„Boldog vagy, mert hittél!”

A csíksomlyói búcsú története

(MTI)

2013. május 17., 04:00 >> 2013. május 17., 09:50

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Május 18-án, a pünkösdvasárnap előtti szombaton tartják meg a csíksomlyói búcsút, a magyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepét az erdélyi Csíksomlyón.

A mai kegyhelyen először a bencések építettek román stílusú templomot, az ő helyüket a 15. század közepén a ferencesek foglalták el. 1444-ben IV. Jenő pápa körlevélben biztatta a lakosságot, hogy segítsenek a szerzeteseknek a templomépítésben, cserében búcsú megtartását engedélyezte. Az új, négy évvel később befejezett gótikus templom főoltárát díszítette a hársfából faragott, gipsszel és festékkel bevont székely leányarcú Mária-szobor, amely azóta is Csíksomlyó legértékesebb műkincse – ez a világ egyik legnagyobb kegyszobra, magassága, a koronát is beleszámítva 2 méter 27 centiméter. A Máriát „Napba öltözött asszonyként”, karjában a kis Jézussal ábrázoló alkotást többször festették újra, mígnem a múlt században megtiltották bármilyen módosítását. A szobrot 2012-ben megtisztították a rárakódott szennyeződésektől és védőbevonattal is ellátták.

Az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, abban az évben, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe a gyergyóalfalvi plébános, István atya vezetésével pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, s miután Szűz Mária segítségét kérték, legyőzték a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos hágójában. A diadal után nyírfaágakkal ékesített lobogóikkal újfent Csíksomlyón adtak hálát a győzelemért, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben pünkösd szombatján elzarándokolnak ide.

A templomot a törökök 1601-ben felgyújtották, tetőzete leégett, de kegyszobrai épen maradtak. A templomot 1664-ben újjáépítették, ezután vált Csíksomlyó a székelység egyik gazdasági és kulturális központjává, ahol a ferencesek posztógyárat, elemi iskolát, gimnáziumot, tanítóképzőt és papneveldét is működtettek. A mai nagy barokk templom építését a 19. század elején kezdték el, 1876-ban szentelték fel és 1948-ban kapott basilica minor rangot. A szabadtéri oltár a közelmúltban Makovecz Imre és csíkszeredai tanítványa, Boros Ernő tervei alapján készült.

A legnagyobb magyar katolikus búcsújáró helyen évről évre több százezren gyűlnek össze. A búcsú fő ünnepe a pünkösd előtti szombaton tartott nagymise, amelyet a templom feletti, Jézus hegyének is mondott Kis-Somlyó és az azon túl emelkedő, 1035 méter magas Nagy-Somlyó erdős hegye közti széles hágó gyepén tartanak. A hagyomány szerint a közelebbi, de sok esetben távolabbi egyházközségek keresztaljai, búcsús közösségei gyalog teszik meg az utat, a távolabbi vidékek búcsúsai szervezetten vagy egyéni kezdeményezés alapján érkeznek. Magyarországról két különvonat, az úgynevezett Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz viszi a zarándokokat.

A búcsú napján a hívek Máriát dicsőítő énekkel, körmenettel érkeznek, először mindig a gyergyóalfalvi keresztalja. Ezután a felvonulás az érkezés sorrendjében történik, a menet fokozatosan több kilométer hosszú lesz. A menet a kegytemplom után kettéválik: az egyik ág Jézus hegyét északról megkerülve, a másik ág a Szent Anna-kápolna irányában közelíti meg a mise helyszínét.

A menet számos tradicionális egyházi jelvényt visz magával: középtájt, a főpapok előtt helyezik el a nép által labóriumnak nevezett labarumot, mely az ókorban Nagy Konstantin császár győzelmi jelképe volt. A 30 kilogramm súlyú jelképet a hagyomány szerint a katolikus gimnázium egy-egy végzős diákja emeli magasba, ami nem kis teljesítmény. Amikor a labarum a Kissomlyó-hegyen lévő Salvator-kápolna elé ér, ahol az István pap vezette első zarándoklat emlékét őrző kereszt áll, eléneklik az Egészen szép vagy Mária című éneket, ezt főpapi áldás követi. A keresztalják fokozatosan betöltik a hágó széles terét és megkezdődik a mise. A búcsúról hazatérők búcsúfiát visznek magukkal: kizöldült nyírfaágat, emléktárgyat, a gyerekeknek szánt ajándékok közül az egykor kultikus eledelként számon tartott mézeskalács a legnépszerűbb.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója idén: „Boldog vagy, mert hittél!”, a szentbeszédet Ternyák Csaba, egri érsek mondja.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila