2024. május 10., péntek

Emelkedett a New York-i gázrobbanás áldozatainak száma

Hatra emelkedett a New York-i gázrobbanás halálos áldozatainak száma - közölték csütörtökön a helyi hatóságok. Adataik szerint több mint hatvanan megsérültek, kilenc ember tűnt el.

Szerda reggel nagy erejű robbanás döntött romba két épületet Manhattan északi részén, Harlemben. Egy bérlő elmondta, hogy a házban lakók folyamatosan erős gázszagra panaszkodtak az elmúlt hetekben.
A robbanás mértékét mutatja, hogy a szétszóródott törmelék miatt a környéken leállították a vasúti közlekedést.
A mentőalakulatok csak este kezdhették meg az áldozatok keresését a téglatörmelékek, szétroncsolódott fagerendák és deformálódott fémtárgyak között. A munkálatok során hőkamerát is használnak a roncsok átkutatására.
A mentők erőfeszítéseit a fagypont körüli hideg, valamint egy eltörött főnyomócső miatt keletkezett nagy üreg is nehezíti.
A 24 éves Emanuel Rivera, aki a környéken lakik, azt mondta, hogy hatalmas robajt hallott, majd füstoszlop emelkedett a levegőbe. Mindent lángok borítottak el. Ő is erős gázszagot érzett a környéken kedd este.
Az egyik összedőlt ház szerencsésen megmenekült lakója, Ruben Borrero azt mondta, hogy néhány héttel ezelőtt az erős gázszag miatt riasztották a tűzoltókat. A hatóságok ugyanakkor azt állítják, nincs nyoma annak, hogy a lakók panaszt tettek volna.
Azt is vizsgálják, vajon a gáztársaság fővezetéke hibásodott-e meg vagy valamelyik lakásban lévő csőhálózat.
A fővezeték műanyagból és öntöttvasból készült, a rajta lévő dátum szerint 1887-ben - mondta Edward Foppiano, a Con Ed energiaszolgáltató elnökhelyettese. Hozzátette ugyanakkor, hogy az épülettömbben február 28-án ellenőrizték a hálózatot, de semmi gondot nem találtak.