2024. április 19., péntek

Csütörtökön kezdődik a Nagyboldogasszony-ünnepség

Az idén augusztus 21-e és 27-e között kerül sor a törökbecsei Nagyboldogasszony-rendezvényre.

A programsorozat csütörtökön délután hat órakor kezdődik a hagyományos halászléfőző-versennyel és a tamburazenekarok fellépésével. Este nyolckor Szerbia Európa ritmusában címmel lesz koncert, végül tíz órakor kiderül: kik főzték a legjobb halászlét és kik lettek a legnépszerűbb muzsikusok.

Pénteken 16 órától látogatható a szokásos népművészeti bazár, egy órával később pedig a második alkalommal megszervezett mezőgazdasági vásár is megnyitja kapuit a Tisza-parton. Halid Bešlić fél kilenctől koncertezik, fél 11-kor pedig a Miligram rajongói csápolhatnak a színpad előtt.

Szombaton a Glavaš-házban kilenc órai kezdettel tartják meg a Szülőföld Klub éves találkozóját, és tízkor nyit a népművészeti bazár. Ugyanekkor csobbannak a vízbe az Óbecse–Törökbecse úszómaraton résztvevői, majd a központot átadják a gyerekeknek. A mezőgazdasági vásár 17 órától látogatható ismét, és szintén 17 órától várja a Népkönyvtár is udvarában a legkisebbeket. A Tisza-parti amfiteátrumban hatkor harcművészeti bemutató kezdődik.

A magyar zenekarok közül az idén a Zanzibárra esett a szervezők választása, ők fél kilenctől, a Kerber tíztől koncertezik. A legnagyobb érdeklődéssel várt fellépő, a Riblja Čorba a tervek szerint fél 12-kor lép színpadra.

Vasárnap is tízkor nyílik a népművészeti bazár, 11-kor pedig a Gyermekek utcája a központban. 13 órakor fogathajtó felvonulás kezdődik, egy órával később pedig a mezőgazdasági vásár. A program este nyolckor jótékonysági akcióval folytatódik, amit 21 órától Gibonni-koncert követ. A szórakoztató programok éjfélkor tűzijátékkal érnek véget.

Hétfőn dr. Aleksandar Kasaš magángyűjteményét tárják a közönség elé, a fél hétkor kezdődő kiállításon Nagy Tibor képei tekinthetők meg, majd 19 órakor a Glavaš-házban harmonikakoncertet tartanak. Kedden este fél hétkor a művelődési házban ünnepélyesen véget ér a Tiszai Akvarell Akadémia képzőművészeti tábor, 19 órakor pedig a Tisza-parton vonósnégyes koncertezik. A Nagyboldogasszony-ünnepség szerdán a 18 órakor kezdődő műsorral ér véget.