2024. május 8., szerda

Nagyobb fogyasztás, magasabb számla

A Távfűtőművek nem hibázott a decemberi elszámolás során – az enyhe január a számlákon is tükröződni fog

Egyes szabadkai fogyasztók talán meglepődve tapasztalták, hogy a Távfűtőművek által kiküldött decemberi fűtésszámla akár több ezer dinárral is magasabb a novemberinél, miközben az év utolsó hónapja igen enyhének tűnt. Pero Rikić, a Távfűtőművek igazgatója lapunknak elmondta, az elszámolás során a vállalat nem követett el hibát, a számlákon szereplő összeg megfelel az elfogyasztott távhő mennyiségének.

– A mérőállomásokon tudjuk lemérni az elfogyasztott távhőt, s ez alapján készítjük az elszámolást is. A számla két részből áll, van a fix összeg, amit a fogyasztóink egész évben fizetnek, illetve egy változó rész, amit az elfogyasztott távhő alapján fizetnek. December, január és február folyamán a számlán szereplő összeg mindig nagyobb, hiszen ezek a leghidegebb hónapok, így a fogyasztás is nagyobb. A távhő ára nem emelkedett, viszont amíg november folyamán az átlaghőmérséklet 8,2 Celsius-fok volt, decemberben ez 1,8 Celsius-fok volt, s a novemberhez képest, amikor 1,4 millió köbméter gázt fogyasztottunk el, decemberben 2,4 millió köbméter fogyott el, vagyis nyolcvan százalékkal több. Ez természetesen a fűtésszámlákon is tükröződik – magyarázta az igazgató, hozzátéve, az enyhébb idő a katolikus karácsonykor ért el bennünket és még mindig tart, így arra számítanak, hogy január folyamán viszont alacsonyabb összeg fog szerepelni a számlákon.

Mint elmondta, előfordult, hogy bizonyos épületeknél túlmelegedés történt, vagyis több távhő érkezett az épületbe, mint arra szükség lett volna, és olyan meleg volt a lakásokban, hogy a lakók kénytelenek voltak kiszellőztetni a meleget, ezért arra kérte a polgárokat, hogy ilyen esetekben jelentkezzenek a Távfűtőművekben, hogy ezt korrigálják, és hogy csak annyit fizessenek, amennyit normális esetben fűtenének.

– Több mint tízezer fogyasztót tartunk nyilván és további négyszáz számlát küldünk ki a jogi személyeknek. A múlt hét óta összesen hatvan reklamációnk volt a magas számla miatt, melyek mindegyikét kivizsgáljuk, hiszen előfordulhat, hogy valahol hibáztunk, de az eddigi ellenőrzések alapján mindent rendben találtunk. Az alállomásokon lévő kaloriméterek egyik részét távolról, elektronikusan is le tudjuk olvasni, de észrevettük, hogy mintegy negyven kaloriméter esetében megszakadt a kommunikáció, így utólagosan olvastuk le őket január tizedike körül, ezért az ezekben a lakótömbökben élőknek negyven nap fogyasztását számoltuk el, és ők most biztosan többet fizetnek, viszont a januári számlájuk ennyivel kevesebb lesz – mondta az igazgató.