Kakasütéssel zárják a farsangot a drávaszögi Várdarócon

(MTI)

2013. február 9., 08:15 >> 2013. február 9., 23:07

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Tizenegyedik alkalommal elevenítik fel a drávaszögi Várdarócon (Vardarac) február 12-én, húshagyó kedden a több száz éves farsangbúcsúztató népszokást, a kakasütést – újságolta Micheli Tünde, a Várdaróc Magyar Kultúregyesület alelnöke.

A horvátországi magyar település hagyományos falunapi rendezvényén a fiatalok kakasnak öltözve végigvonulnak az utcán és körbeugrálják a kint álló asszonyokat, lányokat. A néphagyomány szerint ettől termékenyek lesznek a falu menyecskéi.

Az utcákon lovas kocsik is felvonulnak: az egyiken a zenészek kapnak helyet, a másikra egy csónakot raknak. A csónakba egy kályha kerül, amelyben tűz ég. Mindez az árvíztől való megmenekülést, a bő termést és a családi tűzhelyet szimbolizálja az egykor nádasokkal szegélyezett faluban.

A kakasütés régen úgy zajlott, hogy élő kakast temettek a földbe, amelynek csak a feje látszott ki. A kakasfejet bekötött szemű legényeknek egy doronggal kellett eltalálniuk. Akinek sikerült, az a hiedelem szerint még abban az évben menyasszonyra talált. A népszokás mai változatában plüsskakast használnak, és nem fiúk, hanem lányok a kakasütők. Idén a kakasfesztiváljáról ismert magyarországi Mozsgóról is érkeznek vendégek, akik bemutatják a kakasütés ottani változatát.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége