2024. március 29., péntek

Nem kell visszafizetni a Botrára kapott támogatást

A környezetvédelmi alap még 2011 áprilisában 23,5 millió dinárt utalt át az óbecsei önkormányzat számlájára, hogy végre fölszámolhassák a Botra szeméttelepet a városban, de ez a projekt a mai napig nem valósult meg. Akkor még 46 millió dinárra becsülték a szakemberek a projekt összköltségét, és ennek 55 százalékát kellett volna fedeznie az önkormányzatnak, de a községi kasszából a megadott határidőre nem tudták előteremteni a munkálatokhoz szükséges pénzt. A szakemberek azonban nem tétlenkedtek, 2012 elején még egyszer utánaszámoltak a szemétlerakó szanálási költségeinek, és ezúttal úgy kalkuláltak, hogy a munkálatokhoz a korábbi összegnek több mint a duplája, pontosan 95 millió dinár kell. Az energetikai, fejlesztési és környezetvédelmi minisztérium ugyanakkor kamatostul követelte vissza az önkormányzattól a fel nem használt 23,5 millió dináros támogatást.

Vuk Radojević polgármester szerint az új vezetőségnek sikerült kilobbiznia azt, hogy mégse kelljen visszautalni ezt a pénzt, kamatot sem kell fizetni utána, és leellenőrzik azt is, mi a projekt reális kivitelezési költsége. Ha elkészültek az adminisztrációs munkával, remélhetőleg sikerül végre elvégezni a Botra szeméttelep évek óta tervezett felszámolását és rekultivációját is.