718-ban, egy okos határozatot hozott azzal, hogy a városban megalapította az első romániai sörgyárat.

Tudtommal, Temesvár a diktátum után, tehát 1918-ban lett Románia része.

Lehet, hogy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt, de a sör az más, az hűsít és oktat. Egyenesen tanszer. A felnőttképzés hatásos eszköze.

Hőzöngéseimet ezennel berekesztem, mert a fentiekhez hasonló eseteknek nincs határa, ilyet naponta találhat az ember. Nem csak a sajtóban és a söröskorsón.