2021. április 18., vasárnap

Szeretettel minden elérhető

Huszár Elvira: Remélem, várnak még rám nagy dolgok

Huszár Elvira mindenképpen egyike azoknak a szabadkaiaknak, akik fáradhatatlan munkájukkal nyomot hagynak a város kulturális életében. Több évtizedes munkája során karmesterként közel négyszáz fellépése volt, tanári munkája alatt pedig rengeteg fiatal tanulhatott, s tanul tőle a mai napig. Munkássága alatt számos díjat, elismerést kapott, nemrégiben pedig átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, mely végtelenül meghatotta, de meg is lepte, hiszen sosem gondolta volna, hogy kiérdemel egy ilyen rangos kitüntetést.

Fotó: Molnár Edvárd
Fotó: Molnár Edvárd

Megragadott az a sok évvel ezelőtt készült kép, melyen Huszár Elvira karmesterpálcával a kezében néz a zenekar felé, arcán egy szelíd, de elégedett, boldog mosollyal, mely azt üzeni, a világ legcsodálatosabb dolgával foglalkozik éppen. Amikor erről faggatom, nevetve vallja be, hogy valóban így van, s minden alkalommal, amikor feláll a dobogóra, megszűnik körülötte létezni a világ, csak a mű, a zene és a zenekar van.

-Odaállok eléjük, mindenkit látok, s úgy érzem, a szememmel mindenkit megbabonázok. Csak akkor kezdem el a mű vezénylését, amikor úgy érzem, hogy kivétel nélkül mindenki a bűvkörömben van, s azt tapasztaltam, olyankor ők is észbontó dolgokra képesek. Ez fantasztikus érzés és nagyon élvezem. Persze, a karmesterség nem egy tipikus női hivatás, talán azért, mert fizikailag is erőpróba elé állítja a karmestert. A próbák nagyon sok erőt követelnek, és amikor én próbálok, ott kő kövön nem marad, sőt néha már szólnak, hogy tartsunk szünetet. Ezért talán inkább a férfiaknak való dolog ez, de hát miért ne lenne képes erre egy nő is? Mindig is odafigyeltem, hogy az erőnlétemet megőrizzem, sokat úsztam, a mai napig rendszeresen futok, teniszezem és karatézom, ami úgyszintén nem egy tipikusan női sport, de a mai napig nem múlhat el úgy nap, hogy ne edzenék, s ettől egész nap jól érzem magam – vallja be Huszár Elvira, aki nem csak elismert karmester, hanem fekete öves karatés is, sőt edzői képesítést is szerzett. A zenén kívül nagy szerelme Palics is, ahol a mai napig megtalálja a békéjét. A környezet, az erdő, a tó nagyon sok lelki vigaszt nyújtott neki élete során, mint mondja, minden oda köti.

Gyerekként saját örömére zenélt egy kis harmonikával, mindent lejátszott, amit a rádióban hallott, remek hallását a szüleitől örökölte, s akárcsak az édesanyja, ő is nagyon szépen énekelt. Később megtanult zongorázni is, majd a szabadkai Zeneiskolában, később a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult tovább, és vezénylés és szólóének szakon végzett. Elárulta, mielőtt az akadémiára beiratkozott volna, fél évet a színművészetire is járt, de ráébredt, nem ott a helye. A zeneakadémián nagyon várták, majd amikor meghallották énekelni, tanárai szinte ráparancsoltak, hogy énekszakra is iratkozzon be. Néhány évvel később ösztöndíjat nyert Párizsba, s olyan mestereknél tanult, mint Pierre Boulez és Pierre Dervaux.

– Emlékszem, amikor beléptem a terembe, a maestro megfogta a fejét, kidülledtek a szemei, és azt mondta: Úristen, egy lány! Dühös volt, s rögtön azt éreztem, meg kell mutatnom, hogy igenis érek annyit, mint bárki más, még ha csak egy lány is vagyok. Ekkor odadobta nekem a koncertzongora másik feléről Beethoven 6. szimfóniájának partitúráját, s megjegyezte, hogy nem is kellene kottát adnia, mert egy valamirevaló karmesternek Beethoven kilenc szimfóniáját fejből kell tudnia. Igazat adtam neki, visszaadtam a partitúrát, s fejből vezényeltem. Sosem felejtem el, a zenekar megtapsolt a végén. A következő egy évben, amíg Párizsban voltam, rengeteget tanultam – emlékezett vissza Elvira, aki elárulta, nagyon szeretett énekelni is, több fellépése is volt, de idővel a zenekari próbák felőrölték a hangszálait, és abba kellett hagynia. Ennek ellenére sosem bánta meg, hogy a karmesteri pályát választotta. Mint mondta, egy jó karmesternek nagyon kell szeretnie, amit csinál, teljesen ismernie kell a művet, tudnia kell, hol mit akar kiragadni a műből, tudnia kell próbálni, és persze nagyon jó kéztechnikája kell hogy legyen, ahol a balkéz-technika is roppant fontos, hiszen a bal kéz kreálja a zenét, amit a zenekar ad vissza.

Huszár Elvira munkásságának huszonötödik évfordulója alkalmából megajándékozta a várost egy koncerttel, s akinek alkalma volt meghallgatni a Carmina Buranát, a mai napig nem felejti, sőt maga Elvira is ezt tekinti pályafutása csúcsának, de mint mondja, rögtön ott van a sarkában a filmzeneest is, mely úgyszintén óriási siker volt.

– Megkerestem a volt tanítványaimat, a gyerekeimet, hogy segítsenek nekem, és mindenki eljött. A zeneiskola zenekarával nyolc hónapot dolgoztunk a Carmina Buranán. Emlékszem, többen is kételkedtek benne, hogy meg tudjuk csinálni, de ezzel ismét csak azt az érzést ébresztették fel bennem, hogy igenis megmutatom nekik, hogy képesek vagyunk rá, mert én bízom a gyerekeimben. S hogy miért a Carmina Burana? Húszéves korom óta megvolt a partitúrája, s attól kezdve elő-elővettem, de sosem jutott el odáig a dolog, hogy meg is csináljam, pedig nagyon szerettem azt a művet, mert valahol olyan turbulenciája van, mint nekem. Egyszerűen lüktet az a zene. Csodálatos mű és még a gyerekek is megfertőződtek vele.

Az évek során a Szabadkai Filharmónia, majd tíz évig az általa alapított Szabadkai Ifjúsági Filharmónia karnagya volt, illetve több mint három évtizeden át a Zeneiskola Szimfonikus Zenekarának volt a karmestere. Évek óta a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára is, s pályafutása során nagyon sok fiatallal dolgozott együtt. Mint mondja, folyton és sokat követel a diákjaitól, mert a zenei tudást csak folyamatosan tanulva lehet elsajátítani, de nagyon szereti és tiszteli mindegyiküket.

– Szeretettel mindent el lehet érni. Így értem el a Carmina Buranát, s az iskolában azt, hogy mindenki megtanulja, amit kell, s készülten jöjjenek órára. Erre nagyon büszke vagyok. Három kiemelkedő tehetségű diákom is volt pályafutásom során, de egyikük sem fogadta meg a tanácsomat, s nem vállalta, hogy karmesteri pálcát fogjon a kezébe. Talán úgy érezték, a karmesterség nem olyan ütőképes, mint a szaxofon- vagy a szólóénekesi karrier. Nagyon sajnálom, mert Szabadkán rajtam kívül nincs hivatásos karmester, s sajnos nincs utánpótlás sem – mondja Huszár Elvira, aki bármennyire is régóta van a pályán, a Carmina Buranával nem teljesítette be minden álmát. Mint elárulta, vannak még tervei, és reméli, várnak még rá nagy feladatok.