Az 1999-es koszovói háborúhoz hasonlóan a szíriai katonai beavatkozást követelő országok sem számíthatnak az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazására, így más legitimációs forrást kell találniuk. A The New York Times című amerikai napilap szerint Barack Obama elnök tanácsadói az egykori Jugoszlávia elleni légicsapásokat hozzák fel precedensként.
A koszovói válságban is Oroszország vétója akadályozta meg a BT-t abban, hogy zöld utat adjon a katonai beavatkozásnak. Moszkva akkoriban Slobodan Milošević jugoszláv elnök kormányát támogatta – ma Bassár el-Aszad szíriai vezető rendszerét.
Moszkva és Peking ellenszavazata miatt a Biztonsági Tanácsnak a szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta egyetlen, a damaszkuszi kormánynak a felkelőkkel szembeni könyörtelen magatartását elítélő határozatot sem sikerült elfogadnia.
Szakértők szerint azonban nem csak BT-határozattal legitimálható egy katonai csapás. Bill Clinton akkori amerikai elnök pusztán a NATO támogatásával és a koszovói albán lakosság biztonságára hivatkozó érvekkel a háta mögött 79 napig tartó légicsapásokat kezdett Jugoszlávia ellen.
A humanitárius érv az egyes források szerint több mint ezer emberéletet követelő, állítólag a damaszkuszi kormány által elkövetett augusztus 21-ei gáztámadás után a szíriai esetben is megáll.
Egy esetleges szíriai katonai beavatkozás azonban sokban különbözne a koszovói háborúban való részvételtől. Szíria esetében egyelőre csak a gáztámadást büntető korlátozott csapásmérésről, nem pedig átfogó hadműveletekről van szó. Koszovóban a NATO a légicsapások mellett szárazföldi alakulatokat is bevetett, amelyek be is vonultak a területre, és a a NATO-parancsnokság alatt álló KFOR-erők máig ott állomásoznak a stabilitás biztosítása érdekében.
Különbség az is, hogy a Nyugat 14 évvel ezelőtt Koszovóban bátran támaszkodhatott kiterjedt diplomáciai tevékenységére, és mindent megtehetett, hogy elkerülje a katonai műveleteket. Az első légicsapások előtt egy nappal Richard Holbrooke amerikai különmegbízott még Belgrádba utazott, hogy megpróbálja rábeszélni Miloševićet a Koszovó autonómiájával kapcsolatos álláspontjának a megváltoztatására. Ezzel szemben Aszadot már nem tartják a szíriaiak legitim képviselőjének, és tárgyalások sem zajlanak az elnökkel, akinek egyre többen követelik a lemondását.
Koszovó esetében elszakadási kísérletről volt szó. Az egykori Jugoszlávia területén élő, nem szerb népcsoportokhoz hasonlóan a koszovói albánok is saját államuk létrehozásáért küzdöttek, miután megvonták tőlük az autonómiát. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg harcára Belgrád elnyomással válaszolt. A helyzet 1998-ban kezdett annyira elmérgesedni, hogy azt már a nemzetközi közösség sem nézhette tétlenül. A harcoló felek között egyértelmű volt a határvonal: szerbek a koszovói albánok ellen.
Ezzel szemben Szíriában tömegtüntetések jelezték a konfliktus kezdetét, amelyek célja kizárólag a kormányváltás, nem pedig az elszakadás, vagy saját állam létrehozása volt. Ezek elnyomása vezetett végül a polgárháborúhoz. Ugyanakkor maga az ellenzék sem egységes, és a konfliktusban regionális, illetve geopolitikai szempontok is fontos szerepet játszanak. A szíriai felkelők oldalán harcol a radikális szunnita an-Nuszra Front, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet követője, és amelynek célja sokszor jelentősen eltér az arab tavasz szellemében fegyvert ragadó lázadókétól. Eközben a Hezbollah libanoni síita szervezet minden erejével a kormányt támogatja, szerepvállalásával pedig Libanon is egyre jobban belesodródott a konfliktusba.
A térségben a felkelőket támogató Szaúd-Arábia, Jordánia, Izrael és Törökország áll szemben a rezsim következetes hívének számító Iránnal, míg a nemzetközi porondon, a hidegháborús időszakhoz hasonlóan, a Nyugat és Oroszország, illetve Kína érdekei feszülnek egymásnak.
Koszovó és Szíria helyzete azonban egy pontban megint közös: a civil áldozatok és a menekültek egyre növekvő számában. Jugoszlávia bombázásának megkezdésével a szerb erők egyre keményebben léptek fel a koszovói albánokkal szemben, akik közül több százezren kerestek menedéket a szomszédos országokban. Egyes amerikai kormányzati tisztségviselők éppen ezért óva intenek a helyzet megismétlődésétől Szíriában. Az összecsapások ugyanis destabilizálhatják a szomszédos országokat, és még a jelenleginél is nagyobb menekültáradatot indíthatnak el Jordánia, Törökország vagy éppen Egyiptom felé.
