2024. április 26., péntek

Hiszem, hogy érdemes

Én képeket akarok látni a falakon... Hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot – írja Babits Mihály Örökkék ég a felhők mögött című hitvallásában.

Ma van a vajdasági magyar képzőművészet napja, amelyet idén ünnepelünk első alkalommal. Ács József festőművész születésnapja van ma, aki 100 éve, 1914. november 14-én született, és nemcsak alkotott, hanem művésztelepeket, kiállításokat szervezett, népszerűsítette is a képzőművészetet.

Azoknak a napja ez, akik hisznek a művészet erejében: képzőművészeinkké, képzőművészeti életünk múltjával és jelenével foglalkozó szakembereké, vagy a jó tanároké, akik sokat tesznek a képzőművészet élményszerű elsajátíttatásáért. Ez a nap azoké, akik képzőművészetünk éltetéséért, népszerűsítéséért munkálkodnak és természetesen a tárlatlátogatóké, akik még véletlenül sem hagynának ki egy-egy jó kiállítást.

Mennyire gazdag képzőművészeti életünk múltja! Vajon hányan tudjuk, ki volt Karády Etel, vagyis Edvi Illés Aladárné (1877–1963) beodrai születésű festőnő, aki a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult és akinek Nő pipacsok között című képe a Magyar Nemzeti Galériában található? Vagy azt, hogy Mesterházy Kálmán (1867–1898) festő 1881-ben a szabadkai közönség számára önálló bemutatkozó kiállítása jelenti vidékünkön az első modern értelemben vett tárlatrendezés kezdetét? Minderről olvashatunk Kalapis Zoltán Festők nyomában című könyvében, illetve a Híd 1997-es februári-áprilisi számában, amely a VMMI Vajdasági Magyar Digitális Adattárának köszönhetően a világhálón mindenki rendelkezésére áll.

Remek kortárs képzőművészeink vannak, közöttük olyanok is, akiket határainkon túl is elismertek. Kiváló képzőművészeinknek, néhány kivételtől eltekintve – mint régiónkban az íróknak, zeneművészeknek is –, általában valamilyen polgári kenyérkereső foglakozásuk is van, hisz térségünkben a képzőművészet rajongói közül a szűkös anyagi körülmények miatt csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy képet, szobrot vegyenek. Holott a művészet sokszor átlendít bennünket egy-egy nehezebb élethelyzeten. A szobafal egyik kollázsán a keresztje súlya alatt eleső Krisztus, aki felkel és továbbmegy, még beszél is a síró asszonyokhoz, vagy egy másik festményen a barázdált férfiarcról édesapánk, nagyapáink tekintenek ránk, akik szorgalmából, tenni akarásából mindig erőt meríthetünk, vagy a másik művészünk pasztelljén a fenyő, amely advent idején a lélek elcsendesedésére int, máskor meg arra figyelmeztet, az élet milyen sokféle színárnyalatból áll. Hogyan fogalmazta ezt meg Babits? Hiszek a művészetben, mely nem tagad meg semmit, sem a l'art pour l'art-ot, sem a naturalizmust, de túlnő mindeniken, mert nem rabja semminek. Hiszem, hogy érdemes...