2024. április 19., péntek
KÖNYVÚJDONSÁG

Különös kalantén

Ebben a könyvemben, amelynek furcsa címe van: Különös kalantén, egyrészt azt mesélem el, hogyan teríti két vállra unokám azt a fránya pergőhangot, amely oly sok bút és bánatot okoz az apróságoknak. A kalantén nem valami varázsszó: vesztegzárat jelent, hiszen két esztendeje bárányhimlő-karanténba kényszerült Petike. A karantén napjait jegyzi a kötet, azok a mesék, mondák és történetek vannak benne, amelyeket akkor, az alatt a két hét alatt, amit együtt töltöttünk, mi ketten együttesen teremtettünk. Néhány vers is ott van, azok is javarészt akkor születtek, Petike tanúja volt öregapja alkotótechnikájának. Együtt próbálgattuk a ritmust, a rímek csengését. Tetszett neki ez a játék nagyon – nyilatkozta lapunknak Balogh István szerző mintegy másfél hónappal ezelőtt, amikor még arra várt, hogy új könyve megjelenjen. Az újvidéki Forum Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet nagyon jól időzítve, karácsony előtt két héttel el is hagyta a nyomdát, így remélhetőleg sok családban kerül a fenyő alá ünnepi ajándékként, annál is inkább, mert elsősorban a gyermekolvasókat szólítja meg.

A szerzőnek ez a 17. kötete. Önálló művei között nem ez az első, mely gyerekeknek szól, Balogh Istvánt egyébként is a műfaji változatosság jellemzi. A kötetet Csernik Attila illusztrációi teszik egyedivé.