2024. május 10., péntek

Először közvetít magyar misét a szlovák televízió

Pünkösd vasárnapján a szlovák televíziózás történetében először közvetít magyar nyelvű misét a Szlovák Rádió és Televízió

A magyar nyelvű római katolikus szentmisét, amelyet pünkösd vasárnapján (május 19.) Orosch János, a Nagyszombati Érseki Egyházmegye püspöke celebrál, a révkomáromi Szent András templomban, 11 órától közvetíti élőben a szlovák televízió kettes csatornája. Az adást ugyanaznap, 13.30-tól a Duna World is műsorára tűzi.
Lovász Attila, az RTVS nemzetiségi adásainak igazgatója a közvetítés kapcsán az MTI-nek elmondta: a szlovák közmédia magyar nyelvű rádiócsatornája a Pátria rádió már évek óta rendszeresen közvetít élő adásban magyar nyelvű istentiszteleteket. Bár a miseközvetítés néhány éve már a szlovák televízió programstruktúrájában is szerepel, a köztévé vallási műsorainak keretében most először láthatnak majd magyar nyelvű misét a nézők.
Bernadeta Tokárova, a szlovák közmédia vallási műsorainak főszerkesztője szerint természetes igényeket kiszolgáló lépésről van szó és a közvetítéssel a magyar kisebbség lelki gondozásához szeretnének hozzájárulni. A pünkösdi közvetítésre nem a magyar nyelvű műsorok hanem a vallási műsorok keretében kerül sor és amennyiben arra a nézettség alapján is igény mutatkozik, várhatóan további ilyen közvetítésekre is sort kerítenek majd a jövőben.
A szlovák közmédia, jelenleg heti hét napon, napi tizenkét órás, reggel hattól, este hatig, részben élőben sugárzott, magyar nyelvű rádióadással (Pátria rádió) valamint napi és heti rendszerességgel adásba kerülő, felvételről közvetített televíziós műsorokkal szolgálja a szlovákiai magyar nézők igényeit.
A Pátria rádió aktuális programstruktúrája hétköznapokon egy négy órán át tartó szolgáltató-információs reggeli műsorra (Reggeli), napi két fő hírműsorra (Krónika) valamint egy délutáni magazinműsorra (Hangadó) és több más heti vagy napi rendszerességgel közvetített, közszolgálati feladatokat is ellátó programra épül. A Pátria rádió hétvégi programkínálatát nagyobbrészt felvételről sugárzott blokkműsorok alkotják, ebből kivételt képeznek a hírműsorok, a szombaton reggel adásba kerülő háromórás politikai-közéleti összefoglaló műsor (Hétről hétre), valamint az adó szintén szombaton közvetített hétvégi beszélgetős műsora (Délidő).
A szlovák közmédia jelenleg három rendszeres adásidejű, magyar nyelvű televíziós műsort sugároz a szlovák köztévé kettes csatornáján. A köztévé leggyakoribb periodicitású magyar nyelvű műsora a minden hétköznap, a kora esti órákban napi hét percben sugárzott hírműsor (Hírek). Ezenkívül, a nyári műsorstruktúra kivételével, heti rendszerességgel, szerdánként kerül adásba a politikai, közéleti és kulturális témákkal egyaránt foglalkozó félórás magazinműsor (Magyar Magazin) valamint az ugyancsak hetente, péntekenként sugárzott félórás portréműsor (Szemtől szembe).
A szlovák köztévé - egy vonatkozó törvény hatályba lépése nyomán - a tavalyi évtől növelte a nemzetiségi adások számára szánt műsoridőt. Ennek következményeként egy külön műsorsávban, heti ciklusokban, a nemzetiségek nyelvén sugárzásra kerülő dokumentum-, riport- és kisfilmek közvetítésére is lehetőség nyílt. Az erre a célra biztosított műsorsávban már néhány magyar nyelvű dokumentumfilmet is bemutattak. A nemzetiségi adások igazgatója szerint a köztévé nemzetiségi műsorainak további fejlesztése jelenleg elsődlegesen anyagi korlátokba ütközik.