2024. április 26., péntek
KAPCSOLÓDÓ KOMMENTÁRUNK

Hiénák közt lángelme

Szinte elenyésző azoknak a száma, akik megváltóként tekintenek az új pénzügyminiszterre, vagy az elmúlt hetekben emlegetett neves külföldi szakértőkre, akik közül egy vagy kettő esetleg tanácsadói szerephez juthat az átalakított kormányban. Nem kell túlságosan mély gondolkodásba esni ahhoz, hogy ennek okát meg tudjuk magyarázni. Szerbiában az elmúlt bő két évtizedben szinte semmi jó sem történt. Arról, amiről az volt a meggyőződésünk, hogy jó lesz, kiderült, hogy csak jónak indult, de politikai leszámolásokkal és a meglévő erőforrások kizsákmányolásával ért véget. S mivel ez így van, rögtön adódik a másik magyarázat is: ilyen körülmények között, egy ennyire mélyre süllyedt társadalomban, egy ennyire elszegényedett országban, egy ennyire korrumpált politikai elit mellett várhatja-e valaki is minden bajunk megoldását akárkitől, legyen bármilyen szakértő és bármennyire külföldi is. A polgároknak volt elég idejük ahhoz, hogy csalódjanak mindenben. A politikusokban, az ígéretekben, a választásokban, a demokráciában, a reformokban, az igazságszolgáltatásban... Elvárhatja-e akkor valaki tőlük azt, hogy most hirtelen derűlátással nézzenek a jövőbe csak azért, mert felmerült egy-két új név a szerb politika színterén?

Tény, hogy az egyszerű ember nem foglalkozik túl sokat gazdasági elemzésekkel, görbék rajzolgatásával. Számára életszínvonala az egyedüli mérvadó jelzés. Ha pedig hónapról hónapra nagyobbak a kiadásai, miközben a pénztárcájában ugyanannyi vagy kevesebb pénz bujkál, akkor rögtön és minden tudomány nélkül meg tudja állapítani azt, amire a közgazdászok hosszú analíziseket követően jönnek rá: nem mennek valami jól a dolgok. Az elmúlt időszakban sem szűntek meg az intő figyelmeztetések arra vonatkozóan, hogy Szerbia még bizony nem kerülte el a görög forgatókönyvet, s attól, hogy a hatalom a nyilvánosságot új külföldi miniszterjelöltekkel szórakoztatja, még nem lendül fel az ipar, nem fizetődnek ki az egyre csak gyarapodó kölcsönök, nem javul hát a polgárok életszínvonala sem.

Számos szó esett arról a napokban, hogy Lazar Krstić személyében végre olyan valaki veheti át az állam legfontosabb ügyeinek az irányítását, aki nem pártkádernek számít, s nem annak köszönheti a funkcióját, hogy a koalíciós lakoma elosztásakor éppen neki jutott a pénzügyeket tartalmazó szelet. Ezek a megjegyzések azonban nem teljesen igazak és nem biztos, hogy eredményre vezető tények állnak mögöttük. Egyértelmű ugyanis, hogy a pénzügyi tárca várományosa Aleksandar Vučić kormányfőhelyettesnek köszönhetően jutott el a miniszteri bársonyszékig. S bár mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy egy politikai pártok által alkotott intézménybe másként be sem lehet jutni, mint ezen pártok valamelyikének a közvetítésével, közbenjárásával, ezen a ponton mégis azonnal kizárhatjuk annak a lehetőségét, hogy az új kormánytag majd politikai befolyás nélkül, amolyan független szakértőként dolgozhat az állam talpra állításán. Innentől kezdve pedig nem nagy jelentősége van annak, hogy eddig párton kívüli személy volt-e vagy sem. A kérdés az: milyen mértékben kell majd kiszolgálnia a kormánypártok érdekeit, hogyan kell „megköszönnie” a talán nem vártnak számító ajánlatot.

Egy-két reménykeltő körülmény azért mindenképp megfigyelhető a történésekben. Igaz, Krstić még nem sokat árult el terveiről, de ha vannak tervei és programcéljai, az Szerbiában már mindenképp pozitívumnak számít. A pénzügyminisztérium a héten véglegesíti a munkatervet: valószínűleg akkorra dől el az, hogy a szakértői elképzelések közül melyek egyeznek és melyek ütköznek a pártérdekekkel. Biztató lehet a leendő miniszter esetében, hogy elismert szakemberként valószínűleg a funkcióról való esetleges későbbi lemondása esetén sem lesz majd nehéz új munkát találnia. Ennek a ténynek köszönhetően – feltéve, hogy valóban végre kívánja hajtani programját – talán lehet elég bátorsága ahhoz, hogy nemet is mondjon egy-egy pártukáznak. Fiatal szakértőről van szó, aki tisztában van vele, hogy nem lehet örökké pénzügyminiszter Szerbiában, s akinek karrierje szempontjából a tekintélymegőrzés bizonyára fontos prioritást jelent.

Csodákra tehát most sem számíthatunk. A legjobb esetben majd lassú-lassú lépésekkel irányt vált a szakadék felé loholó szerb pénzrendszer. Lehet, hogy önmagában ez már óriási sikernek számít, a polgárok azonban jó ideig még biztosan nem érzik meg egy ilyen eredménynek a hozadékát sem. Legfeljebb abban bízhatunk, hogy Krstić jobb választásnak számít a szexbotrányhős volt IMF-vezetőnél, vagy a lobbibotrányhős egykori brit miniszternél, kiknek neveit ugyancsak gyakran emlegették az elmúlt időszakban.