2024. március 19., kedd

Vészhelyzet esetére kolomp

Mint aki beteg, vagy mint akinek éppen valami nagyon fáj: hétrét görnyed a kihűlt kávé fölött. Mi a baj megint, kérdezem, erre azt mondja, hogy ne aggódjak, az eredményei elfogadható keretek között, másról van itt szó! Megmérgezték a nemrégen hozzácsapódott és befogadott, aztán sok gonddal életrevalóra ápolt macskáját. A macskákat már fogyóeszköznek tartja, mert úgy tűnnek el mellőle, mint a fészeréből a szén, amihez neki szintén semmi köze, mert fával tüzel, csakhogy az éjszaka közepén vagy hajnal felé kintről hiába hall gyanús motoszkálást, a fia azt is megtiltotta, hogy kinézzen az ablakon: mama, az a szén annyit nem ér! És a szén egyre jobban fogy, főleg amióta a minden idegen moccanásra csaholó kutyája mérgezett kolbászt kapott, de két év alatt három macskája is így bánta az emberi gonoszságot – csak azt nem érti, hogy a macskákat miért? Ezek után hazudja, hogy nem fél az éjszakában egyedül? De mivel ide született és itt lakik negyvenhat éve, eszébe sincs a gyerekekhez költözni. Estefelé bezárja az ajtókat, a bejárat elé cibálja a fiókos szekrényt, hét tollú buzogányt tart az ágya mellett, és a párnája alatt a régen rozsdás szabóollót. A buzogány keményfából faragott, igazi mestermunka, születésnapi ajándék a múltból, egy akkor vicces kedvű rokon tett vele a jelen felől nézve igen jó szolgálatot. Kellék, hogy a biztonságérzetét növelje, még ha a valóságban kizártnak is tartja a használatát. Beteg ízületeinek arrébb tenni takarításkor is sok, nemhogy fölemelni, aztán célzottan, határozott lendületből lesújtani vele – csak képzeljem el azt a rablót, aki kivárja, amíg ő a szépen faragott, kikészített buzogánnyal, hálóingben és derékmelegítőben erőlködik, de előbb fölveszi a lábára az oroszlános mamuszt, mert a konyhája – ahol telente alszik – hidegpadlós. Úgy tudja, a hálószobában káros a mindenféle sugarakat kibocsájtó készülék, például ne legyen ott számítógép, tévé, de a mobiltelefon sem haszon, utóbbit ki kellene kapcsolni. A tanácsokat semmibe véve tartja a számítógépet és a tévét a hálószobában, csakhogy három éve – amióta özvegy – nem a franciaágyon alszik, hanem a konyhai sezlonon, ahol álmában is a keze ügyében a bekapcsolt telefon. Nem gondolta volna, hogy vénségére ilyen élet vár rá, gyávaság és rettegés! Az urával régen nyitott ablaknál aludtak, és sokáig azt sem tudták, hogy melyik fiók mélyén rozsdásodik a kapukulcs. Éjszakára egy téglát löktek mögé, vagy ha kimentek a határba, akkor kétszer csomóztak a madzagon. És a kémény mellett láttam-e azt a kolompot? A guggolók sorában, a szabadkai ócskapiacon talált rá, méretes darab! A kertszomszéd segített beszerelni, pontosabban az egész az ő ötlete volt. A mennyezetbe fúrt lyukon, a régi tévéantenna helyén jön le a tetőről a kolomphoz erősített drót, a végén karikával, hogy könnyű fogása legyen. Ha segítségre lenne szüksége, nemcsak a készséges és mindig rosszul alvó kertszomszédot, de a fél falut is fölverné a kolomp hangja. Azért annyira nem derűlátó, hogy vészben mindenki az ő portájára tódul, és ettől az emberismerete is jobb, de a kolomphang biztosan messzire hallatszik, és segítségnek különben is elég a szomszéd, aki fölajánlotta, hogy a gyászév lejárta után legalább éjszakára költözzenek össze. Erre ő azt válaszolta, hogy inkább legyen közös a nappaluk, de amint közelít a sötét, menjen mindenki a maga vackába! Ebben a nő dönt, és kicsit még kéretni akarja magát. Szerezzek neki egy kandúrt, mert idegen macskák versenyt jelölik az előszobaajtót, lecsorog a padlószőnyegre, amit ha elmúlik a tél, ha megéri a tavaszt, kicserél. Amikor nem tud aludni, legszívesebben megviccelné a szomszédot. Képzeljem el, hogy csak rángatná, rángatná a kolomp karikavégű drótját, és a két fagyos, kopár kerten át hogy’ rohanna a szomszéd! … hogy rohanna-e, vagy ijedtében őt vinné el a szíve, mert nem játék ez hallod, nem!