2024. április 26., péntek

„Világbajnokságot tudni kell játszani”

Exkluzív interjú Sterbik Árpáddal, a világbajnok spanyol válogatott kapusával

Az ablakából látja saját lakását, mert az mindössze ötven méterre fekszik a spanyol válogatott szállodájától. Haza még nem mehet, mert lehet, hogy tegnap és ma fogadások sora várt rá, hiszen megnyerték a világbajnokságot, s végre Sterbik Árpád, a világ egyik legjobb kézilabdázója, kapusa is a dobogó legmagasabb fokán állhatott. Egy cseppet még álmos volt, mert felkeltettem, s az ünneplés nem volt kicsi vasárnap este. A spanyolok bizony tudnak örülni a sikereknek.

Árpi, gratulálunk, hiszen ezzel az aranyéremmel gyakorlatilag majdnem mindent elértél, amit kézilabdázó elérhet. Hogyan értékeled a világbajnokságot?

– Köszönöm. Valóban, a temérdek bronzérem után már úgy éreztem, hogy el vagyok átkozva. Mindenképpen ez volt a célom, hogy ha már eljutunk a döntőbe, ott arany legyen. Favoritnak azonban nem mondhattuk magunkat, hiszen a dánok meg a horvátok is kiváló formában játszottak, de úgy látszik, a skandinávok a horvátok elleni mérkőzésen fizikailag és pszichikailag is elfáradtak, így egy kicsit könnyebb dolgunk volt. Egy világbajnokság egyébként két hétig tart, rengeteg mérkőzéssel. Az ilyen tornákat tudni kell játszani. Nekem például ez már az ötödik vb-m, s a formát mesterien kell időzíteni. Mi – én is – mérkőzésről mérkőzésre jobban játszottunk, s ez volt a kulcsa az egésznek.

A csoportküzdelmek során a horvátok alaposan elvertek benneteket. A franciákat elkerülendő, volt-e ott valami taktikázás, vagy épp így jött ki?

– Nem volt számolgatás, mert a szövetségi kapitány azt mondta, ekkora hazai közönség előtt csak a győzelmek jöhetnek számításba, vereségre nem is lehet játszani. Azt azért el kell mondani, hogy a vb e szakaszában senki sem halt meg a pályán, mert sokan úgy voltak vele, ha győzünk, jó, ha nem, még jobb. Nem is a legjobbjaink játszottak végig, de be kell vallani, hogy azon a meccsen a horvátok verhetetlenek voltak.

A te formádat illetően nekünk úgy tűnt itthon, hogy valóban az utolsó mérkőzésekre tartogattad a legjobb formádat. A döntőben például a te védéseid révén bizonytalanodtak el a dánok, s szaladtak bele a súlyos vereségbe.

– Mindig komplex egy vb-re való felkészülés. Nem mindegy, hogy milyen formával érkezik az ember a felkészülésekre, s ott hogyan sikerül időzíteni. Ezeken a felkészülési edzéseken a kapusokra mindig egy kicsit kisebb nyomás hárul, így nekünk is nehéz időzíteni. Mi kapuskollégámmal egy kis csapatot alkotunk, s kettőnknek kell segíteni a csapatot. Itt vannak például a szlovénok, akiknél kiválóan védtek a kapusok, s lám, az éremért játszhattak. Voltak tehát gyengébb meccseink, például Algéria és Ausztrália ellen, de már Németország ellen jól védett Sierra, a szlovénok elleni második félidőben pedig én. A döntő megint csak jól sikerült, s boldog vagyok, hogy játékommal hozzájárulhattam a sikerhez. A dánok elleni első félidőben egyébként nem volt könnyű, mert ott voltak a labdák, s sok rólam ment be, de nem kértem a cserét, mert tudtam, hogy a folytatásban csak jobb lehet, és ezt meg is mondtam társaimnak az öltözőben.

Reális a vb sorrendje?

– Nehéz azt kimondani, hogy egy vb-n ki volt a legjobb. A horvátok például bedarálták a franciákat, a dánok meg a horvátokat, bár ahhoz az elődöntőhöz az is hozzátartozik, hogy a kroátok elég sok sérülttel voltak kénytelenek felvenni a versenyt, s kulcsemberük, Duvnjak láz miatt előző nap infúzión volt, tehát ő sem volt teljes értékű. A döntőben aztán meg mi daráltuk be a dánokat. Mint azt már hangoztattam, ez egy torna, s én úgy látom, és ezt már két éve hangoztatom, hogy a horvátoknak van a legkomplettebb csapatuk. Most nem volt szerencséjük, de meggyőződésem, hogy a következő nagy versenyeken is meghatározó erőt képviselnek majd.

Szerbek és magyarok.

– A szerbeknek vagy egy olyan csapatuk, amely mindenkit képes megverni. Most is közel voltak a jó eredményhez, hiszen a lengyelek és a szlovénok ellen is vezettek öt-hat perccel a vége előtt, de valahogy nem sikerült nekik. Egyértelmű, hogy a szerbiai Eb ezüstérme után mindenki többet várt tőlük, mi is úgy számoltunk, hogy csoportgyőztesek lesznek. Hallottam továbbá, hogy Mocsai Lajos arra panaszkodott, kezd kiöregedni a csapata, és nincs megfelelő utánpótlása, de ez szerintem így nem igaz, hiszen a magyaroknak van egy nagyon jó csapatuk, s ezek a játékosok vígan végigjátsszák még a következő olimpiai ciklust.

Spanyolországban mindig nagy durranás a „harmadik” félidő. Hogyan ünnepeltétek meg az aranyat?

– Most sem volt ez másként. A díjkiosztó után közös vacsora volt a barátokkal, családtagokkal együtt, aztán meg továbbmentünk, s jól megünnepeltük az aranyat. Most azt várom, szólnak-e, kell-e itt maradnunk. Nem tudom, milyen fogadásokat terveznek. A mérkőzéseinken egyébként a király nem volt ott, de a koronaherceg igen, ő nagyon támogat bennünket.

Terveztél-e hazajönni a közeljövőben?

– Itt van most a családom, végre látom a feleségemet és két gyerekemet. Közel egy hónapja nem találkoztunk, hiszen már január 2. óta nem láttuk egymást. Most Európa-bajnoki selejtező mérkőzések várnak ránk, márciusban, áprilisban, majd júniusban. Jó lenne ezeket megnyerni, majd rápihenni, mert olimpiai év után nehéz végigcsinálni ezt a tempót. Hogy ez idő alatt sikerül-e hazajutni, az még a jövő zenéje.