BIRKÓZÁS

Kezdődik a liga – a Zenta nélkül!

Tőke János

2013. október 4., 11:47 >> 2013. október 4., 20:32

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Mint ahogy azt a csütörtöki számunkban bejelentettük, a hétvégén elkezdődnek a küzdelmek az I. Ligában: a tízcsapatos bajnokságból azonban nem lesz semmi, mivel a pontosan tíz évvel, 2003-ban bajnok Zenta Birkózóklub kilépett a ligából!

Az idén nem lesz kinek tapsolni a November 11. Általános Iskola tornatermében (Fotó: Gergely József)

Az idén nem lesz kinek tapsolni a November 11. Általános Iskola tornatermében (Fotó: Gergely József)

Az elmúlt napokban a Tisza-parti városban sportkörökben már beszédtéma volt a hír, hogy a 2013-as bajnokságot a Zenta nélkül rendezik meg. Tegnap a Szerbiai Birkózó-szövetség belgrádi központi irodájának munkatársával is beszéltünk, aki azt az információt adta, hogy a délelőtt folyamán nem érkezett meg semmilyen beadvány a Zenta Birkózóklubtól, amelyben az egyesület jelzi, hogy nem vesz részt a bajnokságban. Bálint Zoltán, a ligáért felelős bizottság elnöke azt mondta lapunknak, amíg nem kapnak hivatalosan értesítést, addig a témában nem tud érdemben nyilatkozni.

Azonban, hogy a Zenta nem indul a bajnokságban, már biztos, s ezt Bera László, a Zenta Birkózóklub elnöke megerősítette, aki arra kérte a sajtó munkatársait, hogy keddig legyenek türelemmel, ugyanis a klub a jövő hét elején egy sajtótájékoztatón ismerteti az okokat. Zörgő László, a klub edzője annyit mondott, hogy szerda este született egy elnökségi döntés, „így valószínű, hogy a Zenta nem indul a ligában”.

Ami biztos, hogy a zentaiak bajnoki aranyéremről szóló álmokat szövögettek, hiszen szó volt róla, hogy az ifjúsági világbajnok, Lám Bálint is a csapatot erősíti majd, s a két Nemes testvérrel, Viktorral és Mátéval, Nagy Tamással, valamint a környékbeli kluboktól kölcsönkapott játékosokkal erre meg is lett volna minden esélye. A terv azonban meghiúsult, hiszen Nemesék a nagybecskereki Proleterbe, Nagy Tamás, Horti Miklós és Vass Tamás pedig a magyarkanizsai Potisjébe igazoltak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége