2022. augusztus 9., kedd

Az elemekkel dacolva

Az exitelők a melegben és a sártengerben is egyaránt buliznak

Változékony időjárás, kiváló zenei produkciók és végtelen lelkesedés jellemezte az Exit fesztivált péntektől egészen tegnapig, a rendezvény utolsó napjáig.

Fotó: Ótos András
Fotó: Ótos András

A pénteki nap mindenféleképp emberpróbáló volt a látogatók számára; a folyamatos eső miatt a várudvar sártengerré változott, amire a tömeg folyamatos mozgása semmiképp sem volt jótékony hatással.

Mindezek ellenére a lelkesedés nem hagyott alább. A nagyszínpadi nyitózenekar a belgrádi Van Gogh volt, és a meglehetősen mérsékelt számban megjelent érdeklődők ellenére képes volt jó hangulatot teremteni. Zvonimir Đukić („Đule”) zenekarvezető annyira jókedvében volt, hogy az egyik operatőrtől megpróbálta a kamerát is elvenni, hogy az ne a zenekart, hanem a színpad előtt lévő, a sártól imitt-amott látszó arcokat filmezze.

A fővárosi formációval ellentétben sokkal több fesztiválozó volt kíváncsi Gloria Gaynor amerikai énekesnő fellépésére. A valamikori diszkódíva tizedmagával, több énekessel és profi zenészekkel világszínvonalú koncertet adott a nagyérdeműnek. A repertoáron – több feldolgozás mellett – természetesen szerepelt a legismertebb slágere, az I will survive, amelyet hatalmas üdvrivalgással üdvözölt a közönség.

A diszkóritmusok után a tömeg a pénteki nap a főattrakcióra melegített: a brit Rudimental csapatának koncertjére. A bandának egyébként tavaly kellett volna zenélnie a fesztiválon, akkor azonban elmaradt a fellépése. Látszott, hogy most ezt a mulasztást igyekezett pótolni a csapat: folyamatosan fűtötték a közönséget, fergeteges hangulatot teremtve.

Mindeközben az eső is elállt, a fesztivál pedig végre visszanyerte eredeti hangulatát. Mindez hajnali egy óra körül történt.

A Dance Arena színpadán az elektronikus zene hívei Carl Cox és Danny Tenaglia dj-párbaját tekinthették meg, amely egyben a péntek esti fénypontja is volt az említett állomásnak.

Az est másik fontos megállója a Fusion Stage volt, ahol szintén több ismert név lépett fel: Asian Dub Foundation, Bad Copy, Kanda Kodža i Nebojša, Lollobrigida.

Szombaton esőnek már nyoma sem volt. Ez már a városban is meglátszott, a híd lábánál ugyanis hatalmas tömeg gyűlt össze a kora esti órákban.

A nagyszínpadi programot a belgrádi Negative nyitotta meg, fellépését a közönség illő üdvrivalgással nyugtázta.

A Main Stage szombati felhozatalába tartozott még a 2 Cellos csellóduó koncertje, David Albarn hangversenye.

A szombat este fénypontja azonban minden kétséget kizáróan az amerikai lemezlovas, Skrillex fellépése volt. A mintegy kétórás, látványos lézershow-val és különböző vetítésekkel tarkított koncerten a fiatal zenész repertoárjában felvonultatta munkásságának legjavát, persze, a „legfinomabb falatokat” a végére hagyva. Mondani sem kell, a monumentális koncert alatt szinte megközelíthetetlen volt a Main Stage előtti küzdőtér.

A harmadik napon fellépett még az Atheist Rap, az újvidéki Love Hunters, 7 Seconds, Afrojack, Hardfaced, Gorgon City és még sokan mások.

A fesztivál zárónapján, azaz vasárnap, a Hurts, Suede, Sub Focus, Beogradski Sindikat és még sok más előadó szórakoztatta a közönséget, egészen a reggeli órákig.