A nagybecskereki hatalom hónapok óta emlegette, mégis meglepetést okozott, hogy a helyi parlament elfogadta a határozatot, amellyel utasítják a Városi Vízműveket, hogy bontsa fel a WTE Wassertechnik társasággal a vízgyár építéséről aláírt szerződést. Furcsa, hogy az ülés alig 24 óra alatt lett összehíva, egyetlen napirendi ponttal, méghozzá szokatlan időpontban (péntek 14 óra). Mint a hadiállapotban.
Nem volt meggyőző a szerződésbontás megindoklása sem, amely szerint erre azért volt szükség, mert a németek által felkínált víz minősége nem felel meg a hazai előírásoknak. Mert nyilván majd a saját törvényszabályainkat össze kell hangolni az EU-éval, ha már mi is oda szeretnénk kerülni. Az sem érv, hogy letelt a korábban kapott állami garancia, hiszen a németek hajlandóságot mutattak munkához fogni anélkül is.
Az is furcsa, hogy a vitában csak két – nem rég még radikális, most haladó – képviselő vitte a szót. Egyikőjük a Városi Vízművek nemrég kinevezett igazgatója. A többség viszont hallgatott. A polgármester is. Végül a lehető legszűkebb többséggel (a 67-tagú testület 34 képviselője támogatta a határozatot) megszavazták a szerződésbontást.
A határozatot alig két nappal az után fogadták el, hogy egy asztalnál ült Goran Tajdić, a Városi Vízművek igazgatója és az esseni székhelyű kompánia képviselői. A tárgyalás után kiadott közlemény szerint mindkét fél kifejtette szándékát, hogy kész a további együttműködésre. Két nap múlva mégis minden a feje tetejére fordult.
Jörg Köring, a WTE Wassertechnik műszaki igazgatója közleményében megerősítette korábbi kijelentését, amely szerint a 25,6 millió eurós szerződés egyoldalú felbontása miatt a társaság több millió eurós kártérítést követel a nagybecskereki önkormányzattól, mivel a maguk részéről az elmúlt másfél év alatt teljesítették, amit vállaltak.
Milorad Bjelogrlić, a Városi Vízművek korábbi igazgatója (aki a németekkel aláírta a szerződést a vízgyár építéséről) meglepetéssel vette tudomásul a helyi parlament döntését. Szerinte a vízgyár megépítése a legjobb megoldás az ivóvíz-probléma megoldására. A szerződés felbontása után pedig még legalább egy évet csúszik a probléma megoldása, amely immár egy évtizede aktuális a Béga menti városban. Bezzeg, mondják a becskerekiek, Užicén néhány nap is elegendő volt a város ivóvízproblémájának a megoldásához…
A közvélemény egy része, különösképpen az ellenzék, bírálta az eljárást. Szerintük zavaros hátterű, hisz az ügyben valójában Belgrádban döntenek, néhány nagybecskereki politikus beavatása mellett. Botrányos, becstelen, értelmetlen, inkorrekt és váratlan döntésnek mondják a szerződés felbontását. Közben számos kérdést vetettek fel. Elsősorban azt, hogy mi lesz az alternatívája a vízgyárnak, ha már a németekkel való, sikeresnek ígérkező együttműködést felrúgták. Konkrét és egyértelmű javaslat a hatalom részéről eddig nem hangzott el. Annál több a találgatás. Az egyik mese az, hogy a hatalom képviselői gyorsan, akár tíz hónap alatt megoldják a város ivóvíz-ellátását. Mégpedig úgy, hogy erre a feladatra meghatározott időre (hat hónap) megbíznak valakit. Az ilyen lízingügylet előnyös, mert nem kell hozzá hosszadalmas építkezés, nagy beruházást igénylő infrastruktúra, hanem csak mobil, konténer-típusú berendezés. Ráadásul az így kapott víz állítólag olcsóbb is lesz, mint a WTE által ígért köbméterenkénti 0,34 eurós víz. Ez ügyben néhány olasz és egy jó nevű német céggel is tárgyalnak. Állítólag már azt is tudni vélik, hogy először Nagybecskerek város ivóvíz-ellátását fogják ily módon megoldani, utána a falvak is sorra kerülnek.
Másik lehetséges megoldásként a knićanini (Rezsőháza) kutakból való ivóvíz Nagybecskerekre való vezetését emlegetik, amelynek minősége megfelel az európai szabványoknak, és ami a legfontosabb, nem tartalmaz akkora mennyiségű arzént, mint a Nagybecskerek környéki vízforrások. Csak az a gond, hogy még nem mérték fel az ott fellelhető ivóvíz-mennyiséget. Azt, hogy egyáltalán érdemes lesz-e a harminc km-es csővezetéket megépíteni.
Egy harmadik javaslat szerint úgynevezett öko-kutakat kellene építeni a városban és a környéken abból a százmillió dinárból, amelyet a helyi parlament az élményfürdő építésére szándékozik fordítani.
A gond az, hogy mindezt a politikusok, sok esetben a pártok szószólói mondják, miközben a szakmabeliek csak elvétve jutnak szóhoz. Arról viszont a politikusok nem beszélnek, hogy kinek a terhe lesz majd a több millió eurós kártalanítás. Talán azért nem, mert azt már úgyis tudja mindenki.
