Az amurgéb (Perccottus glenii) mindössze tíz-egynéhány évvel ezelőtt jelent meg tájainkon. Eredeti hazája Távol-Keleten, az Amur középső és alsó folyásának vízgyűjtőjén található, Oroszország, Kína és Korea közös határvidékén. Európába a múlt század elején mint akváriumi halat hozták be, de az ötvenes évektől természetes vizekből is előkerült. Előbb a Balti-tenger mellékén, majd Moszkva környékén, később Lengyelországban, 1997-ben pedig Magyarországon tűnt fel. Szlovákiában 1998-ban, Szerbia területén 2001-ben észlelték. Ehhez némi hazabeszélés jár, ugyanis bizonyító példányait lapunk újságírója, fotósa, országos és nemzetközi hírnevű természetkutatója…, Gergely József kerítette elő, majd magyarországi szakemberekkel egyeztetve azonosította be. Az új fajok felbukkanása esetén ugyanis duplabiztosra kell menni, haltani hasbeszélés kicsukva. Ami(ke)t talált, minden kétséget kizáróan amurgéb(ek) volt(ak).
Azóta meglehetősen sok víz folyt le a Tiszán, és a legújabb ismeretek tükrében egyértelmű, hogy az amurgéb terjed. De milyen halról is van szó?
A leírást Harka Ákos–Sallai Zoltán Magyarország halfaunája című könyvéből vettük át, mivel általánosan elfogadott nézet szerint ez a kiadvány képviseli a szakmai csúcsot. Az amurgébről a következőket mondja:
„Kissé zömök testű, mérsékelten ívelt hát- és hasvonalú, oldalról enyhén lapított hal. Nagy fejéhez mérten a szemei kicsinek tűnnek. Vastag ajkakkal keretezett fölső állású szájának szeglete a szem alá ér. A szájhasíték ferdén fölfelé irányul, az állkapcsokon apró fogak sorakoznak. A hasúszók kivételével úszói jól fejlettek, a szélük lekerekített. Két hátúszója közül az elsőben 7 osztatlan, a másodikban 9–11 elágazó sugár számlálható. Aránylag hosszú farkalatti úszóját 7–10 osztott sugár támasztja. Különálló hasúszói kicsik és hegyesek. Apró pikkelyei nemcsak a testet, hanem a fej hátsó részét is beborítják, körülbelül a szemek vonaláig. Számuk a test hosszában 35 és 43 között változik. Alapszíne a környezettől függően sárgás- vagy sötétbarna, amelyet nagyobb sötét foltok és kisebb világos pettyek mintáznak. Fejét a szemek körül keskeny sötét sávok díszítik. Szaporodáskor a hímek sötét nászruhát öltenek, homlokuk duzzadtá válik. Kis termetű hal, a legnagyobb példányok is csak 20–25 centimétert érnek el.
Színre és alakra hasonlít hozzá a lápi póc, de annak csak egy hátúszója van. A pisztrángsügér színe zöldesebb, hátúszói nem különülnek el, farokúszója kissé beöblösödő. A valódi gébfélék hasúszói egymással összenőve tapadókorongot alkotnak. A botos kölönte és a cifra kölönte teste pikkelytelen.
A növényekkel benőtt sekély állóvizeket kedveli, elsősorban a kisebb tavakat, de megél a mocsarakban is. Elviseli az oxigénhiányt, és azt is, ha télen mindössze néhány centiméternyi víz marad a vastag jégréteg alatt. A folyók főmedrében ritka, de a hullámtéri mélyedésekben, a kubikgödrökben és az elöregedett holtágakban sűrű népessége alakulhat ki.
Bár a nagyobbak halakat is fogyasztanak, táplálékának zömét vízi gerinctelen állatok, elsősorban rovarlárvák teszik ki. Utóbbiak között – az árvaszúnyogok és szitakötők mellett – előkelő helyet foglalnak el a csípőszúnyogok lárvái, amelyek nagy tömegben tenyésznek élőhelyén.
Ivarérettségét már a második évben elérheti, május-júniusban szaporodik. Íváskor a nőstény víz alatti tárgyakra, faágakra, gyökerekre ragasztja az ikrát, amit megtermékenyítés után a hím őriz. Az ikraszemek száma példányonként ezer körül alakul, alakjuk tojásdad.”
Az utóbbi években végzett hazai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy az amurgéb terjed, és több helyen szigetszerű önfenntartó állományai alakultak ki. Ezek előfordulása egyelőre Bánátra korlátozódik, elhelyezkedésük pedig rámutat terjeszkedésének irányára. Az amurgéb vízhódítása nagyjából a nagykikindai csatornaág nyomvonalát követi. Ha egy pillantást vetünk a térképre, egyértelművé válik, hogy ezen a csatornán haladva minden jelentősebb bánáti vizet elérhet. De nemcsak bánátit.
Ez a csatorna – amellett, hogy a közvetve kapcsolatban van a teljes bánáti csatornahálózattal – átszeli az Óbégát, a Béga-csatornát, a Temest, a Karast…, majd Palánk (Stara Palanka) alatt torkollik a Dunába. Az amurgéb jelenléte ezen a helyen is bizonyított, és a dolog ott fordul(hat) komolyra. A csatornavég alatti szakaszon torkollik a Dunába a Néra, és ezen a helyen a hordalék lerakódása következtében négyzetkilométernyi hínáros, iszapos vízterület alakult ki. Eszményi élettér az amurgéb számára. A Halvédelmi és Haltani Társaság terepező csapata itt is rátalált.
Erről a helyről tudni kell, hogy az 1077. folyamkilométer táján van, 28 kilométerrel távolabb völgymenetben pedig már a Galambóci-tó kezdődik. Az amurgéb tehát a Vaskapu I. tározótavának küszöbén van.
Ha figyelembe vesszük, hogy a Duna duzzasztott szakaszáról van szó, melyben nagy kiterjedésű part menti hínárosok vannak, a pataktorkolatok pedig mocsaras öblökké alakultak, az amurgéb a közeljövőben ezen a terepen kialakíthatja legnagyobb európai állományát. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy testméretéhez képest hatalmas falatokat képes elnyelni, a szóban forgó vidék apróhal-állományának rosszul áll(hat) a szénája.
