Ciprus egyik napról a másikra adóparadicsomból adózópokollá változott azoknak, akik a busás haszon reményében odamenekítették sokszor vérrel és legtöbbször mások verejtékével megszerzett millióikat. Ebből is látszik, hogy a szerencse forgandó, de más is, például az, hogy az Európai Unió csak akkor védelmezi olyan bőszen a magántulajdon szentségét és a pénzintézetek érdekét, ha az ő bankjaikról és az ő polgárai vagyonáról van szó. Így, hogy a szerencsés véletlen folytán az ősi versenytárs, az oroszok pénzéről dönthettek, az alapelveire oly büszke Európai Unió egy pillanatig sem habozott, és a hitelbe adott milliárdok fejében rábírta a szigetország politikai vezetését, hogy hagyja odaveszni a bankjait, velük együtt az orosz milliárdosok odamenekített vagyonát is.
A kikényszerített válságmegoldás szerint az állam csak a 100 ezer eurónál kisebb bankbetétekért vállal garanciát, az ennél nagyobb értékű betéteket befagyasztották, hogy azokból fedezhessék a banki összeomlás veszteségeit. Még nem tudni, pontosan mekkora lesz a rájuk kivetett sáp, de egyes vélekedések szerint elérheti a nagybetétek értékének a hatvan százalékát is. Putyin hiába tiltakozott és a Gazprom hiába kínálta fel sietve a mediterrán országnak a mentőövet.
Természetesen az orosz – egyébként állami tulajdonban levő – gázszolgáltató nagyvállalat sem önzetlen szeretetből nyújtott volna segítséget a görög ajkú ortodox testvéreknek, hanem a ciprusi kőolaj- és földgázlelőhelyek kiaknázásának a jogáért, amivel két legyet ütöttek volna egy csapásra: ezután rövid pórázról irányíthatták volna a ciprusi kormányt, ráadásul övéké lett volna a jövedelmező olaj- és gázvagyon fölötti rendelkezés joga is. Az Európai Unió döntéshozói, megelőzve a bajt, gyorsan felajánlottak Ciprusnak – természetesen visszafizetendő hitel formájában – tízmilliárd eurót, mert mégiscsak jobb, ha a jövőben ők tartják a kezükben a pórázt, s nem az oroszok. Erről a tízmilliárdról előre tudni, hogy csak pillanatnyi megoldást jelenthet, hosszú távon biztosra vehető, hogy Ciprus újabb mentőövre szorul majd, akárcsak előtte Görögország, s így akárcsak Görögország, ugyanúgy Ciprus is mindinkább a meghatározó uniós államok politikai és gazdasági befolyása alá kerül: EU-s tagországként az EU gazdagabb államainak a félgyarmatává válhat.
A ciprusi válságmegoldás arról tanúskodik, hogy ha az ortodoxok pénzéről van szó, akkor az EU egy pillanatig sem habozik az unortodox módszereket csatasorba állítani. Úgy látszik, ezek a „nem igazhitű” gazdasági megoldások csak akkor váltanak ki mérhetetlen fölháborodást az unió alapelvein bőszen őrködő európai honatyákban, ha egy olyan „katolikus és protestáns” ország használja azokat – a nyugati befektetők országból kihordott profitján nyesegetve ezzel egy kicsinykét –, mint amilyen Magyarország. Amit ugyanis Magyarországnak, mint tagországnak nem szabad, azt az Európai Uniónak szabad! Világos, nem?
Lehet persze, hogy csak arról van szó, az európai honatyák úgy vélik, az igazhitűségre a gazhitűség a leghatékonyabb válasz, értve itt a gazhitűség szó alatt a gátlástalan önzésnek azt a jól ismert emberi módszerét, hogy a sérthetetlennek mondott elvekhez csak akkor ragaszkodunk, ha azok jól megfontolt érdekeinket szolgálják, ha nem, azon nyomban megfeledkezünk róluk.
James S. Henry amerikai közgazdász számításai szerint a világ gazdagjai az adózás elkerülése végett megközelítőleg 21 000 milliárd dollárt menekítettek ki a Föld különböző offshore-paradicsomaiba. Ez az összeg a világ negyedik gazdasági hatalma, Németország 7 éves hazai össztermékének felel meg. Az adóparadicsomoknak csak egyike, és nem is a legfontosabbika Ciprus. A földrajzi közelség, a történelmi kapcsolatok és a civilizációs összetartozás – a felkínált adókedvezmények mellett – döntő fontosságú lehet abban, hogy melyik országból ki hova viszi ki a pénzét. A nyugat-európaiak értelemszerűen nagyobb biztonságban tudják a vagyonukat „hazai környezetben”, például Luxemburgban, vagy Hollandiában, mert bár nem köztudott, de adókedvezményei révén ez az ország is adóparadicsomnak számít. Esetleg melegebb égtájakra, valamelyik volt nyugati gyarmatra utaztatják a pénzüket, mint például Máltára, a Virgin-szigetekre, Szamoára, a Kajmán-szigetekre stb. A választék viszonylag nagy.
Az orosz gazdagoknak, úgy látszik, a kedvenc adóparadicsomuk Ciprus volt. Ez nem jelenti, hogy csak ott alapítottak offshore-cégeket, és azt sem, hogy Aphrodité szigetére pusztán csak ők menekítették volna a pénzüket, mint ahogy arról a ferdén tájékoztató sajtóhírekből következtethetnénk. Ami ebből igaz lehet, az csupán annyi, hogy a Cipruson odaveszett vagyon legnagyobb része Oroszországból származott. A Moody's becslése alapján megközelítőleg 31 milliárd eurónyi orosz eredetű vagyon rekedt a ciprusi bankokban.
A pénzintézetek féltve őrzik ezeket az információkat, de néha azért kiderül egy s más. Így például Magyarországon tavaly az volt az egyik vezető hír, hogy Simor András volt magyar jegybankelnöknek ciprusi offshore-cége van. Nálunk Miroslav Miškovićról derül ki ugyanez.
A Szerbiában összeharácsolt pénz már a kilencvenes években is előszeretettel vándorolt a kellemesebb ciprusi égtájra. Az akkor kiépült üzleti kapcsolatok a mai napig nem szakadtak meg, éppen ezért bizonyosra vehető, hogy az oroszok mellett a szerb újgazdagok is hatalmas összegeket veszítettek. Egyes, talán túlzó becslések szerint a ciprusi bankokban zárolt szerbiai eredetű pénz összege 5–7 milliárd euróra rúghat.
Nagy a csönd most, senki sem kiáltozik közülük, mozgósítja ügye érdekében a médiát, egyetlen bajba került szerb üzletember sem követeli, hogy az állam kárpótolja őt a veszteségiért. Hogyan is tehetné, amikor az adózás megkerülése végett menekítette ki vagyonát? Korai volna azonban emiatt kárörvendenünk, mert könnyen lehet, hogy mi isszuk meg ennek a ciprusi kalandnak is a levét. Az elveszett pénzt be kell vasalni valakitől, és erre a legjobb alany a védtelen szerbiai átlagpolgár. Neki mondanak föl, ha az offshore-lovagok vállalatai bajba jutnak, és rajtuk gazdagodnak az újgazdagok, ha alkalmuk nyílik erre. Az összeharácsolt pénzt pedig, hogy ne kelljen adózniuk, majd kiviszik egy adóparadicsomba, ha nem Ciprusra, akkor majd valahova máshova. Van belőlük elég.
