2024. április 26., péntek

Ismét üzemelt a német pofozógép

Igen, üzemelt, de valójában nem voltak ezek egyszerű pofonok, hanem fel lettek pörgetve ráolvasásos kiütésre! A „padlón lévőnek” fogalma sem volt arról, hogy mi is történt! Pedig tudhatta volna, mert alig egy héttel ezelőtt kapott eggyel nagyobb knockdownt! Ezeregy kérdésre kellene most valamilyen okos válasz… Ha mást nem, meg kellene valahogy magyarázni a szurkolóknak azt, ami történt… Például hogy a fenébe lehet ezektől a németektől kapni hetet egy hét alatt… s nem rúgni egyetlenegyet sem! Miért játszott sérülten (pontosabban nem egészen fitten) az első meccsen Messi? Most meg végigülte a mérkőzést a padon?! Mi ebből a következtetés?… S ennek ellenére a meccs után énekelték a klub himnuszát… Az életembe fogadok, hogy ezt egyetlen idevaló szerb médium nem regisztrálja! Minden mást azonban majmolni fog a fájdalomig. Persze Spanyolhonban is lesznek, akik „vért követelnek”, hisz tudni való, hogy Barcelona (Katalónia fővárosa) a régió színeiben játszik, és ez kötelez, bajnoknak kell lenni, és a Barca már bajnok! Naná, hogy Madrid orra alá dörzsöl, amit csak tud. Hát valóban Messi a Barcelona, ő egymaga?! Ha ő nem játszik, akkor nincs gól, nincs győzelem? De mi van a többiekkel? S a nagyeszű edzők semmit sem tettek (tehettek?) az ellenfél egyik nyilvánosságra hozott előnyét illetően… A már menesztett edző ugyanis kimondta: „egyebek között lényegesen gyengébbek nálunk a magas labdáknál”! Ezt a vak is láthatta (nem csak) a harmadik gólnál… nemde?!

Ha már a kollégáimnál tartok, érdekes lesz végigkísérni a 0:4 és a 0:3 után (a bajnokság megnyerése ellenére is), hogyan fogják valorizálni Tito szakavatottságát. Szerintem ő mindenféleképpen győztes – megnyervén a természet elleni csatát, és olyan csapatot adott át helyetteseinek néhány hónapra, mely utcahosszal vezetett a Real előtt. A csapat pillanatnyi formájához aligha lehet valami köze, ezért úgy vélem, hogy jövőre is ő lesz a Barcelona élén. Persze tudni kell, hogy Spanyolországban a bajnokság megnyerése kötelező, a haditett a BL serlege. Az, ami egy kicsit „segít” ezúttal a knédli lenyelésében, a Real kiesése a BL-ből! Más szóval valójában Mourinho maradhat anyaszült meztelenül, ami nem jelenti, hogy ha el is kell mennie, nem kap ismét egy nagyon jól fizetett edzői széket.

Ha már pénzről beszélek, hadd említsem meg, hogy a Barcelona–Bayern meccsen voltak ebben a stadionban minden idők legdrágább belépői. Míg az első mérkőzésre, amelyet Münchenben rendeztek meg, 40 és 150 euró közötti áron lehetett belépőjegyet venni, addig a barcelonai visszavágóra a legolcsóbb jegy 91, a legdrágább pedig 359 euró volt. Hasonló volt a helyzet a másik elődöntős párharc során is: Dortmundban 45 és 170 euró közötti áron árulták a jegyeket, míg Madridban 70 és 325 euró közötti összegeket kértek a belépőkért.

Egy hetvenéves pofon

Mint minden estefelé, ezúttal is róttuk a kilométereket, Alek és én. E nap, megkerülve az épülő híd miatt lezárt utat, az úgynevezett Špic (ahol a csatorna ömlik a Dunába) felé közeledtünk, ahol az egyik padon egy nálam olyan tíz évvel fiatalabb ember ült. Ragyogó kilátás van onnan a Dunára, mert derékszögben ereszkedik délre… Valami törte a bal lábamat, és leültem egy padra, hogy kirázzam azt a valamit a sportcipőmből. Arra lettem figyelmes, hogy a szomszéd padon ülő férfi szertartásszerűen vette elő a cigarettadobozt és a gyújtót. Az pedig egyszerűen színházba való jelenet volt, ahogy rágyújtott! Vártam, hogy mikor fogja a Dunával egy irányban kilehelni a füstöt… de hiába, mert egyszer csak megemelte a fejét… az eget nézte volna, ha nincsenek lesütve a szemei… és valami egészen költői módon, átszellemült kifejezéssel az arcán pöfékelte ki kör és labda alakú füstfiguráit.

Nem is tudom, mikor láttam átszellemültebb arckifejezést, ha egyáltalán láttam valaha is. Ha az irigység fájt volna, mindenképpen utánoztam volna a kutyámat, amely utálja, ha leülök, és mindig vonít, ha ezt teszem.

Milyen szerencsés ez a pasi, ha ennyire élvezi azt, hogy rágyújt! És milyen esztelenség volt, hogy én soha ki sem próbáltam, hogy mi is az, ha valami ég az ajkaid között! Vagy inkább nagyon is jól tettem, hogy nem próbáltam ki, így könnyű volt példát mutatnom a játékosaimnak, tanítványaimnak. S a legérdekesebb az egészben, hogy egy pofonon múlt minden. Az apámmal rendet csináltunk a padláson. Ő egy rosszul csavart, félig elégett cigarettát talált, és nekem szegezte, hogy: cigarettázol? Én nem, édesapám. Ne hazudj, itt senki rajtam és rajtad kívül nem járt… És kaptam egy akkora átszállóst, hogy csoda, hogy a fejem még mindig a vállamon van.

Azóta hetven év elszállt, és nem dőlt volna a világ össze, ha kipróbáltam volna. De aztán még nagyon sok éven keresztül meg kellett csókolnom apámat, és mindig arra a pofonra emlékeztetett a dohány illata – talán jobban illik ide a szag, mint az illat. És ezt, függetlenül a kifejezéstől, szívemből utáltam és utálom még ma is.