2024. március 28., csütörtök

Polgármesteri ebéd az újságíróknak

Csütörtökön este csaknem száz bogrács alatt gyújtottak tüzet a törökbecsei Tisza-parton – ezzel vette kezdetét az idei Nagyboldogasszony ünnepség a városban.

Ahogy minden évben, úgy az idén is a halászléfőző-verseny volt a rendezvénysorozat első programja, de nemcsak a szakácsok, hanem a tamburások is versenyre keltek. A zsűri a rengeteg halászlé megkóstolása után úgy döntött, hogy a legfinomabbat az óbecsei Goran Jerkov főzte, aki hatvanezer dináros pénzjutalomban részesült, a második helyezéssel járó húszezer dinárt az újvidéki Manit csapata vehette át, harmadikként pedig az óbecsei Predrag Stojković Tom nevű csapata vihetett haza tízezer dinárt. A főzőversenynek volt egy ráadás-száma is, Saša Šućurović polgármester ugyanis párbajra hívta ki a sajtó képviselőit. Ebben a mérkőzésben a legjobb szakácsoknak a Nagykikindai újság csapattagjai bizonyultak, a polgármester lett a második, míg a harmadik helyen a Blic szerkesztősége végzett. Saša Šućurović ígéretéhez híven az első helyezettnek saját otthonában fog hagyományos vajdasági ebédet főzni.

A legjobb vajdasági zenekarok sem mentek haza üres kézzel: hatvanezer dinár lett a jutalma a legjobbnak ítélt Ravno selo-i Za našu dušu együttesnek, húszezer dinárt kaptak a beodrai tamburások, és tízezer dinár járt a szabadkai Derani muzsikusainak.

Az idén első alkalommal szerveztek mezőgazdasági vásárt is a rendezvény ideje alatt. A péntek délután kezdődött vásár szombat 11 órától ismét látogatható a Tisza-parti sétányon. A vásáron olyan cégek mutatkoznak be, amelyek mezőgazdasági gépeket, vetőmagokat, növényvédő szereket kínálnak a látogatóknak.

A szervezők a gyerekekre is gondoltak, számukra a városközpontban és a könyvtár udvarában ígérnek jó szórakozást. A szokásos népművészeti bazár szombaton kezdődik.

Ahogy korábban, úgy az idén is az ingyenes koncertek vonzzák a legtöbb látogatót a városba. Péntek este a The Frajle és a Parni Valjak állt színpadra. Szombat este fél kilenckor lép fel a magyarországi Hooligans, tíztől a Galija, tizenegytől a horvátországi Hladno pivo.

Vasárnap fél kettőtől a fogathajtók ügyességét csodálhatja meg a közönség, hatkor a harcművészek tartanak látványos bemutatót. Nyolckor jótékonysági akció, kilenckor Lepa Brena-koncert kezdődik. Éjfélkor tűzijátékkal ér véget az ünnepség.