2024. május 10., péntek

A nyitás ára

A Szerbiai Gazdasági Kamara kezdeményezi a vámmentes időszak bevezetésének elhalasztását

2014. január 1-jétől teljesen törlik a védővámokat az Európai Unióból származó mezőgazdasági termékekre. Ez egészen biztosan megörvendezteti a fogyasztókat, hisz az olcsó külföldi dömpingárú elözönli majd a szerbiai piacot, nagyobb lesz a kínálat, az árak pedig várhatóan csökkenni fognak.

A termelők azonban aggódnak, mert veszélybe kerülhet puszta létük. A szakemberek ugyanis jó előre arra figyelmeztetnek, hogy nagy veszély leselkedik mezőgazdaságunkra, olyannyira, hogy a védővámok meggondolatlan eltörlése akár teljesen tönkreteheti a hazai termelést. Különösen nehéz napok várnak a jószágtenyésztőkre, a gyümölcs- és zöldségnövény termesztőire, mert az ezekből az ágazatokból származó termékek ára külföldön jóval alacsonyabb, mint itthon. Ez azért van így, mert a nyugati termelés versenyképesebb, mint a miénk, de főleg azért, mert évek hosszú során az államtól a termelők jelentős támogatást kaptak. Tehát nem kizárólag azért, mert jobban dolgoznak, mint mi.
Tény, hogy az elmúlt években az itteni gazda formálisan ugyan segítséget kapott az agrártárcától, de 3–10-szer kevesebbet, mint az EU országainak gazdái. A Szerbiai Gazdasági Kamarában őgy vélik, valahogy ki kellene eszközölni a vámmentes időszak bevezetésének elhalasztását, méghozzá legalább 2-3 évre.
A hazai jószágtenyésztők, különösen a tejtermelők egyébként már eddig is számos problémával küzdöttek meg. Az utóbbi időben például az aflatoxinbotrány miatt csökkent a tej iránti kereslet, és ezzel automatikusan a jövedelmük is. Ettől is nagyobb baj, hogy a problémát mind a mai napig nem sikerült megoldani. A múlt héten a tartományi mezőgazdasági titkárság újabb jelentést tett közzé, nem szűnt meg a tej minősége körüli vita. A jelentés szerint továbbra is rossz minőségű a szerbiai tej. A titkárság megerősítette, hogy az újvidéki Élelmiszer-technológiai Tudományos Intézet elemzései szerint a tej aflatoxin-tartalma továbbra is magas. Az intézetben 59 hazai tejmintát vizsgáltak meg, ebből mindössze 9 felelt meg az előírásoknak.