Ghána válogatottja már az elején kiesett a brazíliai foci-VB-n, a játékosok hazautaztak, sok száz honfitársuk azonban nem követte példájukat. Ők eredetileg azért mentek a dél-amerikai országba, hogy buzdítsák a ghánai csapatot. Egy részük ráadásul állami pénzen utazhatott szurkolni; több százan közülük azonban ottmaradtak. Eldöntötték, nem térnek haza, inkább menedékjogot kértek a brazil hatóságoktól. Elhatározásukat azzal indokolták, hogy muszlimként félnek visszatérni hazájukba, mivel ott gyakoriak a vallási villongások, és – hitük miatt – atrocitásoknak lennének kitéve.
A sokszorosan túlzsúfolt dél-szudáni Bentiu ENSZ-menekülttáborban mintegy 45 ezren nyomorognak embertelen körülmények között. Naponta legalább három ötévesnél fiatalabb gyerek hal meg itt (Fotó: Beta/AP)
A ghánai kormány cáfolta, hogy az országot vallási villongások nyugtalanítják, a menedékjogi kérelmek hivatkozási alapját pedig hamisnak minősítette. Nem alaptalanul, hiszen a többi nyugat-afrikai országhoz képest Ghána stabil, és meglepően nyugodt ország.
A menekültek sokkal inkább Afrika más térségeiből, illetve államaiból kelnek útra, vagy sodródnak el, hogy egy biztonságosabb világba jussanak. Néhány másik kontinensen szintén egyre nagyobb gondot okoz a (megoldatlan) menekültkérdés. A legtöbb menekült tavaly Ázsiában és a csendes-óceáni régióban élt, összesen 3,5 millió. Afrika középső és déli részében összesen 2,9 millió, a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében 2,6 millió volt a számuk.
Az egyre súlyosabb menekültproblémára június derekán az ENSZ és más nemzetközi szervezetek is felhívták a figyelmet. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) külön jelentést készített, amelyben legalább egy lesújtó megállapítás is szerepel. Eszerint a II. világháború óta nem volt olyan súlyos és aggasztó a menekülthelyzet a Földön, mint az utóbbi másfél évben. A menekültek száma a múlt év végén negatív rekordot döntött: elérte az 52,3 milliót. Ez azt jelenti, hogy 7,5 szerbiányi ember kényszerült már elhagyni otthonát, és világgá menni, vagy hazáján belül bolyongani. A menekülésnek több oka lehet: sok embert háború űzött el, másoknak azért kellett távozniuk, mert kisebbségiként elüldözték, nem kevés azok száma sem, akiket éhínség, vagy természeti csapások kényszerítettek szülőföldjük, hazájuk elhagyására.
A világszervezet menekültügyi főbiztossága DP rövidítéssel jelzi az otthonukat kényszerből elhagyókat. A bürokratikusan semleges elnevezés az angol displaced person rövidítése. A kifejezést sokféleképp lehet fordítani (pl. kitelepítettnek, el- és kiűzöttnek, otthontalannak), de a lényeg mégiscsak az, hogy az ENSZ-szervezet által DP-vel jelölt személyek sorsa csöppet sem irigylésre méltó. Ezeknek az embereknek ugyanis valamilyen oknál fogva el kellett hagyniuk otthonukat.
Az UNHCR-jelentésben szereplő 52,3 millió menekült fele gyermek. A hatalmas tömeg nagyobb része, csaknem 33,3 millió ember nem szóródott szét a világban, „csak” éppen hazájában menekül (folyamatosan) ide-oda egy nyugalmasabb és biztonságosabb hely megtalálása reményében.
Irak és Szíria a legújabb példája a belső menekülthullámok kialakulásának, és persze annak is, hogy az új konfliktusok száma szaporodik, a régiek pedig sehogy sem akarnak megoldódni. Csak az idén a Közép-afrikai Köztársaságban, Ukrajnában, és Irakban robbantak ki új, fegyveres konfliktusok.
A 2011 tavasza óta polgárháború dúlta Szíriában már aggasztó méreteket öltött a jelenség: a becslések szerint csaknem 6,5 millió személy volt kénytelen elhagyni lakóhelyét, de továbbra is valahol az országban próbálják túlélni a borzalmakat. Irakban hasonló a helyzet, de ott főleg az utóbbi hetekben szaporodott meg a belső menekültek száma. Az év eleje óta több mint egymillió iraki kényszerült otthona elhagyására, nagyobb részük a nyáron, amikor egy szélsőséges iszlamista mozgalom elfoglalta az ország nyugati részét.
A külföldre menekülők több mint felét az afgánok, a szíriaiak és a szomáliaiak alkotják. Szíriát eddig mintegy hárommillióan hagyták el. Törökországban legalább másfél millió szíriai menekült él már, ugyanennyi Libanonban, több százezren vannak Jordániában és Irak északi, kurdok ellenőrizte vidékein is.
A legtöbb menekültet, 86 százalékukat a fejlődő országok fogadják be, a fejlett országok csupán a fennmaradó 14 százalékról gondoskodnak. Az UNHCR szerint ez nem a legjobb megoldás, hisz a felelősség mindenkit terhel, s a fejlett országoknak sokkal többet kellene tenniük a probléma megoldásáért.
Az Európai Uniónak még egységes menekültpolitikája sincs. Ennek az a következménye, hogy a tagállamok saját hatáskörben – olykor brüsszeli anyagi támogatással – igyekeznek megoldani a problémát. A fogadó országok közül több nem szívesen látja a „jöttmenteket”, noha az EU-ba bejutni próbálók csaknem fele konfliktusok vagy üldöztetés elől menekül.
Az EU-ba érkező illegális bevándorlók, akiknek egy része menekült is, sokszor tovább szeretne menni azokból az országokból, ahol az uniós hatóságok regisztrálták őket. Több okból vándorolnának tovább, és telepednének le végleg (elsősorban) Ausztriában, Németországban, Dániában, Svédországban, vagy Nagy-Britanniában.
Az Amnesty International (AI) minapi jelentésében keményen bírálta az EU bevándorlási politikáját és határvédelmi intézkedéseit. A kormányfüggetlen nemzetközi jogvédő szervezet szemére veti Brüsszelnek, hogy rengeteget költ az unió külső határainak megerősítésére, az Európa-erőd megteremtésére, amivel a migránsokat igyekszik távol tartani a közösség országaitól. Az AI azt is nehezményezi, hogy az EU nem fordít kellő figyelmet a területén tartózkodó sok millió menekült és menedékkérő helyzetének javítására.
A jelentés utal rá, hogy Brüsszel 2007 és 2013 között kétmilliárd eurót költött határvédelmi intézkedésekre (így megfigyelő és jelzőrendszerek, kerítések kiépítésére), a menekültek életkörülményeinek javítására pedig csak 700 millió eurót fordított.
John Dalhuisen, az AI európai és közép-ázsiai programigazgatója szerint „az EU felé tartó emberek haláláért kollektív felelősséggel tartozunk”, a tagországoknak éppen ezért a határok sérthetetlensége elé kell helyezniük az emberek érdekeit.
