A Nagybecskerekre látogató idegen első mondata rendszerint az, hogy „milyen szép is ez a város”. Aztán, kicsit jobban szétnézve már megjegyzi, hogy „de kár, hogy a központot az a behemót épület (víztorony) csúfítja”. Szemébe tűnik, az is, hogy a vele szemben álló hatemeletes lakóépület sem odaillő. Meg sok más sem. Mert, hogy az elmúlt több mint fél évszázad alatt számos értékes épület esett áldozatul a politika által vezérelt „építkezésnek”. Átrajzolódott Nagybecskerek arculata, amire a városrendezők semmiképpen sem lehetnek büszkék. Történt ez úgy, hogy közben mindenki hallgatott. Sajnos a szakmabeliek is. Olyan idők voltak, mondaná valaki. Hosszú idő után azonban mintha valami mégis változna. A Béga-tóra tervezett vízi szórakozóhelyek esete azt mutatja, hogy a politikai akarat előtt nem akarnak tovább fejet hajtani a nagybecskerekiek. Legalább is úgy tűnik.
A Béga menti város arculatának a megváltoztatása a hatvanas és hetvenes években volt a legintenzívebb. Lebontották a városközpont legrégibb létesítményét, a magisztrátus épületét, a hajógyár hegesztői szétvágták a nagy hidat, lebontották a múzeum egykori épületét, a régi kaszinót, a főutca végén levő Erzsébet tér megszűnt létezni, mert helyét elfoglalta egy üvegből és betonból épült banképület és az időközben tönkrement építőipari vállalat székháza. Az építmények alatt pedig üzlethelyiségeket építettek, melyeknek a nagyobb része ma is üresen áll. Lebontották A magyar királyhoz címzett vendéglőt, akár csak a katolikus székesegyház mögötti hangulatos épületeket, hogy helyet kapjon a pártház (komitét). Nem elég, hogy tönkretették a város építészeti örökségét, hanem még a Bégát is elvezették a Kisamerika lakótelepről. A folyómeder helyére parkolóhelyet és három, (mindmáig befejezetlen) tavat irányoztak elő. Mindezt úgy, hogy a függőhíd szárazon maradjon.
A kilencvenes évek elején, a háborús viszonyok miatt, a városrendészek kicsit háttérbe vonultak, hogy aztán kétezertől folytathassák azt, amit abbahagytak. Ekkortól ugyanis, Belgrád és Újvidék mintájára, engedélyezték a többemeletes lakóházak építését azokban az utcákban, melyekben kizárólag földszintes házak állnak. A vállalkozók persze éltek a lehetőséggel, és munkához láttak. Mondani sem kell, hogy a szomszédban felépült emeletes házaknak a földszintes épületekben élők nem örültek. A gazdasági válság, és a potenciális vásárlók hiánya – szerencsére – ezt a folyamatot az utóbbi két-három évben lelassította.
Közben a város központjában időnként mégis történt valami. Így például a városháza homlokzatának a javításakor befalazták a pinceablakokat. Aztán márványlapokkal fedték le a város főutcáját, fásítottak. Az elmúlt két év alatt azonban az összképet igencsak elrontotta az, hogy a főutcán összedőlt két épület, amelyek azóta is romokban hevernek, van, amelyiket pedig az összeomlás veszélye miatt körül kellett keríteni. Felújításukhoz különféle okból – elsősorban pénzhiány miatt – nem fogtak hozzá.
Miközben a városközpont düledezik, addig az önkormányzat mintegy 800 millió dináros bankkölcsönt szándékozik felvenni. Ehhez már megvan a helyi parlament és a pénzügyminisztérium jóváhagyása is. A városi hatalom érvelése szerint ugyanis nincs miből törleszteni a 152 millió dináros korábbi adósságot, kölcsön nélkül nem bírják folytatni a megkezdett kommunális beruházásokat sem. A pénz legnagyobb részét (240 milliót) pedig a város főterének a márványozására fordítják majd. Az ellenzék szerint ez gyakorlatilag a város csődjét jelenti. Mert nem is az a kérdés, hogy mire költik, hanem hogy miből fizetik vissza.
Mások szerint manapság luxus márványoztatni az utcát, amikor az emberek zöme a létminimum határán él, a városnak pedig már több mint egy évtizede nincs egészséges ivóvize.
Az utóbbi hetekben történteknek azonban van egy reménykeltő mozzanata is. A nagybecskereki városi képviselő-testület április 17-ei határozata értelmében két vendéglátóipari létesítmény épül(het) a Béga-tóra. A vízi alkalmatosságok állítólag már készek, de a környéken élők hangulatából ítélve nem biztos, hogy egyáltalán vízre is lesznek bocsátva.
Az érintett Kisamerika helyi közösség lakosai ugyanis több tiltakozó gyűlést tartottak, aláírásokat gyűjtenek, referendum kiírását követelik, mindezt azzal a céllal, hogy a szűk körben született elképzelés ne valósulhasson meg. Egy munkacsoportot is alakítottak, és mint hangoztatják, a végsőkig kitartanak. Az esetről értesítették az illetékes köztársasági szerveket is. Közben egyre több szakmai civil szervezet (elsősorban műemlékvédők és környezetvédők) sorakozik fel mögéjük. A tiltakozók szerint nem lokális problémáról van szó, hanem sokkal szélesebb társadalmi jelenségről, amelynek lényege az, hogy a döntéshozók az olcsó szórakozás színhelyévé akarnak tenni egy környezetet, amelybe az ilyen létesítmények semmiképpen nem illenek be. A Béga-tó közelében vannak ugyanis a város középiskolái, van ott általános iskola, óvoda, napközi, több sportpálya is. A környék építészeti szempontból a város egyik legértékesebb része (a Kishíd, az igazságügyi palota, a református templom, a zárda…) A környezetvédők szerint, pedig egy kis felületű tóról van szó, amely vizének egyharmadát évente egyszer cserélik. Kérdés, hogy mindez a későbbiek során elegendő lesz-e ahhoz, hogy a jelenlegi szinten maradjon a tó tisztasága. Azt is kifogásolják, hogy nyilvános vita és az építkezés tervének közzététele híján kész tények elé állították őket.
A tiltakozások eredményeként a javaslat (esetleges) visszavonása a helyi parlament június 27-ére összehívott ülésének a napirendjén szerepel. Tehát megtörtént az, ami az elmúlt több mint fél évszázadban elképzelhetetlen volt: a nagybecskereki polgárok beleszóltak abba, amit a politikusok előre eldöntöttek. Ha ez előbb történik meg, akkor nyilván a város gazdag örökségéből több marad meg az utókornak.
