Az Európai Bizottság új jogszabállyal állt elő, amelynek célja a behurcolt fajok terjeszkedésének megfékezése, a célkitűzés pedig 2020-ig biztosítani Európa biodiverzitásának megőrzését.
A tájidegen növény- és állatfajok gyorsan terjednek, és az őshonos fajok kiszorításával/ kipusztulásával fenyegetnek az elfoglalt területeken. Becslések szerint jelenleg Európában mintegy tizenkétezer behurcolt faj található, ezeknek 10–12 százaléka okoz jelentős környezeti, gazdasági és társadalmi károkat, a kártételük évente a 12 milliárd euróra rúg.
Az uniós honatyák új törvényjavaslata szerint a következő lépés az őshonos élővilágot leginkább veszélyeztető ötven fajt tartalmazó lista összeállítása, majd ezen fajok behozatalának, szaporításának és a természetbe való kihelyezésnek legszigorúbb tiltása lesz. Már most is vannak olyan állatfajok, amelyek behozatalát és tartását tiltja az uniós jogszabályozás. Ezek közé mókusok, teknősök, békák, sőt még egy récefaj is tartozik. Jelenleg azonban még nincsenek konkrétumok ezeknek a fajoknak a kezelésére vonatkozóan, erről a tagországok saját hatáskörükben fognak dönteni.
A szakemberek azonban arra hívták fel az unió illetékeseinek a figyelmét, hogy ez az állapot tarthatatlan, hiszen ha egy állat vagy növény terjeszkedését egy helyen megoldják, az a másik oldalról újból megjelenik és hódít.
A Természetvédelmi Világszövetség szakemberei szerint az őshonos fajok számára a legnagyobb veszélyt épp a jövevények jelentik. Ha például a túlnőtt ékszerteknősök – a szó szoros értelmében – eleszik a mocsári teknősök elől a táplálékot, a fajt a kihalás peremére sodorják. A szakemberek továbbá rámutattak, hogy a veszélyes betolakodók ötvenes listájának elkészítése, behozatalának tiltása, önmagában még nem jelent megoldást, hiszen a szervezet nyilvántartása szerint csupán az invazív fajok száma Európában meghaladja az 1500-at, és csupán Londonban 76 jelenlétét regisztrálták.
A jogszabály meghozatala csupán kezdetnek jó, a megoldás pedig a gyors reagálásban rejlik. Ha ugyanis rövid időn belül nem sikerül elkapni a betolakodókat, megeshet, hogy úgy járunk, mint Franciaország az ázsiai lódarázzsal, Németország a mosómedvével, vagy Olaszország a szürke mókussal. Ugyanakkor kellő hozzáállással és megfelelő lépésekkel meg lehet akadályozni ezek terjedését, erre ugyanis számos példa van.
Maga az invazív fajok szerepe, terjeszkedésüknek okai olykor tisztázatlanok. Ennek okát elsősorban a környezeti és életfeltételek megváltozásában és átalakulásában kell keresni. Ez ugyanis olyan előnyökhöz juttatja őket, amelyeknek köszönhetően gyakorlatilag elárasztják új élőhelyüket. Előfordulhat, hogy a szándékosan vagy véletlenül behurcolt fajok nem képesek az új élőhely feltételeihez alkalmazkodni, és elpusztul.
Vannak olyanok is, amelyek kisebb-nagyobb állománnyal beilleszkednek az új környezetbe és alkalmazkodnak hozzá. De többségük természetes ellenségek hiányában – mert azok velük együtt nem érkeztek meg – hihetetlenül elszaporodik, és mind számával, mind kártételével veszélyezteti az őshonos élővilágot.
