Mi a közös a Burma, Felső-Volta, Aranypart és Rodézia megnevezésekben? Mindegyik egy-egy olyan országra vonatkozik, amely ma már más néven szerepel a világtérképen. A történelmet végigkísérő földrajzi névváltások hátterében szinte mindig megbújt a politika, amely az ilyen intézkedéseket akár néhány havonta is „indokolttá” tette.
John Allen Gay, a The National Interest kéthavonta megjelenő amerikai folyóirat főszerkesztő-helyettese a Google keresőrendszer Ngram Viewer nevű eszközével vette górcső alá, miként módosultak az egyes országok és települések nevei az idők során. A mianmari vezetésnek például a mai napig nem sikerült teljesen kitörölni az angol ajkúak fejéből a korábbi elnevezését, a Burmát, holott 1989 óta próbálkozik vele, ahogy a volt főváros, Yangon sokaknak még mindig Rangun.
A szomszédos Thaiföldnek sem volt egyszerű bevésni a fejekbe újdonsült nevét: 1939-ig Sziámként szerepelt az országok sorában, majd néhány év szünet után, 1945-től 1949-ig ismét régi nevét viselte, az ezután bevezetett Thaiföld megnevezés azonban még 1953-ig nem tudta felülmúlni a Sziám gyakoriságát az angol írott szövegekben.
Más országok esetében ennél valamivel olajozottabban ment a módosítás. Felső-Voltából 1984-ben lett Burkina Faso, amikor a nyugat-afrikai állam elnöke úgy döntött, a gyarmati név helyett olyan nevet ad az országnak, amely a két leggyakrabban használt helyi nyelv egy-egy szavából tevődik össze a nemzeti harmónia kifejezéseként. A Burkina Faso használata már 1987-re elterjedtebb volt a Felső-Voltánál. Hasonlóképp gyorsan átíródott a köztudat az egykor a brit gyarmatbirodalom részét képező Ghána esetében is, amely az Aranypart nevet függetlensége kivívásakor, 1957-ben cserélte le. Zimbabwe önállóságának elnyerésekor, 1980-ban „vetette le” a Rodézia nevet, igaz, utóbbi kiszorításához négy évre volt szükség. A dél-afrikai ország története során sok nevet látott, brit gyarmatként 1965-ig Dél-Rodéziaként volt ismert, majd a fehér kisebbség által irányított, de hivatalosan el nem ismert Rodézia lett belőle. Hamarosan polgárháború következett – a viharos idők közepette az országot 1979-ben hét hónapra Zimbabwe Rodéziára keresztelték, majd amikor a britek 1979 és 1980 fordulóján négy hónapra átvették az irányítást, Dél-Rodézia volt ismét a hivatalos neve.
Egy ország függetlenné válása érthető ok a névváltásra és az új elnevezés gyors terjedésére. De mi történik akkor, ha egy állam nem kerül a klasszikus értelemben vett gyarmati sorba, ugyanakkor az idegen hatalmak folytonos manipulációjának van kitéve? Kitűnő példa erre Irán, amely a saját népe számára mindig is Irán volt, a Nyugat azonban az ókori görögök óta Perzsiaként tartotta számon. Reza Pahlavi sah 1935-ben bejelentette, hogy hazájára a hivatalos szövegkörnyezetben Irán néven kell utalni, és bár igyekeztek ennek a döntésnek érvényt szerezni, az ázsiai országra 1963-ig továbbra is elterjedtebb volt a Perzsia megjelölés és a mai napig nem halt ki teljesen. Ezt a „nyugati örökséget” az iszlám köztársaság hivatalos nyelve, a farszi, azaz magyarul a perzsa, a mai napig hordozza.
A nyelvi zavarok forrása azonban nem csak a (kvázi) gyarmatosítás lehet. Ott van például az egykori gyarmattartó Hollandia, angolul Netherlands, vagyis Al(só)föld, amelyet az angol ajkúak sokáig Hollandnak neveztek, holott az az egész Al(só)földnek csak egy kis részét jelöli. A Netherlands megnevezés 1981-re vált elterjedtebbé a Hollandnál, igaz, a magyarban például továbbra is ez utóbbi megnevezés a használatos.
Történelméből adódóan érdekes Oroszország, amelyet a mai napig kísért múltja, legalábbis a szavak szintjén biztosan. A széthullott Orosz Birodalom nyomán használt Oroszország (angolul Russia) elnevezés még az 1917-es októberi forradalom után 30 évvel is gyakrabban fordult elő a Szovjetuniónál, viszont utóbbi használata van túlsúlyban a kommunista állam 1991-es felbomlása óta.
Ha már Oroszország, akkor érdemes szót ejteni Szentpétervárról, amellyel nem sok település versenyezhet a névcserék számát tekintve. Ezek hátterében mindvégig a politika húzódott meg, ami nem is csoda, hiszen a Néva parti város maga is egy politikai képződmény, amely egy régi svéd erőd körül Nagy Péter cár parancsára jött létre 1703-ban Szankt Petyerburg néven. Amikor Oroszország hadba lépett Németország ellen az I. világháborúban, a város nevének germán eleimet elhagyták, és Petrográd lett belőle. Egy évtizeddel később, Vlagyimir Iljics Lenin bolsevik vezető halálakor Leningrádra keresztelték át, a Szovjetunió bukása után pedig visszakapta eredeti nevét.
A német nevekből az Osztrák–Magyar Monarchia városainak is kijutott, főleg, hogy a birodalom német ajkú vezetői a germanizálás révén is igyekezték növelni befolyásukat. Horvátország fővárosa, Zágráb ezért volt akkoriban Agram, ahogy a mai szlovén főváros, Ljubljana is a Laibach nevet viselte. Míg utóbbi két város nevéből a különböző nyelveken nem érződik ki a német hatás, addig a cseh főváros nemzetközi neveiből annál inkább. A csehül Prahának nevezett város németül Prag és franciául, illetve angolul is az ugyanígy ejtendő Prague. A monarchia fővárosának, Bécsnek a nyelvi sorsa viszont éppen a kívánttal ellentétesen alakult: a Wien angolban használt megfelelője továbbra is Vienna, és több más nyelven is inkább az utóbbihoz hasonló hangzású néven emlegetik a várost.
