2024. április 26., péntek

Az alapkő letételétől az örökkévalóságig

In memoriam Jancsics Filipec Zita

Ez már a közelítő tél lehelete, gondoltam tegnap a délelőtti órákban, arcomon érezve a fák levelei megremegtette hűvös november végi levegőt a Futaki parkban. A kórházból tartottam hazafelé. Önkéntelenül is a Park Szálló irányába révedt tekintetem, azon túl Zita nénink lakása felé... Hiányoltuk már jó ideje, hogy nem jár be újságért a szerkesztőségünkbe a 96. életévében járó, mindig mosolygó titkárunk. Órákkal később, már itthon ért a halálhíre.

Beszélgetésünk jutott eszembe, amit a 65 éves napilapunk különkiadásába készítettem. Akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó, ami napilapunkban megjelent. Meleg hangját megörökítette a technika. Egy része meg is jelent a Magyar Szó ünnepét köszöntő, a nagy öregjeink emlékét idéző ünnepi kiadványunkban: „Olyanok voltunk évtizedeken át, mint egy nagy család, mi törődtünk egymással, segítettük egymás munkáját, jobban barátkoztunk. Érted, mit akarok mondani?” Még látom, érzem arcomon kérdő tekintetét. „A változások után sokan keserű szívvel mentek el nyugdíjba, s azóta sem tették be a lábukat a Magyar Szó szerkesztőségébe. (...) Életem egyik legszebb periódusát senki sem tudja elvenni tőlem. Itt voltam az alapkő letételénél, most pedig visszajárok ellenőrizni: megvan-e minden tégla a házban? Mi tagadás, nekem is összeszorul a szívem, amikor belépek a főbejáraton, s látom, mivé lett ez a ház, s miért. Ha tudja valaki a választ, mondja meg! Szívből szeretném meglátni a felvirágzását a Magyar Szónak, ha nem is 60–70 ezer példányban, mint fénykorában, de növekedjen az eladott újságok száma, jelezve, hogy gyarapodik olvasóink nagy családja. A jó szervezés fél munka, s ezt nem helyettesítheti a komputer. (...) Napjainkban ez azt jelentené, hogy nem kell a túlélésért, a megmaradásért küzdenie, mert azt a boldogulásának, a gazdasági felemelkedésének lehetősége szavatolja.”

A négy nyelvet: németet, angolt, szerbhorvátot és magyart kitűnően beszélő Zita néni Bosznia-Hercegovinában, Rogaticán született, Péterváradon, majd Újvidéken nevelkedett. Ausztrália, Dubrovnik után került ismét Újvidékre, és azon nyomban meghívták napilapunkhoz, a Magyar Szó alakuló terjesztőosztályára. Itt csak kevés ideig maradt, mert átkerült szerkesztőségünk titkárságára, Smidt Mária mellé.
Zita nénink az utolsó interjújában azt kívánta, hogy ismét élettől, munkától zsongjon a házunk. Innen az örökkévalóságig – teszem hozzá csendesen.