2021. május 13., csütörtök

Ismeretlen a vérengzés indítéka

A pszichológusok szerint a társadalommal van baj – Az elkövető állapota kritikus, felesége jobban van

Szerbia szerdán a Velika Ivanča-i mészárlás 13 áldozatát gyászolta. A rendőrség továbbra sem talált indítékot a tömeggyilkosságra. Az elkövető, Ljubiša Bogdanović állapota súlyosodott, míg feleségét Javorka Bogdanovićot megműtötték, túl van az életveszélyen. A műtét után röviden beszámolt az orvosoknak: „Férjemnek nehéz természete volt, de ilyesmire gondolni sem mertem”.

Szerbia szerdán a Velika Ivanča-i vérengzés áldozatait gyászolta, a szerb kormány gyásznapot rendelt el emlékükre. Az országban félárbocra eresztették a lobogókat, a médiában tilos volt a szórakoztató, zenés, humoros műsorok sugárzása, így elmaradt a népszerű valóságshow-k közvetítése is. Az újságok fekete szalagcímmel jelentek meg, első oldalukon hirdetve, hogy gyásznap van. A szórakozóhelyeken sem szólt zene. Mladenovac önkormányzata bejelentette, hogy bár még nem ismert az áldozatok temetésének napja, a községben a temetéskor gyásznapot rendelnek el és Belgrád segítségével minden költséget és szervezési munkát magukra vállalnak.

Ljubiša Bogdanović (60) kedden hajnalban ismeretlen indokból 13 személyt, hat férfit, hat nőt és egy csecsemőt lőtt le álmukban. Vérengzését családjával kezdte, lelőtte fiát, rálőtt feleségére, majd a szomszédjainál folytatta. Tizenketten a helyszínen haltak meg, egy ember pedig a kórházban. A támadást csupán az ámokfutó és a felesége élte túl. A támadó további vérengzését a rendőrök akadályozták meg, ugyanis amikor észrevette a közeledő járőr kocsit, hazasietett és főbe lőtte magát.

Zorica Marković, a Sürgősségi Központ szóvivője tegnap elmondta, Ljubiša Bogdanović állapotát a központ ügyeletes orvosai kritikussá minősítették.

– Súlyos életveszélyben van, míg felesége Javorka Bogdanović állapota javul, túl van az életveszélyen. Őt feji és nyaki sérülésekkel fogadtuk, miután a nyakából a sebészek kiműtötték a golyót az intenzív osztály B részlegére helyeztük el, míg Ljubiša továbbra is az A részlegen fekszik, ahol a kritikus állapotú betegeket ápoljuk – mondta a szóvivő.

Megjegyezte, bár Javorka túl van az életveszélyen, további javulása elsősorban a diagnosztikai és terápiás eljárásoktól függ, az orvosok éberen figyelik állapotának további alakulását. Hozzátette, a nő eszméleténél van, az orvosokkal és a rendőrökkel is beszélt röviden.

– Sejtelmem sem volt, hogy erre készül. Nehéz természete volt, de ilyesmire gondolni sem mertem – próbálta Javorka megmagyarázni a tragédia napját a rendőröknek.

Zorica Lazić, Ljubiša Bogdanović egyik lánya hétfőn este találkozott utoljára apjával. Szavai szerint, bár apját és bátyját megviselte a munkahelyük elvesztése, nem nélkülöztek és semmi jel sem utalt a készülődő tragédiára

– Minden a megszokott rendben zajlott, apám és a bátyám megetették a jószágot, édesanyám pedig diót tört a családunk védőszentjének közelgő ünnepe alkalmából. Pár napja ünnepeltük meg apám születésnapját. Semmi jele nem volt a készülődő tragédiának. Most mit meséljek gyermekeimnek nagyapjukról? Nővéremmel együtt örökre meg leszünk bélyegezve – gyilkosok gyermekei mondta Zorica.

Tomislav Nikolić államfő és a szerb kormány is részvétet nyilvánított az áldozatok családjainak. A tragédia az egész közvéleményt megdöbbentette, több politikus pedig a fegyverviselési törvény megszigorítását szorgalmazta. Ugyanakkor Dobrivoje Radovanović bűnügyi szakértő szerint semmilyen törvényszigorítás sem akadályozhatja meg a hasonló tömeggyilkosságok megismétlését, hiszen azokat illegális fegyverekkel is elkövethetik.

- A legsúlyosabb bűntetteket illegális fegyverekkel követik el. Hozhatunk bármilyen jogszabályt, de az illegális fegyverek továbbra is rejtve maradnak a rendőrök előtt – vélekedett, aki szerint amellett, hogy a rendőrségnek több munkát kellene fektetnie az illegális fegyverek felkutatásába, a szociális szolgálatoknak is erőteljesebben dolgozhatnának a bűnügyek megelőzősén.

Aleksandar Dimitrijević pszichológus a B92-nek nyilatkozva megjegyezte, hogy a tragédia indítéka mélyen a társadalomban gyökeredzik. Szavai szerint a valós indítékokat vélhetőleg sohasem tudjuk meg, majd kétségét fejezte ki a sajtó által leközölt állítással, hogy Ljubiša Bogdanović nehéz természetű lett volna. Véleménye szerint azzal, hogy a poszt-traumatikus (vietnámi) stressz szindrómáról, vagy személyiségtorzulásról beszélünk, a társadalom csupán a saját felelősségét próbálja meg elhallgatni.