Jobb reklámarcot nem is választhatott volna magának Silvio Berlusconi, mint a csodacsatárnak tartott Mario Balotellit, akit a volt olasz kormányfő nemrég vett meg és telepített át saját csapatába, az AC Milanba. A dúsgazdag Berlusconi és tanácsadói abban bíznak, hogy a Balotelliért kifizetett eurómilliók akár már február 24-én és 25-én, az előrehozott olasz parlamenti választás idején megtérülhetnek. A választást egyébként azért kell idő előtt megtartani, mert Berlusconiék tavaly decemberben megbuktatták Mario Monti szakértői kormányát.
Egyes elemzők azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Balotelli akár 400 ezer pluszszavazatot is hozhat a választáson a 76 éves Berlusconinak és pártjának. Erre alighanem nagy szüksége is lesz a többszörös ex-kormányfő Berlusconinak, mert húsz éve először nem róla szól a választás, amelyen 184 párt indul és ötvenmillió olasz vehet rajta részt. A 16 ezer jelölt közül 315-öt juttathatnak a felsőházba (szenátusba), 630-at az alsóházba. Olaszországban a szenátusnak és az alsóháznak szinte megegyeznek a jogkörei. Sok elemző szerint ezúttal a felsőházon múlhat a (stabil) kormánykoalíció sorsa.
Úgy tűnik, hogy Berlusconi és pártja, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) – illetve a vele szövetséges, radikális jobboldali Északi Liga (LN) – vesztésre áll. Az ellenzéki balközép Demokrata Párt (PD) és a Baloldal, Környezet, Szabadság (SEL) választási koalíció vezetett a kampányban, amelyben a megbuktatott Monti miniszterelnök beszállásával alaposan összekuszálódtak a szálak.
Ennek ellenére jól látszik, hogy az eddig megszokott kétpólusú (jobboldali-baloldali) olasz politika már a múlté. A hagyományosan erős jobb- és baloldali erők mellett kormányképes új pártok is megjelentek. Közéjük tartoznak a centristák, így Montiék is, vagy a népnek egyre rokonszenvesebb – főként az interneten szerveződő – populista, EU-ellenes és a politikából kiábrándultakat képviselő 5 Csillag Mozgalom (M5S), amelyet a komédiásból politikussá avanzsált Beppe Grillo vezet.
Berlusconinak még így is jók az esélyei. Teljesíthetetlen ígéreteivel (adóamnesztia, ingatlanadó eltörlése, milliónyi új munkahely) és egyéb, „balotellis” cseleivel visszaszerezte a csaknem egyharmadnyi bizonytalan szavazó egy részének bizalmát.
Sőt, az utóbbi időben alaposan ledolgozta hátrányát a nyerésre álló PD-vel szemben, amelyet a régi idők (unalmas) politikusait idéző Pier Luigi Bersani vezet. A balközép PD és szövetségesének, a SEL-nek az előnye – a kampány elején mért tíz százalékról – majdnem a felére apadt a második helyen utánuk következő Berlusconi-féle választási pártkoalíció támogatottságához képest.
A felmérések mégis arra utalnak, hogy nem Berlusconi végez az első helyen, de a Balotellival és különböző (hamis) ígéretekkel szerzett „ajándékszavazatok” jelentősen előrelendíthetik a politikai szekerét. A február 8-án megjelentetett utolsó választási előrejelzések szerint a győzelemre esélyes baloldali Demokrata Párt vezette pártszövetség 5,5–7,5 százalékkal előzi meg a Berlusconi vezette jobbközép Szabadság Népe és az Északi Liga választási koalícióját. Harmadik helyen az 5 Csillag Mozgalom civil szerveződés áll, amelyet a Mario Monti ügyvezető kormányfőhöz köthető centrumpárti koalíció követ. A kampány egyik különlegessége az is, hogy a Vatikán a centrumpárti Monti programjára adta áldását.
Minden előzetes adat arra utal, hogy a két fő rivális párt(szövetség) egyike sem számíthat fölényes győzelemre, markáns parlamenti többségre. Az is szinte bizonyos, hogy a győztesnek koalíciós partner(ek) után kell néznie. Minthogy a végeredmény nagyon szorosnak ígérkezik, rendkívül nehéz kormányalakítási tárgyalásokkal kell számolni, ezért a parlament várható összetétele nem ígér stabil kormányzást. Politikai patthelyzet is kialakulhat. Ebben az esetben – nagykoalíciós támogatással – ismét szakértői kormányban kell kiegyezni, vagy meg kell ismételni a választást.
Egész Európa élénken figyeli, hogy Olaszországban visszatér-e a Berlusconi-féle hókuszpókusz politika, vagy a baloldali PD és a sikeres válságkezelő Monti kerekedik felül. A kontinens válsággal viaskodó vezető hatalmainak nem közömbös, mi történik az EU negyedik, az euróövezet harmadik legnagyobb, ráadásul szerkezeti problémákkal, növekedési és finanszírozási gondokkal küszködő gazdaságával. Brüsszel szemében nemcsak Berlusconi a bizonytalansági tényező, hanem Beppe Grillo is, aki szintén elutasító az EU-val és az euróval szemben. Mindenki attól tart, hogy Berlusconi és Grillo hatalomra kerülésével az olasz gazdasági bizonytalanság átgyűrűzik az eurózóna többi államára és visszaveti a válságkezelő erőfeszítéseket.
Ha megalakul az új olasz kormány, sok kihívás vár majd rá. Legnehezebb feladata a gazdaság rendbetétele lesz. Az ország még mindig tetemes, kétezermilliárdos adóssággal küszködik (az olasz GDP-arányos államadósság a görög után a legmagasabb az EU-ban) és másfél éve recesszióban vergődik. Az idén is egy százalék gazdasági visszaesés fenyeget az országban.
Igaz, a leköszönő Monti szakértői kormánya 2011 novembere és 2012 decembere között komoly erőfeszítéseket tett a gazdaság konszolidálásáért. Főként ennek köszönhető, hogy Olaszország nem sodródott katasztrófába.
