2024. április 26., péntek
AHOL JÓ OTTHON LENNI

Pótolhatatlan szeretet

Látogatóban az öttagú Ladišić családnál

Andi dolgos típus, ő megdolgozik azért, hogy haladjon tovább, Niki csöndben csinálja, nem kavar nagy port maga körül, Nóra pedig kis praktikus, aki feltalálja magát a jég hátán is – mondja az újvidéki Ladišić Melinda, a 23, 18 és 11 éves gyermekek édesanyja. A Ladišić házaspár, Saša és Melinda már fiatal házasként is a többgyermekes család híve volt.

Együtt a család (Fotó: Ótos András)

Együtt a család (Fotó: Ótos András)

– Bár egy öttagú családban gyakran hangzavar van, mindíg történik valami, valaki mindíg mesél valamit, és időnként az ember megkíván egy kis csendet és nyugalmat, büszke vagyok gyermekeimre minden egyes alkalommal, amikor végignézek rajtuk. A nehézségek ellenére a szeretet, amit a gyermekektől visszakapunk, pótolhatatlan és felbecsülhetetlen – mondja Melinda.

Ladišić Melinda bizonyára jól ismert az újvidéki polgárok számára, sokan a CMH iroda vezetőjeként találkozhattak vele, emellett a telepi Petőfi Sándor Művelődési Központ elnökeként szüntelenül ápolja a magyar kultúrát. Bár a Ladišić házaspár családi neve szerb nemzetiségű felmenőkre utal, a család magyarnak vallja magát. A magyar nyelv és a hagyomány ápolásában mindhárom gyermek aktívan részt vett, hiszen Melinda amikor csak tehette, őket is bevonta az aktivitásokba. Azon kívül, hogy már hét éve vezeti a Petőfi központ keretében működő irodalmi szakcsoportot, aktívan részt vett különböző anyanyelv-ápolási projektumokban amelyeket a szerémségi magyarok számára szerveztek, de az osztálytanítói pályán indulva volt már a Diákszínpad vezetője, könyvtáros és tanítóhelyettes is. Dinamikus jellemét követve sok mindent magára vállal, amit csinál, azt szívvel-lélekkel végzi, és ebben sokszor a család megértésére is szükség van.

– A megbeszélés és a szervezkedés az, ami nagyon kell, hogy működjön egy családban, és ez nálunk megvan. A sors így hozta, hogy jelenleg én vagyok az, aki több mindent magára vállal még a munkahely mellett. Férjem eleve nyugodtabb típus, de mindenben támogat és kiveszi a részét a házi munkából és a gyermekek körüli feladatokból, és ez így működik. A gyerekek közötti nagy korkülönbségnek ebben az esetben az a jó oldala, hogy az idősebb gyerek gondot visel a fiatalabbról, így ha nekem van valami elfoglaltságom, nyugodt lehetek, hogy elvégzik a házi feladatokat, és Adriana akár ebédet is készít, de sokat köszönhetek a 88 éves dédnagymamának is, aki velünk egy udvarban él. Annak idején, és manapság is mindig számíthatok a segítségére, ha valamilyen elfoglaltság miatt vigyázni kellett a gyerekekre – mondja Melinda.

A legidősebb gyermek a 23 éves Adriana, aki az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának pedagógia szakos hallgatója. Szabadidejében animátorként dolgozik, ha kell, gyermekekre vigyáz, valamint fülbevalókat készít. A középső gyerek, a 18 éves Nikola az Egészségügyi Középiskola tanulója. Ő már több sportban kipróbálta képességeit, míg végül a kerékpározás mellett döntött, és már most készül a hazai bajnokságra. A két idősebb gyermek több éven át aktív tagja volt az újvidéki Diákszínpadnak, illetve néhány színházi előadásban is szerepelt. A 12 éves Nóra a legfiatalabb, ő a József Attila Általános Iskola ötödik osztályos tanulója, testvére példáját követve mostanában ő is a kerékpározás iránt mutat érdeklődést.

– Ha még egyszer elölről csinálnám, valószínűleg nem lennének ekkora korkülönbségek a gyerekek között, de mind a kettőnek megvan a maga jó és rossz oldala is. Nórinál látszik a legjobban, hogy kihagyta a gyermekkor babás részét, a „Bújj, bújj zöldágas” korszak elég rövidre sikeredett nála, mert az idősebb testvérek mellett sokkal előbb beköszöntött a nagylányos korszak, és gyorsan felnőtt mellettük – magyarázza Melinda. Hozzátette, teljesen különbözőek, hihetelen hogy egy családból vannak, egyfajta nevelésben részesülnek, és mégis mennyire különböznek egymástól. Azt hiszem, hogy Nikinek a legnehezebb a lányokkal háborúzni és a saját igazát kihajtani, mert két nagyon erős karakterű lány van mellette.

– Viták vannak, mint minden testvér között, de ha egyikük nincs itt, akkor azt azért észerveszik, emlegetik, hiányolják, és várják egymást, gondot viselnek egymásról. Úgy neveltük őket, hogy féltékenység ne legyen közöttük. Inkább abban volt a probléma, hogy Niki születésekor Adrianával eljátszottuk, hogy „én vagyok a nagy anyukája, te vagy a kis anyukája”, és ő ezt az anyáskodást annyira komolyan fogta fel, hogy még a mai napig is így viszonyul hozzájuk – fejtette ki Melinda.

Mint Melinda elmondta, minél idősebbek a gyerekek, annál több a feladat, és a kötelezettségek mellett egyre ritkábban tud együtt lenni a család, esténként és hétvégenként azonban még mindig sikerül. Ilyenkor az asztalnál együtt ülve vagy közös programokat szervezve élvezik a nagy család örömét.

– Úgy érzem, hogy gyermekeim jó úton haladnak, szerény gyerekek, akik örülnek mindannak, amijük van, és hiszem, hogy a testvéri szeretet még csak erősödni fog közöttük. Öröm őket nézni, és jó tudni, hogy amikor mi már nem leszünk, egymásra tudnak alapozni, egymástól segítséget kérhetnek, és ezért jó testvérnek lenni – mondta végezetül Melinda.